TARTALOMJEGYZÉK
I. A TÉNYEK BESZÉLNEK Bevezetés
Egy diktatúra és következményei
Az ötödik hadoszlop Délkeleteurópa ellen
A nagy mocsár
Kétféle mérték
Ki tudhatott róluk?
Szemtől szemben "Pohl professzorral"
És a munkaszolgálatosok?
Azok átkozott gyilkosok valamennyien
A kibővített nürnbergi törvények
Kriptokommunista a bírói székben
Amikor bűn a "zsidó származás"
Nyugati segítség Magyarország bolsevizálására
Az utolsó órák
A kétarcú Amerika
Hősök és árulók
Még a jeggyűrűket is
Két vélemény
Vasfüggöny Amerika fölött
Az érem másik oldala
Mi történt a CIC központ padlásán
Víz helyett pofon
A fekete szemüveges hősök
Lányok és öregasszonyok, mint háborús főbűnösök
Suba alatt
Cserebogár, sárga cserebogár
Hiába minden
Himler - Dillinger - egyre megy
A salzburgi Camp Marcus ORR
Ismét otthon
A kihallgatások
A Bárdossy-per
Bárdossy kivégzése
A halál előszobái
Na, jöjjön Imrédy
Imrédy pere és kivégzése
A Szálasi per előzményei
Még a temetőket is
Német kérdés - zsidó kérdés
A Szálasi per
Nagypéntek nélkül nincs feltámadás
A palástos hóhér
Jó estét grófnő
De mit ír Himler?
A Sztójay-kormány pere
Élve hozzátok haza őket
Pardon, tévedés volt
Aki önként jelentkezett a bitóra
Himler Marton meséje a kis tolvajról
Az exportképes köztársaság
Ne kössék be a szememet
Akik életben maradtak....
És bebádogoztak minden ablakot
"No Hóman, még nem döglött meg?"
Ötszáz botütés
Confessió
Egy másik confessió
Ahonnan csak megdögölve lehet kimenni .
Ami már nem érdekli a Himler Mártonokat
Csak egy jegyzőkönyv
Mi történt Nagydobronyban ?
Mártír Magyarország
Befejezés, illetve válasz későbbi vádakra
Utószó
Névmutató
Összefoglaló

I.
A Vádló bitófákban szereplő egyes személyekről, szervezetekről, hatóságokról egyenként a könyv harmadik részében, betűrendben felsorolva talál ismertetést az olvasó.

A TÉNYEK BESZÉLNEK

BEVEZETÉS

Tizenhárom évvel a második világháború befejezése után magyar nyelvű könyv jelent meg New Yorkban. A könyv címe: ÍGY NÉZTEK KI A MAGYAR NEMZET SÍRÁSÓI. Írója, a magyarországi származású Himler Márton, az Office of Strategic Services magyar osztályának volt vezetője Németország amerikai zónájában. Az ő feladata volt, hogy felszámolja, illetőleg összegyűjtse a bolsevizmus elől 1945-ben Nyugatra menekült magyar politikusokat és mindazokat, akiket annak idején "háborús főbűnös" címmel illettek úgy a felelős, győztes, mint a felelőtlen megtorló elemek.

Mindaz, amit Himler Márton az úgynevezett "magyar háborús bűnösök" vallomásairól és kihallgatásáról ír és "hiteles" jegyzőkönyvnek tüntet fel, nem más, mint a hazugságoknak és a felelőtlen rágalmazásnak gyűjteménye. A könyvben felsorolt jegyzőkönyvek javarésze a kihallgatások után íródott s nemcsak tizenhárom esztendő, hanem hatezer év gyűlölete lobog bennük. Talán nem véletlen, hogy ez a könyv alig egy esztendővel az 1956 évi magyar szabadságharc után jelent meg a piacon. Célja nyilván az, hogy ellensúlyozza a szimpátiát és az együttérzést, amelyet a bolsevizmus ellen reménytelenül küzdő magyar gyermekek, asszonyok, munkások és parasztok szereztek meg a világtól a magyarság számára. Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, akkor minden különösebb meggondolás nélkül megállapíthatjuk, hogy az amerikai csillagos lobogó mögé bújt Himler Márton könyve az álcázott bolsevista propaganda egyik legügyesebb terméke.

A szerző személye nem jelentéktelen, mivel 1945-46-ban teljes hatalommal rendelkezett és kopóival egyetemben úgyszólván élet és halál ura volt a Nyugatra menekült magyarok fölött. De Himler Márton nemcsak a szabad amerikai demokrácia, hanem a minden demokratikus gondolatot megcsúfoló sarlókalapácsos kommunista rendszernek is szolgálatában állott, Mindenkit kiszolgáltatott, akit elért és akit a Dzserdzsinszky-módszerei szerint felállított magyarországi ÁVO vezetője - Péter Gábor - kért, követelt vagy - megvásárolt tőle. Nem a politikai felelősség volt a fő szempont, hanem a Nyugatra menekült magyar vezető rétegnek hóhérkézre való juttatása.

Jackson bíró négy pontban állapította meg a háborús bűnösség fogalmát. Ebből a négy pontból a hírhedt Péter Gáborral szövetkezett Himler Márton nem is huszonöt, hanem a végtelenségbe nyúló pontsorozatot csinált. A politikusok mellett kiszolgáltatta azok feleségeit, gyermekeit. Bolsevista kézre juttatott színészeket, színésznőket, írókat és újságírókat, egyszerű katonákat, sőt katonák gyerekszámba menő fiait, leányait is, egyszóval bárkit, akire valaki otthon haragudott, vagy akit odahaza úgy ismertek, hogy nem szimpatizál a moszkvai tanokkal. Amíg Németországnak mindössze huszonnégy háborús főbűnöse volt, addig a kis Magyarország bolseviki vezetőinek Himler Márton több ezer embert szolgáltatott ki háborús főbűnös címen. Mint könyvében írja, "teljes hatalma volt ezen a téren."
Ha valaha lealjasították és meggyaláztak egy hivatalos jogkört, akkor ezt Himler Márton és társai cselekedték.

A nürnbergi perek idején mondotta Sir Winston Churchill: "A csatatereken kinő a fű, de az akasztófák fölött soha."
Az OSS és a CIC által kiszolgáltatott becsületes magyar politikusok nagy részét otthon rablógyilkos cigányokhoz hasonlóan akasztatták fel. Igazat kell adnunk a nagy angol államférfiúnak, mert a gyűjtőfogház és a Markó-utcai börtön akasztófái fölött valóban nem nőhet soha fű és a magyarság soha nem felejtheti el azokat a férfiakat, akiket egy, a moszkvai bolsevizmussal szövetkezett és amerikai egyenruhát viselő megbízott, minden emberi jogot megcsúfoló módon juttatott vesztőhelyre.

Himler Márton könyvét nyilván utólagos igazolás céljából írta, mert azóta, hogy a gyalázatosságokat elkövette sok minden kiderült és ma már sokat másképpen látnak Európa népei, mint akkor a gyűlölet éveiben.
A Himler Márton által kiszolgáltatott magyar politikusokról és egész tevékenységükről azóta hatalmas könyvet írt az edinburghi és oxfordi egyetem politikai professzora C. A. Macartney. A könyv, amely "October fifteenth" címmel jelent meg az edinburghi egyetem kiadásában, homlokegyenest ellenkező megállapításokat tesz azokról magyar politikusokról, akiket Himler Márton könyvében a rágalmak szótárából vett jelzőkkel illet.
Himler Márton a meghamisított jegyzőkönyvekkel nem csak egyes magyar politikusokat, hanem az egész magyarságot illeti a vádlottak padjára, hogy elrágalmazza nemcsak 1944-45 bolsevista ellenes magyar ellenállását, hanem 1956 októberének elbukása ellenére is dicsőséges eseményeit.

A szerzők könyvüket nemcsak a mártír magyar nemzet igazságának, hanem egyben annak a másik Amerikai Egyesült Államok népének és demokráciájának védelmében írták, amely két nemzetet Himler Márton egyrészt akarva, másrészt akaratlanul is megrágalmazott.
Ajánljuk ezt a könyvet az Amerikai Egyesült Államok elnökének
Dwight Eisenhower őexcellenciájának,
a State Departementnek, és nem utolsó sorban
a Federal Investigation Bureaunak,
a Himler Márton és gangje által vesztőhelyre juttatott magyar mártírok megszentelt nevében.

EGY DIKTATÚRA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

Szent István Magyarországa 1919 március 19-én olyan erőszakrendszerrel ismerkedett meg, amely eddig teljesen ismeretlen volt a Kárpát medencében és Európában. "A proletárok diktatúrája!" - harsogták erre Kun Béla, Szamuelly Tibor és a Moszkvából küldött ügynökök, terroristák.
Magyarországon egy kis vörös klikk - főként szociáldemokraták segítségével létrejött a lenini parancsuralomnak, tungid-terrornak olyan formája, amely addig ismeretlen volt a magyar nép előtt. Itt Lenin!" - hangzott fel e napon a csepeli szikratávíróban a moszkvai pánszlávizmus üzenete.
Utána pedig azon a Magyarországon, ahol Szent Istvánok, Szent Gellértek, Szent Lászlók emelték magasra Krisztus keresztjét, elindult a bolsevizmus vörös halálvonata. Megszűnt a Jog, a Törvény, az Erkölcs!

A magyarság közé befogadott idegen elemek akasztották, lőtték az ellenálló kisgazdát, internálták a középosztálybelit, gyilkolták a dunántúli "ellenforradalmár" vasutast, a devecseri parasztot, túszként a Parlament pincéjébe hurcolták a debreceni polgárt és az egyetemi tanárt, a királyi herceget, a papot és katonát éppúgy, mint az egyszerű munkást, a Ludovika Akadémia tisztnövendékeit. 133 nap után megszűnt a proletárdiktatúra vérengző uralma. Megbuktatták részben az entente cordiale által Magyarországra bevezényelt román csapatok, nagyobb részben azonban a magyar szabadságharcosok, a ludovikás tisztjelöltek, a vidéki parasztok, a budapesti munkások és a dunántúli vasutasok, akik hősies sztrájkban állottak ellen a vörös diktatúrának.
A szentistváni Magyarország megmaradt trianoni részlege később 533 mártír nevét írta fel emléktábláira. Ezeket mind ártatlanul és minden bírói eljárás nélkül gyilkolták meg Szamuelly Tibor és Kun Béla bőrkabátos terrorlegényei.

Az ezeresztendős nemzet, mely oly sokat szenvedett tatártól, töröktől, osztráktól, tíz évszázad legnagyobb és legrettenetesebb élményét élte végig. Addig, mindenkor idegen volt a hóhér: Caraffa, aki a magyar vallásszabadságharc prominens főit nyakaztatta le Eperjesen, Haynau, a bresciai hiéna, aki a szabadságharc 13 tábornokát végeztette ki Aradon.
A magyar történelemben először fordult elő, hogy "magyar" a magyarnak állított törvénytelen bitófát. De vajon magyarok voltak-e Kun Béla diktatúra-népbiztosai, terroristái és apró hivatalnokai? Mindenesetre magyar állampolgárok voltak, azonban egy olyan népnek tagjai, amely főként 1882, a véres és megdöbbentő oroszországi pogromok után talált otthont, menedéket és befogadó hazát Magyarországon.

Az első magyarországi kommunista diktatúra népbiztosai között alig volt magyar és a kommunista direktóriumnak egyetlen magyar-származású tagja volt, Garbai Sándor direktóriumi elnök, akiről a pesti proletár humor azt mondotta: csak azért kellett élre kerülnie, hogy "legyen ember, aki szombaton is aláírja a halálos ítéleteket".
Függetlenül ettől, a diktatúra mérge ördögien hatott a magyar sorsra, akkor is, midőn már mindenki örök időkre megbukottnak és túlhaladottnak tekintette a terroristák véres parancsuralmát. 1919 után, midőn még Oroszországban sem volt bizonyos, mivé alakul a lenini "forradalom", egyes magyarországi körök sietve hirdetni kezdték, hogy a bolsevizmus tulajdonképpen a világbékét, a proletárok megváltását jelenti.

Sőt már ennek előtte is a magyarországi zsidóság hivatalos lapja az Egyenlőség nyíltan azonosította magát a bolsevizmussal:
"A zsidó szellem, a zsidó tudás, a zsidó szív és békeszeretet megmentette Oroszországot, - írták Trockijt magasztaló cikkükben 1917 december 27-én megmentette talán az egész világ jövőjét. Soha még a zsidóság világtörténelmi hivatása oly éles fénnyel nem ragyogott, mint éppen Oroszországban. Trotzkij szavai bizonyítják, hogy a zsidó szellem az, a nagy békeszerzők, Jezsajás, Micha próféták, a szelíd talmudi bölcseké, mely eltölti ma Oroszország vezetőit... Isten csak a kiválasztottjainak juttat sok száz évben egyszer ilyen sorsot."
A bolsevista terrorlegények magyar áldozatai fölött ott volt ez a kísérteties sírfelirat. Ha 1919 után a magyarországi 'hazafias zsidóság megtagadja a Kun Bélákat, Korvin-Kleinokat és terrorlegényeket, akik csaknem valamennyien saját sorai közül kerültek ki, ők és mi, valamennyien másként vészeltük volna át az 1939-45 közötti, sőt az utánuk következő véres éveket is.

Mindettől függetlenül azonban a bolsevista diktatúra különös pestis és sajátságos dögvész, amely látszólagos kimúlása után is mérgez és gyilkol. Kun Béla diktatúrája csak 133 napig élt, de a hazafias rétegek előtt bukása után is kétségessé tett minden okos reformtörekvést, minden úgynevezett progressziót, amely 1919 után az elmaradott magyar földbirtokviszonyok, a társadalmi igazságosság rendezésére törekedett. A kommunisták merő propagandából földbirtokreformot hirdettek. Ha 1919 után ugyanezt követelte a keresztény nemzeti gondolat és szocializmus apostola, Székesfehérvár szakadt csuhájú püspöke, Prohászka Ottokár, könnyű volt rásütni a bélyeget, hogy ő is kommunista volt. Aki az idejétmúlt liberális-kapitalizmus gyáraiban tisztességes munkabért követelt, szintén agyon lehetett ütni a "bolsevista" hamis stemplijével. A hazafias, asszimilált zsidóra pedig oda lehetett ütni az ellenkező előjelű bélyegzőt: Ha Szamuelly zsidó volt, miután nem közösítették ki maguk közül bizonyosan kommunista a sok ezer holddal Vagy hatalmas gyárral rendelkező zsidó állampolgár is. Az arisztokratára, aki látta az elkövetkező végzetet és "progresszív" lett szintén azt lehetett mondani, hogy a kriptokommunisták szekerét tolja. A becsületes szociáldemokrata és hithű hungarista szintén kommunistának vagy agrárszocialistának minősült, ha változtatni akart a magyar társadalmi viszonyokon.

A bolsevista és marxista ideológia mégis végleges vereséget szenvedett az 1919-es kommunista diktatúra cselekvései következtében. Az úgynevezett baloldal örök időkre kompromittálta magát a magyar nép előtt. Jönnie kellett tehát a "jobboldalnak", amely Moszkvával és a marxizmussal szemben keresztény-nemzeti alapon veszi át az időszerű szociális gondolatot és jobboldalról valósítja meg azt a társadalmi igazságosságot, amelyet moszkovita-internacionalista szövetkezésük folytán a marxisták lejárattak.

Ebből a nagyon is kézenfekvő elgondolásból alakult ki az úgynevezett keresztény-nemzeti Magyarország. Miközben a marxista szociáldemokraták - bűneiket jóváteendő - huszonöt megígért mandátum ellenében paktumot kötettek a liberális beállítottságú gróf Bethlen Istvánnal, a Prohászka Ottokárok, Bangha Bélák hirdették a magyar paraszt, munkás szociális igényeinek kielégítését, a jobboldali írók: Milotay István, Oláh György írták a népi szocialista gondolat nagy ébresztéseit. Szabó Dezső rántotta ki a földet Elsodort falujával az 1918 előtti Magyarország retrográd magyar urai, kizsákmányoló kapitalistái és még idegenebb marxistái alól.
"Új nemzedék jött, új ideákkal. De ezek az ideálok nem voltak se fasiszták, se nemzeti szocialisták német értelemben, hiszen megelőzték mindkét politikai és szellemi irányzatot. A "lövészárkok szocializmusát" hirdető első világháborús nemzedék látta nemcsak az időszerűtlen nagybirtokokat, hanem a még időszerűtlenebb ipari feudalizmust. Látta mellette a hárommillió koldust, az agrárproletáriátust és látta a nagykapitalizmus gyárait, szerkesztőségeit, bankjait, kereskedelmi vállalatait, melyekből ki volt rekesztve a magyar tudás, a keresztény tehetség. És látta persze az elveszett, Trianonban szétszabdalt szentistváni birodalmat is, amelyből több mint hárommillió magyar kényszerült a kisantant hatalmak idegen jármába.

Mindenek fölött pedig ez a nemzedék meglátta, hogy Breszt-Litovszkon túl egy vérengző, idegen és barbár hatalom készül Európa lerohanására. Még nem elég erős, de mindig ugrásra kész. Kun Béla bitófának árnyékában, a Szovjetunió közelségében, a belső marxizmus állandó fenyegetésétől kísérve s a Kossuth által kísértetiesen megjövendölt szláv imperializmus életveszélyében kialakult egy olyan magyar generáció, amely - ellentétben a német hitleristákkal - nem a felületes ideológia, hanem a mélységes életösztön alapján "értékelte" a bolsevizmust.
Ennek köszönhető, hogy a török, tatár, osztrák dúlást végigszenvedett magyar nép egyetlen társadalmi osztálya sem hitt a bolsevista megváltásban. A Moszkva exiljében élő Rákosi-Róth Mátyás 1943-ban jelentéktelensége miatt kénytelen volt feloszlatni az illegális MKP-t s azt csak akkor állította vissza, midőn 1944 szeptemberében az orosz-szovjet csapatok már betörtek a magyar földre. Később Rákosi saját maga vallotta be Titónak, hogy midőn 1944 végén ő és társai magyar földre érkeztek, összesen 242 tagból állott az illegális kommunista párt.

A magyar népet ez az ősi életösztön - hozzászámítva a trianoni megaláztatást - sodorta a bolsevizmus ellen harcoló és a versaillesi szerződések ellen küzdő Német Birodalom oldalára. Nem utólagos önigazolás, hanem ma már történelmi tény, hogy az 1918 és 1945 közötti Magyarországnak nem volt egyetlen társadalmi osztálya, egyetlen politikai vezetője sem, aki ne látta volna azt - a később kísértetiesen bekövetkezett - végveszélyt, amelyet a bolsevizmus jelent Európában.

Mikor 1944 őszén a szovjet csapatok betörtek Magyarországra, a paraszt ősi nyugalmával a földjein maradt, azzal a hittel, hogy neki nem történhet semmi baja, a munkás fegyverrel védelmezte Csepelt és Budapestet, épp úgy, mint 1956 nagyszerű szabadságharcában is. A magyar középosztály jó része pedig a betörő szovjet csapatok elől Nyugatra jött, hogy Ausztria és a mai Nyugatnémetország területén megtartsa puszta életét. Nem azért "menekült",

Szálasi Ferenc Magyarország utolsó alkotmányosan választott államfője, a Szent Korona előtt leteszi az esküt mert bármiféle bűn terhelte lelkét. Csupán azért, mert hitt benne, hogy az amerikai és nyugati demokrácia asyluma alá helyezve magát, egyszer újra kezdheti azt a bolsevista harcot, amelyet a ludovikás kadétok felkelésében, a devecseri parasztok lázadásában és a dunántúli vasutasok sztrájkjában, majd a doni harcokban és Budavár védelmében meg nem szűnően folytatott.

A menekült magyarság - de vele együtt az otthon maradt nép is - keservesen és végzetesen csalódott. Nem a nyugati demokráciákban. Csalódott a helyzet megítélésében, mert nem tudhatta, hogy roosevelti korban az amerikai csillagos-sávos zászlók és az angol lobogók mögé beépül egy sötétarcú ötödik hadoszlop, amely csak külszínre hordja az amerikai vagy angol egyenruhát, de lényegében, gesztióiban és magatartásában Sztálint szolgája. Ez az antibolsevista magyarság nem hihette, hogy egyes amerikai szervek háta mögött ugyanazok a rejtélyes bolsevista erők működnek, mint a szovjet MVD-je mögött. Nem tudta feltételezni a nagy nyugati demokráciákról, hogy a kelet-nyugati szövetség ne csak katonai és politikai, hanem világnézeti térre is kiterjedjék s ennek következtében a hazafias antibolsevista magyart épp olyan "vogelfrei"-nek tekintsék, mint - mondjuk - a KZ-eket őrző német SS-legényt.
Legfőként nem hihette el, hogy a nyugati demokráciák segítő kezet nyújtsanak a szovjet által inszcenált biológiai osztályharcnak, amelynek egyetlen célja volt: Délkeleteurópa és benne Magyarország antibolsevista jellemi és szellemi elitjének megsemmisítése.

A nyugati demokráciák az atomkémkedés leleplezéséig és a Mc-Carthy vizsgálatokig nem tudhatták, hogy győzelmük árnyékában milyen sötét világromboló erők szervezkedtek még őellenük is!
Ebből a kölcsönös rossz helyzetmegítélésből keletkezett minden további baj, szerencsétlenség. Az ötödik hadoszlop beépült az OSS mögé, a CIC-ba és persze korántsem azon fáradozott, hogy ott az USA nagy keresztény, humanista tradícióit ápolja és nem azért, hogy az amerikai lovagiasság, emberség, szabadságszeretet és tisztesség nemes hagyományain keresztül magának Amerikának szerezzen világnépszerűséget, hanem - éppen ellenkezőleg - azért, hogy mindezt kompromittálja vagy legalábbis kétségessé tegye az európai nemzetek előtt. Az ötödik hadoszlop épp annyira nem volt amerikai, mint ahogy nem voltak magyarok Kun Béla vagy Péter Gábor (Auspitz Benjamin) későbbi terrorfőnök pribékjei sem.

Amíg a magyar nemzet és a többszázezer főnyi menekült az USA-ban reménykedett, ez az ötödik hadoszlop amerikai egyenruhában futkározott, amerikai felségjelvényeket viselt és ezzel azt a látszatot keltette, hogy közönséges rablásait, kegyetlenkedéseit, jogtalanságait és még a nürnbergi jogot is messze túlhaladó cselekményeit Amerika nevében, esetleg Amerika jóváhagyásával követi el.
Kizárólag ennek a sötét társaságnak köszönhető, hogy Délkelet Európa vezető elitjét közvetve vagy közvetlenül a szovjet MVD vagy annak budapesti filiáléi kezére szolgáltatták "háborús bűnösség" ürügyén a nürnbergi nemzetközi bíróság megtévesztésével és hitvány becsapásával szovjet-orosz vagy szovjet-magyar kézre adtak olyan államférfiakat, szellem: embereket, akiket bármely amerikai vagy angol bíróság felmentett volna.

A délkeleteurópai kommunista hatalmat lényegében ezek az amerikai egyenruhába bújt - de Amerikát is eláruló - ötödik hadoszlopok építették fel. Amikor hazakényszerítették a névtelen polgári menekülteket, amikor magyar cinkostársaik segítségével amerikai őrizet alól budapesti kommunista kézre lopták a magyar gyárak kimentett gépeit, a Nemzeti Bank aranyait, akkor a hatalom félé törő kommunista kisebbségnek tettek olyan páratlan szolgálatot, amely nélkül - valószínűleg - egészen más volna a mai délkeleteurópai helyzet.
Ma ugyanezek amerikai befogadó hazájukat merik azzal vádolni, hogy ők "felsőbb parancsra" cselekedtek. Olyan amerikai parancs azonban nem volt és nem is létezhetett, hogy államfőket, miniszterelnököket, egyetemi tanárokat és jelentéktelen kisembereket minden személyi értékükből kifosztva, jeggyűrűiket, óráikat elrabolva, - gyakran véresre verve - szolgáltassanak ki a szovjet akasztófáknak. Ennek a gangnek működése a lehető legrosszabbat teremtette meg a Duna térségben, az otthoni nemzet és az európai emigráció körében: a morális vákuumot. Nem véletlenség volt ez, hanem ördögien céltudatos terv. Azt a hamis látszatot kelteni a keleteurópai népek felé, lássátok: Amerika sem különb mint a Szovjetunió. Ne higgyetek, ne reménykedjetek. Mi, íme szolgáltatjuk a bizonyítékot: a félholtra vert, kifosztott magyarok, a "háborús bűnösök" levágott fejei hirdetik nektek, nincs más lehetőség: el kell fogadnotok a szovjet uralmat.

S amikor a hazaszállított mártírokat kivégezték, amikor reménytelenné és nevetségessé tettek minden antibolsevista vagy demokratikus helytállást, akkor óraműszerű pontossággal üzembe lépett a keleti kommunista terror. Talán abban a pillanatban, midőn az utolsó "háborús bűnöst", az utolsó magyar tenyészbikát vagy ipari berendezést szállították vissza - közvetve - Sztálinék kezére, akkor a délkeleteurópai bolsevisták már semmi anyagi előnyt nem remélhettek Nyugattól, megcsinálták a nagy hatalomátvételt. Immár Amerika ellen!

Ami ma Délkeleteurópában van: a bolsevista terrort, szláv imperializmust, amerikaellenes gyűlölködést formailag Rákosiék váltották valóra. Felépíteni azonban innen kezdték, Nyugatról, a nyugati ötödik hadoszlopok, fejvadászok, a biológiai osztályharcot hirdető kriptobolsevisták, amerikai egyenruhába álcázott OSS-ügynökök segítségével. A bolsevizmust ma is ugyanezek az erők segítik, támogatják Nyugatról. Az ötödik hadoszlop, amely a legendás magyar szabadságharc után is ilyen nemzet- és mártírgyalázó hazugságokkal áll elő és kollektív még mindig "bűnös nemzetekről" vagy legalább is "bűnös osztályokról' beszél, azt akarja bizonyítani, hogy az ilyen nemzetek méltók a szovjet szolgaságra, a bolsevista halálra.

Ezt így nem meri kimondani az OSS magyar osztályának vezetője. De könyvének ez a célja, értelme, irányzata.
E könyvben egy szimbolikus jelentőségű képet talál az olvasó. Egyik oldalon a magyarországi GPU vezetője látható: Péter Gábor "vezérezredes" a világhírnévre vergődött Andrássy-út 60 réme, akinek kezéhez tíz- és tízezer ártatlan magyar vére tapad. A második oldalon amerikai egyenruhában Martin Himler "ezredes", az OSS magyar osztályának vezetője ül, aki annyi száz és ezer jó magyart szolgáltatott - minden háborús bűn nélkül - a másik partner, a GPU vagy ha úgy tetszik MVD kezére.

Az európai végzet elindult. Az amerikaiak - sajnos - annak köszönhetik világszerte fennálló hátrányos helyzetüket, népszerűtlenségüket, hogy ilyen tárgyalások egyáltalán létre jöhettek.
Mert ezek eredménye az a sír, melybe belebukott Délkeleteurópa, Magyarország és az USA korábbi délkeleteurópai presztízse, népszerűsége is.

AZ ÖTÖDIK HADOSZLOP DÉLKELETEURÓPA ELLEN

Kik voltak azok, akik az amerikai győzelem közeledtén beöltözködhettek az Allan Dulles vezetése alatt működött Office of Strategic Services különféle rangjelzésű amerikai egyenruháiba?
A "magyar osztály" vezetője - ha a szemünknek hihetünk - Colonel Martin Himler volt. Naturalizált amerikai, aki a magyarországi Mátraverebélyről, már amennyire nyomait követni lehet, - mint szegény ottani zsidócsalád leszármazottja - az első világháború előtt vándorolt ki az USA-ba.

Nevét akkor hallotta először az otthon és Amerika magyarsága, midőn az USA-ban megalapította Himlervillét. Az akkori laptudósítások szerint jó kapcsolatokat tartott fent az 1919-es magyarországi bolsevizmus kommunista emigránsaival és az amerikai magyar bányászok centjeiből hárommillió dollárt gyűjtött össze a Himlerville nevű bányász-"kollektívára", melyből az USA egyik legszégyenletesebb panamája lett. Martin Himler egy víz alatt álló bányát vett meg a magyar bányászok számára. A becsapott, megzsarolt magyar bányászok ezrei jutottak éhségbe, nyomorba. Hihetetlen mértékben emelkedett körükben az öngyilkosságok száma.
1945 májusában az angol alsóházban azonban diadalmasan jelentette Eden akkori külügyminiszter:
- Európában a történelem legnagyobb embervadászata folyamatban van!
Az "embervadászat magyar osztálya" élén ekkor merült fel Martin Himler OSS "ezredes". A fejvadászathoz természetesen szükség volt munkatársakra: magyarokra, szlovákokra, zsidókra, románokra, akik a vadászat feltételeivel vagy legalább is helyszíni ismeretekkel rendelkeznek.
Himler Mártonnak pedig voltak bizonyos "helyszíni ismeretei", sőt értékes kommunista kapcsolatai is Magyarországon.

Egy "demokráciaellenes összeesküvésért" 1947-ben kivégzett magyar antikommunista felesége, akinek alkalma volt a dolgok folyásába közvetlenül beletekinteni, külföldre menekülve ezeket írja:
"Magyarországon köztudomású volt 1945 óta, hogy Himler Márton nem csupán és egyszerűen baloldali volt, a szónak náciellenes vagy általában fasizmus elleni értelmezésében, hanem a külföldre menekült kommunista emigránsok segítségével végezte szervező munkáját a háború előtt, alatt és után."

Kezdetben ez még korántsem az OSS keretében történt. Himler Márton maga írja könyvében, hogy 1938-ban Budapesten járt és azután értesültek a magyar biztonsági szervek, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum egyes tisztviselői arról, hogy a külföldön élő magyarországi emigráns kommunisták, intelligens elemekből magyarországi sejteket szerveznek. Ezeknek egyik feladata volt, hogy a Széchenyi-könyvtár sajtóanyagán keresztül valósággal "feltérképezzék" az egész magyar közéletet, tudományos életet, hivatalokat, a belügyminisztériumot. Nemcsak a hírlaptárban, hanem az apró nyomtatványok tárában kicéduláztak minden jobboldali nevet, közéleti szereplőt, főként minden antikommunistát. Összefoglaló jelentéseiket a ma is élen szereplő kommunista nő, Waldapfel Eszter, Kelemenné és Berkovits Ilona gépelte a Nemzeti Múzeum írógépjein. Az ügyből rendőri vizsgálat is lett. Ennek során Lőts Ernő újságíró, a Kis Újság munkatársa elmondotta, hogy az amerikai kommunista intellektuelek alaposan felkészülnek a jobboldal megsemmisítésére. Ha kitör a háború és azt a németek elveszítik, örök időkre elnyomnak Magyarországon minden keresztény nemzeti mozgalmat. Itt említette meg Lőts Ernő, hogy a titkos mozgalom vezetői Amerikában Göndör Ferenc, Kéri Pál és Himler Márton.
Ugyanez a szemtanú vallja, hogy amidőn 1945 január 18-19-én Budapestre bevonultak a szovjet csapatok, a fent említett intellektuális körnek tagjai járták végig az óvóhelyeket azzal a feladattal, hogy a prominens magyarokat össze kell írni:
- Jól dolgoztatok, gyerekek! - mondta egy ilyen alkalommal Eisler József, a Kommunista Párt későbbi tolnai főispánja -
Himler Márton katonás fegyelmet követel s most már minden az amerikai vezérkar keretében megy! - folytatta. A jelenlevők pedig hangosan összenevettek.

Ők tudták, hogy legfeljebb csak az OSS leple alá bújva, de ugyanaz a kommunista munka folyik, amelyet már 1938-ban megkezdtek. Folyik pedig immár nem a magyar jobboldal, hanem az egész magyar szellemi elit, az egész antibolsevista keresztény magyarság ellen, a biológiai osztályharc jegyében, a keresztény középosztály megsemmisítésének nem is nagyon titkolt szándékával.
1945-47-ben a volt titkos kommunisták, a kommunista munkaszolgálatosok, kommunista KZ-esek a sajtóban már nyíltan dicsekedtek vele, hogy miként emelte ki őket Himler Márton és irányításával hogyan segítették a szovjet törekvéseket a háború alatt és után.

A magyar szemtanú fent röviden elősorolt bizonyítékai azonban kísértetiesen egybehangzanak az Amerika ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt elhangzott egy másik vallomással is.
A New York Times 1950 március 29-iki számának 6. oldalán érdekes tudósítás jelent meg az OSS magyar osztálya vezetőjének szerepéről. Alább, angol eredetiben is közöljük a New York Times cikkét, amely szerint a James O. Eastland, mississipi demokrata szenátor vezetése alatt álló szenátusi jogi albizottság előtt Himler Mártonról fontos vallomást tett az azóta elhunyt Steve J. Thuransky, Hungtingtonban lakó, naturalizált, magyar származású amerikai állampolgár. Thuransky 1947-ben az International Harvester Company és a Ford Company megbízásából gépeket árult Magyarországon, ahol közvetlen ismeretségbe került Himler Mártonnal.

Mint az angol szövegből kitűnik, Thuransky vallomása szerint Martin Himler az első világháború során kommunista, a második világháború idején az amerikai Counter Intelligence Corps (CIC) agynöke volt. A vallomás szerint Thuransky Budapesten beszélt Himmler Mártonnal, aki akkor egy bizonyos Horváth társaságában volt, aki azonos a magyarországi kommunista párt egyik elnökével. (A legnagyobb valószínűség szerint Horváth Mártonról, a VIII. kerületi kommunista párt elnökéről és a Szabad Nép akkori szerkesztőjérő1 van szó.)
"This man Horváth and Mr. Martín Himler, without an Ainerican passport, without the permission of the American military Commission", Mr. Thuransky testified, "they went out into Austria and into Germany because Mr. Himler said the American Army would hold many Hungarian trucks which rightfully belonged to Hungary and they brought in a bunch of. trucks, steal it away from the American armed forces.
He was in an American uniform smuggling drygoods, silver, ware, silk and nylon stockings. I met him several tunes in the Hungarian ghetto when he came in with his load of smuggled goods."

(Horváth és Mr. Himler Márton tanúsította Thuransky amerikai útlevél és az amerikai katonai bizottság engedélye nélkül mentek Ausztriába és Németországba. Mr. Himler ugyanis azt mondotta, hogy az amerikai hadsereg birtokában nagyon sok magyar tehergépkocsi van, amelyek jogilag is a magyar állam tulajdonai. Hoztak is haza egy csomó tehergépkocsit, amelyeket egyszerűen. elloptak az amerikai fegyveres erőktől. Ő amerikai egyenruhában csempészte az ékszert, ezüstöt, prémet és nylon dolgokat. Többször találkoztam vele a magyar gettóban, amint csempészholmijával megérkezett.)
Steve Thuransky azonban csak egy ezredrészét látta a megdöbbentő valóságnak. Ő nem járt azokban a táborokban, letartóztatási intézetekben, amelyekben az úgynevezett "háborús bűnösöket" gyűjtötték össze ennek az ötödik hadoszlopnak tagjai. Ő nem tudhatott a verésekről, kínzásokról, éheztetésekről. Azonban mégis akadt igen előkelő szemtanú, Joseph McCarthy amerikai szenátor, aki a dachaui perek kapcsán - német viszonylatban - nyilatkozott az OSS és a CIC bizonyos egyszerű embereinek módszereiről.

- Úgy gondolom, - mondotta a dachaui perek kapcsán 1949 március 20-án az amerikai sajtó képviselői előtt a halhatatlan emlékű McCarthy szenátor - a világ elvárta tőlünk, hogy az amerikai joggyakorlat bizonyítékait magával a legyőzött ellenségünkkel szemben is alkalmazzuk. Ehelyett Gestapo és GPU módszereket alkalmaztunk. Tanúvallomásokat hallottam és dokumentációs bizonyítékokat olvastam, melyekből kitűnt, hogy a vád alá helyezett személyeket ütötték, verték és testileg kínozták, még pedig olyan módszerekkel, amelyek csak beteg agyvelőkben születhettek meg. Látszatpereknek és látszatkivégzéseknek tették ki oket, megfenyegették a vádlottakat, hogy családtagjaitól elrabolják az élelmiszerjegyeket. Mindez a vádló jóváhagyásával történt, hogy megteremtsék a vallomások kicsikarásához szükséges lélektani légkört. Ha az Egyesült Államok néhány embernek ilyen cselekményeit büntetlenül hagyják, akkor az egész világ örök időkre bírálhat minket és kétségbe vonhatja a mi erkölcsi motívumaink helyességét."

Ami a dachaui perekre vonatkozott, az százszorosan érvényes a magyar háborús bűnösöknek nevezett mártírokra. Ezek 99 százalékára nem volt érvényesíthető az 1945 augusztusi londoni egyezmény, a Jackson-féle öt pont s mégis úgy bántak el velük az OSS jóvoltából, amint azt McCarthy írta: "beteg agyvelőkben született módszerekkel". Himler Mártonék gangje valósággal úgy lopta ki őket az amerikai fennhatóság alól- mint a csempészárut. Megtagadták a nemzetközi jogot, felrúgták az amerikai asylum nemes elvét, kifosztották, személyi értéktárgyaiktól megrabolták a kezükre jutott magyarokat. Vertek, ütöttek, éheztettek.
Most, oly sok év után ismét jelentkeznek, hogy még jobban meggyalázzák, még inkább az ocsmányság minden színével kenjék be áldozataikat. Most, amikor az Egyesült Államok ugyanabban az antibolsevista harcban áll, melyben mi álltunk 1919 óta, még mindig bűntelen és ártatlan magyar mártírok ellen okádják kénköves gyűlöletüket.
Az értelmes amerikai és a sokat szenvedett magyar elolvasván az "OSS magyar osztálya főnökének" mártírgyalázó könyvét- önkéntelenül is azt kérdezi:
- Nem Hruscsov vagy nem Kádár János finanszírozták-e ezt a könyvet, hogy örök gyűlöletet keltsenek a magyarság és Amerika között? Kik azok, akik ezt a szellemi mérgesgázbombát odavetik az Egyesült Államok és Kossuth magyar népe közé?

S a kérdésre nem mi felelünk, hanem egy amerikai publicista. 1955-ben Albert H. Bosch new yorki republikánus képviselő javaslatot nyújtott be, hogy a kongresszus vizsgálja ki azt a világháború utáni "erőszakolt repatriálási politikát, amelyet amerikai katonai és polgári hatóságok hajtottak végre 1945-47 között".

Julius Epstein, aki Amerika egyik legkitűnőbb publicistája és semmi esetre sem "náci-gyilkos", tiszteletreméltó tárgyilagossággal írta: A kiszolgáltatást az UNRRA szintén elősegítette s amikor pl. Patton és Patch amerikai tábornokok húzódoztak a végrehajtástól, azt visszataszítónak nyilvánítván, szigorú parancs érkezett a SHAEF-től (Supreme Headquarters, Allied Expeditionary Forces) és a washingtoni nagyvezérkartól a végrehajtásra.
A második világháború utáni időknek ebbe a szörnyű és égbekiáltó fejezetébe - folytatja Julius Epstein - nemcsak az USA keveredett bele, hanem Angliának és Franciaországnak is nagy része volt a kiszolgáltatásokban. (Ebben a vonatkozásban - legalább is magyar viszonylatban - Julius Epstein tévedett, mert a francia megszállási zónákból magyarokat nem szolgáltattak ki, a francia hatóságok emberi és természetes álláspontja szerint: Magyarország nem állott hadban Franciaországgal, tehát francia-magyar viszonylatban háborús bűnös magyarok egyszerűen nem létezhettek) Ezerszámra lettek emberek öngyilkosok, pl. kozákok és százezer számra estek a szovjet áldozatául, .kivégzések vagy börtönökben, kényszermunkatáborokban bekövetkezett halálesetek révén és százezer számra senyvednek még mindig a különböző vasfüggöny mögötti börtönökben és táborokban.

Magyar vonatkozásban - írja Julius Epstein - ennek a szörnyű és égbekiáltó fejezetnek egyik legvisszataszítóbb figurája Himler Márton, a hírhedt "salzburgi fejvadász". Ha elrendelik a vizsgálatot, akkor majd talán ki fog derülni, hogy ez a szélhámos hogyan lépett elő CIC ezredessé, kik fedezték szörnyű tetteit, kik voltak a társai s a salzburgi rémtettek után a hogyan járhat még mindig szabadon, sőt hogyan dicsekedhet el újságcikkekben azzal, hogy neki milyen érdemei voltak a magyar háborús bűnösök (Rákosiék kezére) kiszolgáltatása körül.
(Amerikai Magyar Hang, 1955 március 7)

Az OSS erre a módfelett gyatra, tudatlan és erkölcsileg jóval a nulla alatt álló kommunistára bízta a magyar nemzeti elit, az anti-bolsevista szellemi réteg likvidálását.
Az amerikai lelkiismeret azonban már régen ébredezni kezdett. Az ötödik hadoszlopok munkájának felderítésére 1955 február 8-án az Egyesült Államok egyik törvényhozója, Albert H. Bosch, a House of Representativesben határozati javaslatot nyújtott be s javasolta a vasfüggöny mögé kényszerűen repatriált szerencsétlenek ügyének kivizsgálását. A "House Resolution 137" címen jegyzőkönyvbe vett javaslat ugyancsak Epstein fenti cikkére hivatkozik s többek között ezeket mondja:

Miután több millió antibolsevista hadifogoly és polgári személy kényszerű hazaszállítása kitörölhetetlen foltot ejtett a politikai menekülteknek menedékjogot biztosító amerikai hagyományokon és mivel a milliónyi orosz, ukrán, lengyel, magyar, balti stb. eredetű antibolsevista hadifogoly és polgári egyén kényszerű repatriálása erkölcsi beállítottságunkat a vasfüggöny mögötti kommunistaellenes érzelmű népek szemében még ma is árnyékba vonja és egymás közti viszonyukat mérgezi, ezzel egyben hátráltatja külpolitikánkat is, - mondja ki a t. Ház a vizsgáló bizottság kiküldését.
Az amerikai politikus nem ért rá az amerikaellenes ötödik hadoszlop ügyével foglalkozni. Azonban a javaslat még mindig ott fekszik a House Representatives előtt s a Martin Himler által kiadott nagyon is gyanús vörösízű könyv után eminens USA érdek volna az ötödik hadoszlop és az összes Martin Himlerek leleplezése. Hiszen ezek az amerikaellenes kryptokommunisták, fejvadászok még ma is az erkölcsbíró szerepében tetszelegnek, nemzetek mártírjait gyalázzák hazugságaikkal és tovább rontják a viszonyt Amerika legjobb szövetségesei, az antibolsevista emigrációk és az Egyesült Államok között. Ma úgy tüntetik fel magukat, mint a zsidóság védelmezői és nemzeti hősei s ezzel a legrosszabb szolgálatot teszik az Amerikához hű és nem gyűlölködő zsidóknak.

Himler Márton például Tel Avivban járván az Új Kelet című lapban 1954 április 30-án ezeket íratta magáról:
"Hogy a magyar zsidók a nyilas gyilkosokat holtan láthatták az akasztófákon, ezt a csodát Himler Márton ezredesnek (!) köszönhetjük. Ez az ő nagy érdeme, mellyel előkelő helyet biztosít magának a zsidóság történetében."
Nézzük hát, milyenek is voltak a személyek és a cselekedetek, akik és amelyek ezt az "előkelő helyet" segítettek biztosítani.

A NAGY MOCSÁR

1944 március 19-én, midőn Hitler csapatai megszállták Magyarországot, a Sicherheitsdienst elsőnek a budapesti politikai osztály detektívjeit szállította el a német KZ-ekbe. Bár a magyar szuverenitásnak ez kétségtelen sérelme volt, a németek a maguk szempont nem tehettek mást. A háború szabotálásának, a szövetségi viszony szüntelen mérgezésének, a kommunista infiltrácónak egyik központja a budapesti. rendőrség politikai osztálya volt, noha ennek lett volna kötelessége a belső rend biztosítása.

A politikai osztály főnöke Sombor-Schweinitzer József volt, akit kormányzó sokáig nem akart e fontos tisztségre kinevezni, mert köztudomású volt róla, hogy prostituált barátnője az utcán rálőtt, mire a nagyhatalmú rendőrtanácsos gyáván elfutott. Mikor mégis a politikai osztály élére került, első kötelességének tartotta, hogy hamis Jelentéseivel mind mélyebbre ássa a szakadékot a kormányzó és a jobboldal különböző pártjai között. Ma már Macartney angol tudós könyve is tényként állítja, hogy "Rebeka ki a Várból" című röpiratot egyenesen Sombor-Schweinitzer József politikai osztálya nyomatta. A kormányzóné személyét és a mindig lovagias Horthy Miklós egyéni érzékenységét méltán sértő röpiratot aztán ráfogták hungaristákra, sőt produkálták a "tetteseket" is. Ezekkel a módszerekkel Sombor-Schweinitzer József elérte, hogy minden nemzeti érzelem, minden bátor, hazafias helytállás gyanúsnak, államellenesnek tűnt fel. Ezzel párhuzamosan kommunisták, baloldali elemek, viszontbiztosítási alapon álló defetisták siserehada terjeszkedett ki a Zrínyi-utcai politikai osztály körül. 1942-ben már a legmagasabb kormánykörökben is köztudomású hogy politikai ügyekben nem lehet a rendőrség politikai osztályában megbízni és minden kommunistaellenes nyomozást át kell adni a csendőrség nyomozóinak.

Mikor máig is érthetetlen megbízása folytán Himler Márton megérkezett Európába, ezeket a németek által elhurcolt detektíveket állította szolgálatába. A detektív, aki a Conti-utcai könnyű leányoktól fogadott el zsebpénzeket, fején a német KZ glóriájával ellenállóvá szépült. A politikai osztály kiválósága, aki alázatos tisztelettel hajbókolt Bárdossy László vagy Imrédy Béla előtt, most hivatásos vadászkutya ösztönével üldözte saját urait. Aki Hain Péter detektív csoportfőnök beosztottja volt, dalos jókedvvel táncolhatott Hain Péter hasán, hogy kitapossa belőle annak állítólag elrejtett - zsidó aranyait.
Kik voltak hát a Himler-csoport első "magyar" segítőtársai, akik 400 dollár jutalmat kaptak minden levágott magyar fejért?

Ott volt elsősorban maga Sombor-Schweinitzer József, aki megerőszakolta egy rendőrtanácsos bajtársának feleségét, míg a férjet, mint "háborús bűnöst" hazaszolgáltatta a kommunista akasztófának. Ott volt Hivessy Mátyás, aki - mint később kitűnik - a legaljasabb módon detektívtársát lopta át a budapesti GPU kezére és aki még ma is a müncheni amerikai CIC szolgálatában ügyködik. Szélessy Jenő detektívfelügyelő a magyar fejekért kapott 400 dollárokból ott feketézett Traunsteinben a Jewish Committee tagjaival. E csoporthoz tartozott Czobor István detektív, aki mint félig "fajilag üldözött" vad gyűlölettel hajszolta fel a bolsevista akasztófák számára régebbi gazdáit. Ezek közé tartozott egy Okos nevű detektív, Dombi detektívfelügyelő, a Hain Péter-féle csoportból Cselényi József detektív. A magyar detektív-bandának állandó 'besúgója volt egy Molnár nevű rendőrkapitány is.
Egyedül Borbáth Samu rendőrtanácsos, a budapesti politikai osztály sajtócsoportjának vezetője, a kemény, gerinces székely nem vállalkozott arra, hogy a nagy fejvadászatban részt vegyen.

Himler Márton azonban még a fentieknél is megbízhatóbb fejvadászokat szedett össze 1945 június-júliusában. Ezek között ott volt a munkatörzs legfontosabb tagja, Grandville-Grosz amerikai "kapitány", a budapesti Ostende-kávéház tulajdonosának, Grósz bácsinak a fia, aki a "háborús bűnösöktől" összerabolt vagyonból jólmenő textilüzletet tart fent New Yorkban "Grandville Sales Co. text." elnevezéssel a Broadway 321 szám alatt. Ott volt Herczog-Knight "amerikai" hadnagy, akit Himler Márton ismeretlen körülmények között öltöztetett be amerikai egyenruhába. Feltűnt a társaság soraiban Izrael Márton, akit a magyar Vkf. úgy tartott nyilván, mint veszedelmes kommunistát, román kémet és szeszcsempészt. Ott volt Bochkor Márton, akiről ma Himler állítja ki a bizonyítványt, hogy "Bochkor félzsidó kispap volt s talán nem egészen korrekt módon viselkedett". Annyira nem korrekt módon, hogy Bécsben ugyancsak a háborús bűnösöktől elrabolt értékek segítségével a szánalomra méltó kispap kitűnően jövedelmező cipőüzletet alapított.

Ezek azonban csak az úgynevezett prominensek voltak. A budapesti félkommunista-kormány részéről egy Friedmann László nevű volt munkaszolgálatos bolseviki ütötte fel tanyáját Salzburgban, hogy szolgálatára álljon az amerikai háborús bűnösöket kereső komissziónak". Ennek a Friedmannak volt egy igen érdekes segítőtársa: Gellért Andor újságíró, aki 1943-ban Bárdossy László korábbi megbízása alapján a berlini "Donaueuropát" szerkesztette Vajtha Ferenc társaságában. Gellért Andor csodálatos módon 1951 után a müncheni Free Europe Rádió vezetője lett. Vajtha Ferenc, Szálasi bécsi főkonzulja pedig Himler Márton kémjévé változott.

A nemzetközi háborús bűnösök listáján egyetlen egy magyar név szerepelt. Horthy Miklóst ugyan Nürnbergbe vitték, de ott csak mint tanút hallgatták ki, aztán a nürnbergi bíróság szabadon bocsátotta. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság később - titokzatos befolyásokra - 52 magyar kiszolgáltatásához járult hozzá. Jackson amerikai főbíró egyetlen magyart sem akart szovjet kézre adni. Himler azonban eldicsekedett vele, hogy Amerika nürnbergi főbíráját ő beszélte rá a magyarok kiszolgáltatására.
A Supreme Court főbíráját az ötödik hadoszlop vezére egyszerűen és közönségesen becsapta. Mert ha akármelyik magyart, beleértve a két államfőt, - Horthy Miklóst és Szálasi Ferencet is - akik tisztüknél fogva elsősorban viseltek minden felelősséget, Nürnbergbe viszik, a nürnbergi bíróság szinte száz százalékos valószínűséggel felmenti őket, mint ahogy Horthy Miklóst el is bocsátotta.
Így azonban 1945 decemberében nyugodtan írhatta az OSS magyar osztályának vezetője az amerikai Magyar Bányászlapnak, illetőleg saját unokaöccsének, Fáy-Fischer Andornak:
"Újra itthon vagyok Salzburgban és ma adom fel Budapestre a hatodik szállítmányt, gonosztevőket, akik repülőgépen mennek a magyar igazságszolgáltatás (?) felé. A kisebb gonosztevőket már vonaton fogjuk küldeni, ha nem is éppen Pullmann-kocsiban."

Ettől kezdve teherautó oszlopok, vonatok gördültek haza Magyarországra, megrakva ártatlanul üldözött magyarok százaival, ezreivel és a "bűnösök" hozzátartozóival, asszonyokkal, lányokkal, akik még ma is a kommunista internálótáborokban szenvednek odahaza. A modern emberkereskedelem hihetetlen rémregényét írta meg az OSS-be betelepült kommunista ötödik hadosztály.
A salzburgi Himler komisszió helyiségében többen hallottak ily beszélgetéseket:
- Árut kínálnak Pestről!
- Össze kell fogni egy csomó háborús bűnöst, azokért ma minden pénzt megadnak odahaza (Magyarok Utja, Buenos Aires, 1951 április).

Steve Thuransky már ismertetett vallomásán kívül itt van Pándy László újságíró börtönnaplója, amely szerint a salzburgi Camp Marcus ORR-ben Himler Márton és bandája kirabolta az összes áldozatokat. Hamis nyugta ellenében elvették arany-, ékszer-tárgyaikat, jeggyűrűiket, kevés pénzüket. Egy magyar gyárost megfenyegettek, hogy ha nem adja át nekik Ausztriába kimentett áruját, akkor 2000 zsidó meggyilkolása ürügyén fogják kiadni Péter Gábornak. Másoktól monogrammos családi ezüst evőkészleteiket vették el és értékesítették a bécsi fekete piacon.
Az Andreanszky-család összes elérhető tagjait, a nőket is, mint például Andreanszky Jenőnét kiszolgáltatták az Andrássy-út 60-nak, mert egy rokonuk, Andreanszky Gyula, amerikai újságíró volt, aki leleplezte Himler Márton hárommillió dolláros amerikai bányapanamáját.
"Himler bosszútánca Európában" cím alatt írta a Magyarok Útja 1950 május 15-i száma.
"Ez az együttes (Himler-csoport) járta a menekült táborokat, kutatva értékes magyar fejek s még inkább az értékesíthető holmik után. Hogy milyen módszerekkel dolgoztak, arra egyik buenos airesi olvasónk leveléből közlünk egy részletet:

Vállalatom igen értékes tulajdonát, mintegy három vagon anyagot raktároztam le N-ben. Mivel szeretek nyugodtan aludni, értesítettem pesti társamat s az anyagot az amerikaiak védelme alá helyeztem. Mikor a ,Grabler Brau' (Himlerék főhadiszállása) tudomást szerzett ez értékekről, kiküldte hozzám Granville állítólagos hadnagyot, aki igen nagyképűen, de émelygős udvariassággal érdeklődött az árú után. Természetesen a legrövidebben elutasítottam ezt az illetéktelen beavatkozást. A hadnagy úr után egy Izrael Márton nevű úr keresett fel... Goromba volt, ki kellett utasítanom lakásomból. Következő nap pedig egy ismeretlen, magyarul nem tudó - vagy nem akaró - amerikai katona jött ki, kezében iratokkal, amelyek állítólag arról tartalmaztak bizonyítékot, hogy én 1944 december 5-én a pesti Dunaparton kétezer zsidót mészároltam le. Még egy látogatást kaptam Izrael Marcitól, aki igen jóindulatúan kenetes volt és meg akart menteni, ha okos leszek és megcsinálom az üzletet Granville úrral.

Ekkor már összeköttetésbe léptem az amerikai hatóságokkal, egy tiszt barátom útján. A továbbiakban már ők irányították lépéseimet. A vádaskodást ugyan ők sem tudták megakadályozni. Így kerültem kihallgatásra a CIC-hez, a kétezer zsidó ügyében. Az amerikaiak természetesen elengedtek, a szörnyű vád szétpukkant, az árut is megőrizhettem. Himler ellen tett feljelentésemnek azonban nem lett eredménye. Ez az a ritka holló, a közül az ezer meg ezer eset közül, mikor Himlerék zsarolása eredménnyel is járt. Az erőszakos hazaszállításoknak is akkor lett végük, amikor egy magyar ezredes leugrott a vonatról, valósággal berontott egy amerikai ezredeshez, aki elvitte őt a salzburgi katonai kormányzat fejéhez és itt: maguk az amerikaiak döbbentek meg a kegyetlenségek hallatára. Himlert felelősségre is vonták, de olyan hátsó összeköttetése volt Washington felé, hogy félreállítani most sem lehetett, de az erőszakos hazaszállításokat megszüntették."

Továbbá ezt írta még a Magyarok Útja fenti számának szemtanúk vallomása alapján készült cikke: Az elrabolt értékekből, a halálba küldöttek javaiból lakomázott itt a nemzetközi söpredék. Álomba illő gazdagságban, nők, ételek, italok, kábítószerek vad piacán folyt a tivornya a kifosztottak nyomorúságából. Egész érthetetlen és perverz módon a náci Németország padlóra rajzszögezett lobogóján táncoltak Himler és a többiek, SS-ruhát és a páncélosok fekete egyenruháját öltve magukra, horogkeresztes karszalaggal és "Heil Hitler" kiáltással koccintva poharaikat. (Egy amerikai szolgálatban állt volt magyar bíró közlése.)
"Oroszlán a ketrecben" cím alatt a Szabadság 1957 június 27-i számában Himler Márton maga írja, hogy bevitte Péter Gáborhoz Lehmann amerikai újságírót és ezeket mondotta neki:
"Megengedi, hogy bemutassam Lehmann amerikai újságírót, aki szeretne önnel megismerkedni s szeretné hallani, hogy egyszerű szülők gyermekéből miképpen lett ilyen magas rangú államférfi!"

A továbbiakból kiderül, hogy Péter Gábor konyakot, cigarettát hozatott s félórai barátságos konyakozás után lementek "megnézni" Szálasi Ferenc nemzetvezetőt és az amerikai újságíró minden áron "igazi látványosságot" akarta látni, az alsó pincét, ahol a fizikai kínvallatások történtek. Maga Himler Márton írja, hogy "én minden hivatalos utamon Péter Gábort meglátogattam". Ebből a szadista látogatásból azonban baj lett. Még Szviridov is lármát csapott és Key generális egyszerűen ki akarta kergetni Budapestről Himlert.

Mi volt Himlerék számára a magyarok "háborús bűnösségének" mértéke, arra jellemző, amit G. István, St. Gary, USA, Indianabeli lakos ír. Neki személyes ismerőse volt egy Kárpáti István nevű földművelésügyi miniszteri altiszt, akit Himler Márton "ezredes" Salzburgban inasának fogadott meg, mert hiszen Mátraverebélyen az asztal körül kergették, ha nem inassal szolgáltatta ki magát. Kárpáti is a Gabler Brauban és a Himler salzburgi lakásán rendezett szörnyű orgiákról beszél. Egy alkalommal egy ilyen tivornya során megjelent egy magyar nő, aki Himlernél bevádolt egy magyar tábornokot és kérte, hogy azt adják ki a pesti kommunistáknak. Miután a hölgy csinos volt, Himler azt mondta, hogy megteszi neki ezt a szívességet, ha nála marad egy éjszakára. Miután ez megtörtént, másnap a magyar tábornokot hazaszállították, mint háborús bűnöst. Sajnos, Kárpáti István nem mondotta meg a hazalopott tábornok nevét.
Arra vonatkozólag azonban, hogy mindez nem "náci-mese", mint azt majd az érdekeltek üvölteni fogják, álljon itt a clevelandi "Az Újság" zsidószármazású szerkesztőjének cikke, amelyben a liberális, de helyes erkölcsi mértéket ismerő újságíró elmondja, hogy Himler torokrákjára hivatkozva jelentette be annak idején a Himler Bányatársaság csődjét, még békevilágban hamis esküvel szerezte meg a Clevelandi Magyar Újság számára a "second class" kedvezményt és ezzel sok ezer dollárral károsította meg az Amerikai Egyesült Államok kincstárát.

"Egészen nyugodtan megállapíthatjuk, anélkül, hogy az amerikai hadsereget, melyben fiaink harcoltak, megsértenénk, hogy Himler Márton ,ezredessége' egy sötét pont az amerikai hadseregben."
Hát bizony ebben tökéletesen egyetért a zsidóvallású amerikai, a háborús bűnös magyar: nagyon sötét pont. Hiszen volt idő, Mc-Carthy szenátor korában, midőn Himler Márton Izraelbe menekült.
Majd visszatért és talán maga sem tudta, hogy miért maradtaik abba a szenátusi vizsgáló bizottság kihallgatásai.
"Mikor egy elbújt háborús bűnöst megtaláltak, - írja az OSS magyar osztályának vezetője - a foglyot értékekkel együtt beszállították a salzburgi Landesgericht fogházába. Az esetleges értékeket, pénzt, ékszert stb. nyugta ellenében a fogház igazgatójánál letétbe helyezték, az iratokat hozzám behozták. Szabály volt, hogy soha senkit egyikünk sem látott egyedül, nehogy valamelyikünk a foglyot bántalmazhassa. A börtön parancsnokánál őrzött értékeket csak akkor vettük át, mikor azok tulajdonosait a repülőtérre vitték hazaszállítás céljából s azokat a foglyok irataival együtt (de mi lett a vagyontárgyaikkal?) Magyarországon átadták a foglyokkal."

Ahány szó, annyi hazugság! Pándy László feljegyzéseiből tudjuk, hogy a foglyoknak elvették minden értéktárgyát, azonban mikor a nyugtákat írták, akkor a fogoly számára megmaradó másolat alá rövidebb másolópapírt helyeztek. A nyugta rendszerint így kezdődött: 1 fogkefe, 2 ing, 3 férfiöltöny, 1 törülköző, majd így folytatódott: 2000 pengő készpénz, 1000 USA dollár, egy arany óra, egy pecsétgyűrű, stb. A rövid másolópapírra ez már nem került rá. Aki mégis meg akarta nézni a másolatot, annak egy erélyes himleri csapással felütötték az állát, úgyhogy örökre elment a kedve a kíváncsiskodástól.

Az amerikai egyenruhába bújtatott magyarországi kommunista rablóbanda mindezen kívül egyre nem számított. Arra, hogy jön az -1956-os nagyszerű magyar szabadságharc és a börtönökből kiszabadulnak a tanúk, saját áldozataik, akiket már örök időkre elintézettnek hittek.
S a tanú most megszólal, elsőnek például Szakváry Emil volt hadügyi miniszter személyében, aki súlyos betegen 1956 októberében szabadult ki a bolsevista börtönből: "Himler Márton irányította a magyar rabhazaszállítást és ő állapította meg, kik legyenek azok.
A rabszállításoknál határozottan kerülték a feltűnést. A salzburgi repülőtér teljesen üres volt. Egyetlen repülőgépet sem lehetett látni... Nézetem szerint, ha ezekről a szállításokról az USA vezetősége tudott volna, nem kellett volna nekünk ilyen körülményesen, ilyen titokzatosan elszállítódnunk. Nekem az az érzésem volt, hogy bennünket Himlerék kiloptak az amerikai zónából.

Én is esküvel igazolhatom, hogy minden értéket jelentő dolgomat - jeggyűrűt, órát, óraláncot, cigarettatárcát, pénztárcát - elvett tőlem a CIC alkalmazott (őrnagy?) június 6-án Salzburgban a Landesgerichten. A nálam talált pénz negyedéről állítottak ki nyugtát, de soha sem kaptam vissza semmit.
Engem a garmischi fogda egyik CIC őre rúgott és pofozott és Bíró Palika (ezt ő mondta így) rugdalt, bottal vert 3-4 nap. Mikor az amerikaiak a Tisot látogató katolikus pap révén értesültek a rabok helyzetéről és a CIC viselkedéséről, egy amerikai ezredes jött ki, mire a CIC emberek eltűntek. Nem is láttam őket soha többé."

Kép:
A Himler Mártonék által kiszolgáltatott magyar politikusok első csoportja hazaszállításuk előtt. Balról jobbra: Kassay Ferenc, Bárdossy László, Hellebront Vilmos, Imrédy Béla, Jaross Andor, Kunder Antal, Szöllősy Jenő, Reményi Schneller Lajos, Gömbös Ernő, Szálasi Ferenc. Az ő hazaszállításukkal kezdődött meg Magyarország bolsevizálása.

Temesváry László, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki 1956 októberében szintén a bolsevisták börtönéből szabadult s akinek tisztes neve az egész magyarság előtt becsületben áll, írja:
"A Nemzeti Bank aranykészletét és devizáit lefoglalták az amerikaiak. Katonai kísérettel vitték el Frankfurt am Mainba, ahol az igazgatókat is heteken át kihallgatták és megállapították, hogy a bank könyvelése és üzletvitele a legpontosabb volt és semmi sem hiányzik. Oda voltam a gyönyörűségtől, mikor ezt meghallottam. Felette furcsa volt azonban, hogy kiállítják az erkölcsi bizonyítványt és internálnak. Az internáló táborban nem bántottak. Holmijainkból csak akkor szedtek el, mikor tábort váltottunk. Ilyenkor megmotoztak és ami megtetszett nekik, azt elvették. A karkötő órámat - svájci és arany volt - egy amerikai katona akasztotta le rólam, tekintettel az oroszokkal való szövetségükre.
Az amerikai internáló táborokban szokás volt koplaltatási időszakot iktatni a szórakozások közé. Így mi is hat hétig éppen csak valamit kaptunk enni. Reggel hétkor egyhatod kenyeret, 13 gramm zsiradékot és valami édeskés, színes folyadékot, amit teának hívtak. Délután 4 és 6 között pedig egy igen vékonyka levest. Pár hét múlva, az esti sorakozónál, midőn 20 percig kellett vigyázzban várakozni a számlálást végző altisztekre, úgy dőltek össze az emberek, mint a zsákok.

A Marcus Lagerben kerültünk össze aztán Himler embereivel, akik minden értékünket, amely letétben volt, ellopták. Himlerék emberei, akik közönséges kommunista ifjak voltak, mindent elvettek és megtartottak. Vajna Gábortól igen sok hivatalos pénzt szedtek el. Ezek köztudomású dolgok voltak és " Himler mester tervszerűen szállított minket a pesti bolsevistáknak."

A halottak már nem beszélnek, de még élő hozzátartozóik, igen! Így Szálasi Ferenc özvegye, aki jelenleg odahaza "él". Az asszonyokat egyszerűen ellopták a táborokból. Így került haza még 1945 nyarán Szálasiné, Hubayné, Kassainé. Mindhármunkat internálták. Szálasiné 1953-ig Kistarcsán volt és amikor Nagy Imre feloszlatta az internáló táborokat, nem eresztették szabadon, hanem elítélték VS évre. Rácz Erzsébet, újságírónő, öt évet kapott, őt is Himlerék lopták haza, mert cikkeket írt. Mikor büntetése lejárt, internálták. Amikor szabadlábra került néhány hónap múlva újra perbe fogták és életfogytiglani fegyházra ítélték. Közben édesapja, Rácz Jenő volt honvédelmi miniszter, Vácott a kórházban meghalt. Bélrákja volt. Ugyanott halt meg 1950 nyarán Hóman Bálint is, aki nem bírta az élelmezést és a szíve sírba vitte. Ereky Károly is ott halt meg. De ugyanitt verték agyon az ÁVO-sok Ries István igazságügyminisztert, mert pénzért elengedett embereket és állását nagy pénzre váltotta fel.

A halál és bitófa árnyékában nem szoktak és nem lehet hazudni. Ezért különösen fontos számunkra vitéz Endre Lászlónak halálra ítélése után családjához írt levele, amelyben többek között ezeket mondja:
"Grandville hadnagy úr, a budapesti Ostende kávéház tulajdonosának, az öreg Grósznak a fia, repülőgépen szállította haza Salzburgból Budapestre, a bajor földön és Ausztriában összefogdosott magyar "háborús bűnösök" százait. A bilincsbe vert magyarok cirkuszi mutatványszerű képeivel és autogramjaival előnyös üzleteket bonyolított le a tengerentúlon. Grandville-Grosz úr gesztiói, a salzburgi Landsgericht fogházában s a Pionier-Lagerban tett látogatásai élénk emlékezetében maradnak Bárdossytól Szálasi Ferencig mindazon "bűnösöknek", akiknek alkalmuk volt vele személyes kapcsolatba 'kerülni. A sokszor éjjelekbe nyúló kihallgatások, a szörnyű éhezések, a zsidó nyomozók gyilkos tekintete, gúnyolódása, az ingóságok eltűnése, mind felejthetetlen emlékként kísér valamennyiünket."
A Himler-gang működésével kapcsolatban megszólalt nemrég egy igen értékes és fontos szemtanú, Gömbös Ernő m. kir. százados, vitéz jákfai Gömbös Gyula volt miniszterelnök fia és Szálasi Ferencnek, Magyarország utolsó törvényes államfőjének szárnysegéde.

Gömbös Ernő, aki kiadatása után 1946 szeptember 19-én bravúrosan megszökött a szegedi Csillagbörtönből, hosszú idő óta Nyugaton él. A Cél 1958 októberi számában egyik leghitelesebb tanúként mondja el a Himler-csoport módszereit, vallatási metódusait. A cikk szerint Gömbös Ernőn nem a korona láda kulcsait keresték, hanem a pártvezetőhelyettes és a belügyminiszter tartózkodási helyére voltak kíváncsiak.
"A Mattseeban többek között engem is kihallgató különítmény - írja többek között - egy hadnagyból, egy civilből, aki érzésem szerint (beszédmodora, gomblyukában viselt jelvény) lengyel zsidó lehetett és két amerikai katonából állott.

A hadnagy csak keveset foglalkozott a kihallgatással, azt lényegében a zsidóra bízta. Minthogy utóbbi kérdéseire nem adtam kielégítő feleletet, elkülönített a többi kihallgatottól s éjjel bevitt a két katona kíséretében a Mattseban állomásozó alakulat (úgy emlékszem gépkocsizó tüzérek voltak) őrszobájába, melynek ablakait lefüggönyözték. Azután az ott tartózkodó kb. 15-20 fő őrszemélyzet jelenlétében a két katona és a zsidó verni kezdtek. öklükkel az arcomba és a fejemre, és a két katona ezenkívül lecsatolt deréköveikkel a hátamra és hátsó felemre. Ezalatt a jelenlévő őrszemélyzet tagjai letépték kitüntetéseimet és részben rendfokozatjelzéseimet, melyeket - nyilván souvenirnek - eltettek. A veréssel lényegileg azt akarták elérni, hogy mondjam meg a két keresett személy tartózkodási helyét. A pártvezetőhelyettesrő1 tudtam, hogy Salzburgban van, a belügyminiszter tartózkodási helyéről fogalmam sem volt.

Miután a kb. 20 percig tartó verés ellenére a feltett kérdésekre nem adtam meg a kívánt választ, pisztolyt nyomtak az oldalamba azzal, hogy elsütik, ha nem beszélek. Mivel ezt a módszert sem koronázta siker, megunták a dolgot és elvittek a plébániára, ahol a csoportvezető hadnagy akkor úgy látszik Strasser kanonokot hallgatta ki. A zsidó jelentette fáradozásának eredménytelenségét. A hadnagy a pap előtt láthatóan szégyellte állapotomat s elvezettetett embereivel Mattsee község fogdájába, ahol 3 vagy 4 napig maradtam. Sem a civilt, sem katonáit azonban nem intette le." A börtönből szabadult szemtanúk vallomása bizonyítja, hogy a himleri rablások majdnem hihetetlen méretűek voltak. Szögi Géza államtitkártól egy OSS ruhában szaladgáló "amerikai" tiszt elvitte ruháit azzal az ürüggyel, hogy ezekre a Dachauból szabadult Keresztés-Fischer-testvéreknek van szükségük. Egész természetes, hogy Keresztes-Fischerék soha nem kapták meg a részükre rabolt ruhákat. Ugyanennek a CIC vagy OSS "tisztnek" dr. Szögi Géza átadott 20,000 svájci frankot, amely a miniszterelnökség alapjából nála maradt. Ezt a 20,000 svájci frankot sem az ÁVO-nak, sem a népi demokrata miniszterelnökségnek, sem bárki másnak nem adta át a Himler csoport.

Midőn az első repülőgépek egyikével Budapestre szállították a "háborús bűnösök" első csoportját, ott volt dr. Dorogi Farkas Ákos, Budapest helyettes polgármestere. Angol szabású katonai köpenyt viselt, amelynek kabátujján kidomborodott valami. Grandville-Grosz amerikai hadnagy odament hozzá, felvágta az angol katonaköpeny ujját és kiemelte onnan az oda bevarrott hivatalos pénzt. A Grandvillle-Grosz által elkövetett rablást látták a repülőgép összes utasai, viszont arról senkinek nincs tudomása, hogy Grandville "amerikai" hadnagy hol, kinek, milyen nyugta ellenében adta le a "háborús bűnös" magyartól zsákmányolt összeget?
Ezek a nyilvánvaló rablások, fosztogatások azonban igen kicsiny részét teszik ki az általános nagy rablásnak, amelyet a Himler csoport tagjai folytattak. Tudunk arról, hogy vitéz Kolosváry-Borcsa Mihálytól elvették pecsétgyűrűjét és minden más értéktárgyát.

Itt van azonban egy igen súlyos bizonyíték, a Gyertyánfi Kornél prágai magyar főkonzul által prezentált németnyelvű nyugta és a hozzáfűzött magyarázat, amely így szól:
"1945 augusztus utolsó napjaiban közölték velünk Badgasteinben a CIC megbízottak, hogy készüljünk fel, mert egy-két napra kihallgatásra Salzburgba visznek. Csak kevés csomagot vigyünk, mert rövidesen visszakerülünk. Meg kell jegyeznem, hogy ezt megelőzően nem egy alkalommal kértük az asyljogot az amerikai lobogó alatti védelmünket és végül azt, ha bíróság elé kell állanunk, állítsanak a nürnbergi bíróság elé. Mindez süket fülekre talált. 1945 augusztus 30-án elszállítottak Salzburgba a Landesgericht fogházába. Ott elvették összes értékeimet és okmányaimat. Ezek között volt a főkonzulátusnál volt személyi letétek, okmányok stb. Készpénzben több mint 60,000 RM tűnt el. A Landesgericht később fentieket a következőképp nyugtázta: Landesgerichtliches Gefangenhaus, Salzburg. Herr Gyertyánfi Kornél wird bescheinigt, dass er bei seiner Einlieferung am 31. 8. 1945 nachstehende Effekten mitbrachte: RM 60,965, 1 Dipl. Pass, 4 Kofferschlüssel, 2 Koffer mit Inhalt, 1 Regenschirm. Obengenannte Effekten wurden bei Überstellung in das Lager dem seinerzeitigen Bevollmächtigten Offiz. des amerik. CIC übergeben, der die Sachen dem Transport beischloss. Über den weiteren Verbleib kann hieramts keinerlei Auskunft mehr erteilt werden. Aufnahmekanzlei des Sb. Gefangenhauses. Salzburg, den 8. 7. 1947."

Ezt a bizonyos koffert sohasem kaptam vissza, bár benne letétek és az egész elszámolás megvolt. Budapestre sem került, mert keresték rajtam, de igazoltam, hogy elvették. Az eredeti okmány ügyvédemnél van Salzburgban. Szabadulásomat követően a börtönben megláttam az ottani okiratot is, ez azonban később - amikor a CIC az. 50-es évek elején keresetemről tudomást szerzett - ismeretlen módon eltűnt, de az eseten ez mit sem változtat, mert az eredeti ügyvédemnél van."

Mindehhez hozzátesszük, hogy a fenti adatok csak ezredrészei a valóságnak. Hiszen a zsákmányon osztozott, illetőleg a zsákmányolást folytatta, ha még lehetett a Himler-csoport budapesti meghosszabbítása, az ÁVH, illetőleg a Péter Gábor vezetése alatt álló politikai rendőrség, a népbíróság vagy éppen azok a kommunista ügyvédek, akik a hazaszállított "háborús bűnösök" védelmében láttak nagyszerű üzletet.
Mindezek után az OSS magyar osztályának vezetője Amerikával szemben elköveti a legsúlyosabb sértést, amidőn Jackson amerikai bírót és Donovan generálist hozzá akarja kompromittálni a csoportja által elkövetett gaztettekhez, mondván, ezek bízták rá, hogy "adjam ki az elfogatási parancsot mindazok ellen, akiket a magyar hatóságok kikértek s rajtuk kívül mindazok ellen, akiket a szövetséges hatalmak által a háború alatt megszabott háborús bűnökben vétkesnek találok (!)."
A bányacsalóból íme bíró lett! Egy egész nemzet vezetőrétegének bírája, aki a kommunista halál kezére szolgáltathatott mindenkit, akit egymaga vétkesnek talál, mint ő írja első szám első személyben. Vétkes azonban nem az volt, aki a szövetségesek által meghatározott bűnökben elmarasztalható volt, hanem az, akiről fel lehet tételezni, hogy bármilyen értékkel rendelkezik, akit tehát ki lehetett fosztani.

Akármilyen képtelenség volt a nürnbergi jog, Jackson amerikai főbíró számára a legsúlyosabb sértés az a himleri állítás, mely szerint egyetlen emberre bízhatta volna százak és ezrek életét és az OSS magyar osztálya rendkívül homályos múltú vezetőjétől tette volna függővé, hogy hány kiemelkedő magyar főtől fosztassék meg a nemzet .
S milyen körülmények között történtek ezek a kihallgatások, melyek államfők és miniszterelnökök sorsát eldöntötték? ; "...Minden kihallgatás tolmács útján, angol nyelven történt," írja az OSS magyar osztályának vezetője tehát szükségszerűen mindig legalább hárman voltunk jelen minden kihallgatásnál. A gyorsíró minden jegyzetét és annak lemásolt példányait mindhárman ellenjegyeztük, nehogy azok tartalmának hitelességét később bármelyik kihallgatott letagadhassa." Ez így nagyon szépen, majdnem korrektül hangzik. Azonban a földkerekség minden fajta igazságszolgáltatásának beleértve még a Szovjetunióét is alapvető szabálya, hogy a vádlottaknak magának kell aláírni a kihallgatási jegyzőkönyvet és megerősíteni annak helyességét. Mit bizonyít az, ha Himler, Grosz és Herczog jelen voltak, majd egy gyorsírói jegyzetet "átdiktáltak" s azt legmagasabb kézjegyükkel hitelesítették. A jegyzőkönyveket lehetett hamisan is átdiktálni vagy diktálás közben meghamisítani és hamisítottan bemutatni Jackson főbírónak. Nem, ilyen jogszolgáltatás nincs a texasi prérin sem!

Ezzel azonban megdől az egész nemzetgyalázó könyv minden egyes állítása. Sem Szálasi Ferenc, sem Bárdossy, sem Imrédy, sem pedig más nem mondhatta magára vonatkozólag azokat az égre síró hazugságokat, amelyeket Himler Márton a szájába ad. Ezek a vad és legtöbbször bornírt vádak - mint például négyezer magyar árja nő eladása a német frontbordélyházak számára - egyáltalán nem fordultak elő még a budapesti népbírósági tárgyalásokon sem. Ezek egy hetvenedrendű rossz "újságírónak" olyan alantas, közönséges, semmivel sem bizonyított hazugságai, melyekért normális körülmények között, soha többé tollat nem vehetne a kezébe.
A magyar nemzet történetében máskor is előfordult már, hogy a győztes szövetségesek hóhér kezére adtak harcot vesztett magyarokat. A világosi fegyverletétel után I. Ferenc József sürgetésére az orosz cár 13 honvéd tábornokot adott az osztrákok kezére. Azonban akkor még ezektől nem vették el sem az aranyórájukat, sem a kardjukat. Paskievics eriváni herceg a legnagyobb tisztelettel, lovagiassággal viselkedett az elfogottakkal szemben s ügyüket a leggondosabban vizsgálta ki az aradi császári bíróság. Vérbíróság volt ugyan ez is, de a mártírokat nem verték félholtra, nem alázták meg őket emberi, magyar méltóságukban, katonabecsületükben. Ezek még tiszta arccal, sértetlen testtel és lélekkel léphettek a megdicsőülést jelentő bitókra. S kihallgatásukról, vallomásukról megvannak még ma is a jegyzőkönyvek, melyek valóban hitelesek, mert rajtuk áll saját kézjegyük is.
Az OSS magyar osztálya nem produkált egyetlen ilyen aláírást sem, még facsimilében sem igyekezett vagy próbált egyet odahamisítani? Vajon miért?

És a felelet igen egyszerű. A magyar mártírokat egyszerűen és közönségesen kilopták az amerikai vagy ha tetszik nürnbergi jogszolgáltatás alól, hogy átlophassák a kommunista hóhérok biztosabban gyilkoló kezére. Minden aláírás ugyanis szörnyű igazolása volna annak, hogy magyar mártírok még a nürnbergi jog alapján sem voltak bűnösök. Nem volt bűnös a magyar nemzet. De nem volt bűnös annak vezető rétege és nem bűnös - nürnbergi értelemben - egyetlen vezetője sem.
A magyarság áldozat volt. Nem utolsó sorban annak az ötödik hadoszlopnak áldozata, amely az US Army tisztes egyenruhájába bújva, segített felépíteni Sztálinnak és Rákosinak a bolsevista hatalmat Közép-Európában.

KÉTFÉLE MÉRTÉK

A győztes nyugati és keleti szövetségesek, Franciaország, Nagybritannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1945 augusztus 8-án hozták nyilvánosságra az úgynevezett londoni egyezményt, a háborús bűnösök üldözéséről. Négy fő vádpontot emeltek a legyőzöttekkel és üldözendőkkel szemben:
1. Összeesküvés. (A nemzeti szocialista pártok tevékenységét már a kezdettől fogva "összeesküvésnek" minősítették, noha a Németországban megtartott utolsó demokratikus választáson Hitler Adolf 13,700.000 legálisnak elismert szavazattal került hatalomra. Magyarországon 1939-ben az első titkos és korrekt választáson a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom 1,100.000 szavazattal a parlament harmadik pártja lett.)
2. Bűntettek a béke ellen.
3. Háborús bűntettek.
4. Bűntettek az emberiesség ellen.

A fenti pontok alapján természetesen halálra kellett volna ítélni a Szovjetunió Nürnbergben jelen volt főbíráit, akikről már a tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a 12.000 katyini lengyel tiszt legyilkolásáért felelősek.
Magyar szempontból azonban minket csak az érdekel, hogy az összes "háborús főbűnösnek" bélyegzett magyarok közül egyetlen egy sem volt, akinek módjában lett volna bármiféle háborús bűnt elkövetni. Még a londoni egyezmény négy pontja értelmében sem!

Az összeesküvés nürnbergi fogalma Németországban is hazug és hamis volt. Magyarországon pedig senki sem esküdött össze a béke ellen. A liberális Bethlen Istvántól a hungaristákig mindenki a békés revíziót, a trianoni békeszerződés tárgyalások útján történő jóvátételét kívánta. Ha ebben a pontban akár egyetlen magyar "bűnös" lehetett volna, akkor Nürnbergben vagy Budapesten fel lehetett volna akasztani akár magát Rothermere lordot s az angol parlament legalább 100 tagját, akik 1930-tól kezdve meg nem szűnően követelték a trianoni béke revízióját.
A béke ellen lehetetlenség volt Magyarországon bűntetteket elkövetni, amit bizonyít az a tény is, hogy Horthy Miklóst, Magyarország 25 éven át volt államfőjét Nürnbergből sietve elbocsátották. A másik államfő, Szálasi Ferenc pedig azért nem követhetett el "bűntetteket" a béke ellen, mert a második világháború kitörésekor börtönben ült s mikor 1944 októberében hatalomra került, akkor már régen folyt a háború.

Következik aztán a legjellegzetesebb 3. pont, amely azt mondja: háborús bűntettek. Ma már túl hosszadalmas volna ismertetni az 1945 óta keletkezett jogtudományi irodalmat, amely e kérdés körül forog. Egyes jogászok véleménye szerint a nürnbergi értelmezés alapján a vádlottak padjára kellett volna ülnie Mr. Eisenhowernek, a partizánháború esetére kiadott parancsa miatt, sőt a nagy amerikai hadvezérnek, Mac Arthurnak is, aki Koreában jogos szigorral fojtotta el az amerikai boyok életét legjobban veszélyeztető partizánháborút, De Gaulle tábornoknak, akinek épurationja alatt 110.000 jó franciát öltek meg minden bírói ítélet nélkül. És nem utolsó sorban ott kellett volna ülnie Benes Eduardnak, a nagy demokratának és humanistának, akinek prágai bevonulásakor német egyetemi tanárok testéből gyújtottak eleven fáklyát, hogy utána 400.000 szudétanémetet mészároljanak le.
A partizánháború, amelyet alapjában tilt a nemzetközi jog, önként vonja maga után a legsúlyosabb megtorlást.
"önök - mondja az OSS magyar osztálya vezetője Bárdossy Lászlónak - megrendezték azt az Újvidéket, amely örök gyalázata marad a nemzetnek."

Újvidéket nem Bárdossy László rendezte meg, hanem Titó. Az újvidéki tisztogatás előtt a magyar honvédség helyzete - a partizán beszivárgás következtében - tarthatatlanná vált. Fényes nappal, nyílt utcán a háztetőkről és pincelyukakból lőttek a békésen sétálgató katonákra.
Az 1941 tavaszán újra megszállott magyar Bácskában - írja Málnási Ödön dr. Magyar Mártírok című könyvében Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökkel folytatott börtönbeszélgetés alapján - a titóista partizánok már annyira urai lettek a helyzetnek, hogy éjjel a magyar rendőrség és csendőrség teljesen tehetetlenné vált velük szemben. Ekkor Keresztes-Fischer belügyminiszter, hogy a rendcsinálásért a felelősséget magáról elhárítsa, Horthy kormányzónak előterjesztést tett vegyes katonai-rendőri-csendőri karhatalommal való rendcsinálásra. Horthy ekkor magához hivatta Szombathelyit aki egy személyben vezérkari főnök és főparancsnok volt és utasította, hogy azonnal adjon parancsot a területileg illetékes szegedi hadtestparancsnoknak, Feketehalmy-Czeidner altábornagynak karhatalom alakítására és az egész Bácska megtisztítására.

A partizánok Újvidékre szorultak össze, ahol a honvédségi alakulatok az egyik vidéki jegyzőnél megtalált partizán-névsor alapján valóban kiirtották a partizánokat, akik között volt magyar, zsidó, volksdeutsch és szerb vagy horvát. Házról-házra járva összeszedtek 1200 partizángyanús személyt s ezeket részben az utcán lövöldözték le, részben a Duna partján és a jégen csinált lékeken úsztatták le a halottakat. Mindez így igaz.
De mit mond erre az OSS magyar osztálya főnökének például a formailag felelős Feketehalmy-Czeidner:
"Maga a legnagyobb gyalázatot hozta a nemzetre, - hangzik Martin Himler állítólagos kérdése - mikor négyezer ártatlan embert, köztük négyéves kisdedeket is lemészároltatott!
- Nem hoztam gyalázatot nemzetemre és nem hágtam át a háborúra vonatkozó nemzetközi egyezményeket - hangzik a helyes és büszke válasz. - A civil lakosság katonáimra támadt, egyetlen kötelességem volt: őket védeni! A túszok kijelölése és megbüntetése ősidők bevett és elfogadott szabálya.
- Akkor is parancsot követett, mikor Újvidéken a szörnyű mészárlást rendezte? - kérdi az USA-kihallgató.
- A nemzetközi hadijognak engedelmeskedtem! - hangzik a felelős parancsnok korrekt válasza.

Mert utána nyilatkozik még valaki a nemzetközi jogról. Maurice Bardéche, a párizsi Sorbonne professzora, aki ha nem is az újvidéki esettel kapcsolatban, hanem nemzetközi jogi síkon ezeket írja:
"Minden franktirőr, minden segítőtárs és minden bűntárs szükségképpen kívül áll a nemzetközi jogon. Bizonyos emberek, akik a felelősséget magukra veszik, azáltal hogy a hadviselést piszkossá teszik (tehát: a partizánok) felelősek azért is, hogy olyan módszerekhez nyúlnak, amelyek más embereket a halálnak szolgáltatnak ki. Felelősek a polgári lakossággal szemben, amelytől ezáltal elrabolnak minden védelmet a saját magukra vállalt felelősség által."
Az újvidéki megtorlásnak azonban van olyan titka is, amelyet csak 10 évvel az események után hoztak nyilvánosságra maguk a valódi tettesek: a kommunisták. Az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című, magyarnyelvű bolsevista lap hasábjain 1953 szeptember 27-én igen jellegzetes cikk jelent meg Titó vörös marsall fényképével. A Magyar Szó "Harcos vajdaság" című vezércikke tulajdonképpen annak az előszónak fordítása, amelyet a Jovan Veszelinov nevű partizánvezér írt ahhoz a könyvhöz, amelyben a kommunista partizánok eldicsekednek 1941 nyarától kezdve elkövetett barbár gyilkosságaikkal.

A vajdasági felkelés három "kimagasló alakja" Jovan Veszelinov, Marko Perecsin és Pasco Romac már 1941 június 22-én elhatározták Becskereken, hogy a magyarok ellen azonnal megkezdik a fegyveres felkelést.
A partizán hősök ezután elpanaszolják, hogy Újvidék környékén nem voltak nagyobb erdőségek, majd így folytatják:
"Ezek a körülmények jelentős mértékben lehetővé tették az ellenségnek, hogy 1942 elején (az újvidéki megtorlás napjaiban) ideiglenesen leküzdje a fegyveres felkelést és úgyszólván minden osztagunkat felmorzsolja.
1941-ben és 42-ben Bánátban és Bácskában elvesztettük legjobb vezetőinket, úgyszólván az egész tartományi pártvezetőséget, a körleti és járási vezetőségek, valamint a falusi pártvezetőségek tagjait. Bácskában csak kevés párttagnak sikerült megmenekülnie az ellenségtől. Ez volt a legsúlyosabb csapás, amely mozgalmunkat érhette. Ezután nehéz volt újjászervezni számos pártszervezetet, melyet szétzúztak, nehéz volt új fegyveres egységeket létesíteni."

Ezekben a mondatokban tehát maguk a kommunisták ismerik be, hogy a Bácskát békésen visszaszerző magyar csapatokkal szemben ők voltak a támadók! Maguk tesznek vallomást arról, 'hogy fegyveresen támadták meg a magyar fegyveres erőket, a reguláris alakulatokat s ezzel önmagukat minden nemzetközi jogon és a genfi konvenció által szabályozott reguláris hadviselés szabályai alól kiközösítették.

"A magyar csapatok ellen - írja az Amerikai Magyar Hang 1954 szeptember 20-i számában egy Újvidéken élt szemtanú - 1941 áprilisában általános csetnik-lázadás tört ki. Templomok tornyából, háztetőkről lőttek a magyar honvédekre és csendőrökre, főként Újvidéken és Zomborban, de a Délvidék más helyein is. A lázadás leverése után az egész Vajdaságban fellángolt az általános partizántevékenység, amelyben részvettek a szerb mellényzseb-imperializmus megszállottjai éppúgy, mint a szerb kommunista párt partizánjai. Termények felgyújtása, robbantások, rablások, élelmiszerzsarolások épp olyan sűrűn ismétlődtek, mint amilyen gyakran lőttek le katonai őrszemeket vagy gyilkoltak meg orvul járőrszolgálatot teljesítő magyar katonákat és csendőröket. Több mint fél éven át folytatódott ez a szervezett pusztítás anyagban és emberéletben, a nemzetközi hadijog megcsúfolásával. Ez azután arra késztette a magyar katonai parancsnokságot, hogy megtorlást helyezzen kilátásba a partizánok és segítőik, nem különben a fegyverrejtegetők ellen. Ez a természetes és nemzetközi hadijogból is folyó rendelet, bár azonnali halálbüntetést helyezett kilátásba, nem vezetett eredményre. Csak szaporodtak a bűncselekmények, még többet gyilkoltak sokszor válogatott kegyetlenséggel.
Tulajdonképpen ezek voltak az előzményei az 1942 elején bekövetkezett újvidéki razziának ... Ezekről a dolgokról természetesen orvul hallgatnak azok, akik az újvidéki katonai razziát propagandacélokra állandóan előveszik. Már pedig ezen előzmények idézték elő, hogy az újvidéki razzia túllépte a tervezett 'kereteket és a felső ellenállás ártalmatlanná tétele mellett ártatlan emberek életét is áldozatul követelte. Így lett az újvidéki razzia kicsiben hasonlatos a háború ismert bombaszőnyegeihez, amikor a hadicélpontokkal együtt elpusztult a védtelen polgári lakosság is öregekkel, fiatalokkal, gyermekekkel. Megbízható becslések szerint nyolc-kilencszáz áldozata volt ennek a sajnálatos újvidéki háborús epizódnak, nem pedig ezrek, mint azt az ellenséges propaganda felelőtlenül és célzatosan ismételten hangoztatta."

Körülbelül ugyanannyi áldozata volt a Kybita nevű arab falu ellen intézett izraeli támadásnak, amely az arab asszonyokat, gyermekeket, férfiakat, a falu összes házaival együtt kiradírozta a föld színéről, mert annak arab "partizánjai" állítólag izraeli telepeseket támadtak meg.
Az újvidéki tisztogatás, mint egyetlen magyar "háborús bűn" felmerült Bárdossy László akkori felelős miniszterelnök budapesti tárgyalásán is.
- Miért nem tett ön semmit az újvidéki események megakadályozására? - kérdezte Bárdossy Lászlót népbírája, Major Ákos, akkor már kommunista, korábban m. kir. hadbíró százados.
- Azért, - felelte emelt hangon Bárdossy - mert ön, hadbíró százados úr, aki Újvidéken teljesített szolgálatot, elmulasztotta kötelességét és nekem nem tett jelentést!
A vádlott megölte a bírót. Major Ákosnak ezt sohasem bocsátották meg a kommunisták s igen homályos körülmények között kellett eltűnnie a színtérről.
A Bárdossy és az egész magyarság számlájára írt "háborús bűn" tehát egyáltalán nem volt bűn. Ha Bárdossy László Nürnbergben védelmezheti meg a magyar álláspontot, akkor ott bizonyára felmentik, még a nürnbergi jog sötét és kiszámíthatatlan ítélkezése során is.

- önöknek Jugoszláviával örök barátsági szerződésük volt - mondja az OSS magyar osztályának főnöke Bárdossy László m. kir. miniszterelnöknek - amelyen még meg sem száradt a tinta, amikor megrohanták ezt az országot...
Sem Horthy, sem Bárdossy nem követhettek el háborús bűnt Jugoszláviával szemben. Az a jugoszláv rezsim, amellyel - kényszerű pillanatban - Teleki Pál és gróf Csáky István külügyminiszter megkötötték az örök barátsági szerződést, a Szimovics-puccs következtében megbukott és száz százalékos elhatározással fordult mindaz ellen, amit az úgynevezett "örök barátsági szerződés" tartalmazott.
Ezek után, ha egyáltalán mondta Bárdossy, méltán idézhette Horthy Miklós akkori kormányzó szavait:
- A bőr égne le a pofámról (valószínűtlen, hogy Horthy ezeket a szavakat ilyen durván használta volna), ha nem élnék az alkalommal és nem szabadítanám fel Délmagyarországot.

Magyarországnak bele kellett avatkoznia a Jugoszlávia elleni háborúba, mert a jugoszlávok szegték meg a barátsági szerződést. S be kellett avatkoznia azért is, mert ha nem avatkozunk be, akkor a németek már 1941 áprilisában megszállják Magyarországot. 1941 tavaszán elhurcolják az összes zsidókat, ellenállókat, liberálisokat egyaránt.
Sokaknak tudomásunk van arról, hogy 1941 áprilisában gróf Teleki Pál öngyilkossága után, a leghatalmasabb zsidó iparmágnások, Horthy kormányzó "kártyapartnerei" - mint Himler Márton írja - könyörögve kérték a kormányzót, hogy Magyarország ne maradjon ki a Jugoszlávia elleni akcióból, mert különben a németek megszállják Magyarországot és elhurcolják az összes zsidókat, beleértve a leggazdagabbakat is. Chorin Ferenc, Bíró Pál, Fellner és mások, akik ma Amerikában élnek, ezt nagyon jól tudnák tanúsítani, ha akarnák.

A legszebb tanúságtételt azonban maga Bárdossy László adta, midőn a halál közelségében, a száz százalékban zsidó hallgatóság előtt ezt mondotta a népbíróságon:
- Ha mi 1941-ben az együttműködést a németekkel megtagadjuk, aligha maradt volna valaki, hogy itt a főtárgyalási teremben az ügyész vádbeszédjének tapsoljon. (Hungária 1955 június 1.)
Később, 1947-ben ugyanezt írta Ravasz László a magyar protestánsok nagynevű püspöke. Ha Magyarország 1941-ben németellenes frontra lép, elhurcolják az összes zsidókat, baloldaliakat, szociáldemokratákat és gyakorlatilag már senki sem volna, aki a magyarságot üldözze.
Ez volt, vagy ez lett volna tehát az egyetlen "háborús bűn", amely Magyarországot vagy Magyarország valamelyik vezetőjét terhelhette volna. Azonban Horthy Miklóst, az újvidéki parancs kiadóját felmentette a nürnbergi bíróság! Hol van itt tehát "bűn"? Ha Horthy nem volt hibás, miért végezték ki Feketehalmy-Czeidnert és miért végezték ki vitéz Szombathelyi Ferencet, akinek az egész újvidéki ügyhöz csak annyi köze volt, hogy Hughes-távírón közvetítette a kormányzó egyenes parancsát?

Montgomery, Nagybritannia marsallja mondotta a nürnbergi perek után:
- A következő háborút nem szabad elvesztenünk, mert akkor minden legyőzött katonát felakasztanak.
És még Himler Márton könyve szerint is ezeket mondotta a halálosan beteg Feketehalmy-Czeidner:
- Minden katonatiszt hibás, ha a háborút elvesztik, de nem bűnös s én nem éreztem magam soha bűnösnek. Nem tartott annak a legfelsőbb hadúr sem, aki a nagy propaganda és tárgyalás után is lehetővé tette, hogy elhagyjam egyidőre az országot.
Az újvidéki vérvádra azonban véglegesen pontot tesznek azok az amerikai lapok, amelyek lelkesen magasztalták Mac Arthurt, midőn Koreában gerinctöréssel, falvak felgyújtásával és agyonlövéssel kiirtotta a kommunista partizánokat. S ami Délkoreában igazság, az igazság Magyarországon és Újvidéken is!

Az OSS magyar osztályának vezetője egy kérdésben igyekszik összehasonlítani a magyar barbarizmust a román "humanizmussal". De egy magyarországi származású zsidó mit is irt minderről?
"Jassiban a román csapatok 14.000 zsidót öltek meg. 1941 július 6-án a 60.000 zsidó lakosú Cernautiba vonulnak be. Másnap már 1200 zsidót lőnek agyon s felgyújtják a nagytemplomot, Bukovina felett az uralmat Calotescu Cornel tábomok veszi át. Cernauti és Dorohoiu gettóiban 10-15.000 férőhelyre 50.000 embert zsúfol össze. A 37/1941. sz. paranccsal a bukovinai teljes zsidó lakosság deportálását rendeli el. A román csendőrség végzi ezt a műveletet. A 150.000 zsidóból csak 25.000 maradt életben Odesszában a bevonuló román csapatok hat napi vérfürdője után. Október 22-én felrobbant az a ház, ahol az odesszai román katonai parancsnokság helyezkedett el. Antonescu parancsa szerint minden tiszt után 200, legényért 100 polgár végzendő ki.

A robbanás 16 tisztet, 8 altisztet, 1 tisztviselőt és 35 legénységi állományú katonát ölt meg. 8500 embert tehát ki kellett végezni, Több mint 35.000 zsidót fogdostatott össze Trestiroian Gazun tábornok, majd Macáei Miklós hadtesttábornok s részben akasztással vagy agyonlövéssel, majd pedig gépfegyverezéssel, végül benzinnel való felgyújtással végezteti ki őket az Odessza melletti Dalniki kolhoz területén. A legsúlyosabb tömeggyilkosság Golta megyében történt, ahol 70.000 zsidót mészároltak le Isopescu Modest ezredes, megyefőnök parancsára." (Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről)
A nagymértékben felfújt újvidéki tisztogatási akciót a nürnbergi bíróság sem tartotta háborús bűnnek, mert bár Jugoszlávia ugyan kikérte Horthy Miklós kormányzót, őt a nürnbergi törvényszék nem szolgáltatta ki és még hosszú évekig élt a nyugatnémetországi Weilheimban, majd a portugáliai Estorilban.

Erre a nürnbergi bíróságnak nagyon is alapos indoka volt. Hiszen az angol hadsereg szolgálati szabályzata 1944 áprilisáig az angol haditörvények 443. paragrafusával kapcsolatban a következő magyarázatot tartalmazta:
"Jelentős megállapítani, hogy a fegyveres erők tagjai, akik a háborúviselés elismert szabályait kormányuk vagy előljáróik parancsára sértették meg, nem háborús bűnösök s emiatt az ellenség által meg nem büntethetők."
Az angol katonai törvények szerint Szombathelyi Ferencet, Feketehalmy-Czeidner altábornagyot és az összes újvidéki katonai előljárókat fel kellett volna menteni - még ha történetesen háborús bűnt követtek volna is el, mert a legfelsőbb hadúr, Horthy Miklós egyenes parancsára cselekedtek.
Mert ismételjük: kétféle jog, kétféle erkölcs nincs, akár angolra, akár kínaira, akár magyarra vonatkozik.
A partizánháborúnak olyan beállítása, mint az az OSS magyar osztálya vezetőjének könyvében szerepel - közvetett úton - a legtipikusabb bolseviki intézmény megvédelmezése. A partizán-háborút a bolsevikiek találták fel s ha egy amerikai hivatalos szerv ezt akarja megvédeni, akkor arra megvan bizonyosan minden oka. Hiszen közel négy évtized óta folyik az ördögi manőver és propaganda: a bolsevista gyilkosságot eltitkolni vagy szelíd humanizmusnak, a gyilkosok megbüntetőjét pedig "ellenforradalmárnak", "fehér terroristának" feltüntetni. Ezenfelül van egy másik cél: elleplezni az igazi háborús bűntetteket.

Mert nemcsak Újvidéken, hanem az egész Délvidéken valóban történt egy rettenetes és részleteiben is borzalmas háborús bűn, amelyet azonban már a magyarság ellen követtek el s talán éppen ezért hallgat arról, 13 év után is az OSS magyar osztályának vezetője.

A délvidéki magyarság legyilkolása akkor következett be, midőn 1944 októberében a magyar honvédség és a német Wehrmacht kénytelenek voltak Bácskát kiüríteni. A délvidéki magyarok nem voltak partizánok. Nyugodtan vagy legalább is megadással várták sorsukat. Nem emeltek fegyvert a visszatérő szerb csapatokra, sőt még Titó partizánjaira sem. Ami tehát történt, az nem valami partizán cselekmény megtorlása volt, hanem genocide. Közönséges népgyilkosság. Háborús bűntett mégpedig a javából, mert a betörő szerb csapatok és partizánok több mint 30.000 magyart mészároltak le. A háború még folyt s a jugoszláv kommunisták nemcsak a katonákat, a harcoló alakulatok tagjait ölték meg, hanem a védtelenné vált magyar polgári lakosságot, a papokat, nőket, gyermekeket.
S a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének valóban hiteles jegyzőkönyvek állanak rendelkezésére, még ha azok csak igen kis mértékben tudják is feltárni a népgyilkosság minden részletét. - Harmincezer magyart mészároltak le, mialatt a világ csupán csak Auschwitzról beszélt.

Ezeket a jegyzőkönyveket csak kivonatosan idézzük, azzal a megjegyzéssel, hogy azok eredeti aláírásokkal és a tanuk aláírásával mindenkor rendelkezésre állanak:
M. J. Ausztriába menekült magyar vendéglős vallja: 1944 októberében vonultak be a partizánok Zsablyára. Attól kezdve minden nap ötven magyart vittek be a községházára, ahol a legkegyetlenebbül megkínozták őket. Nemiszervüket hátrakötötték és teljesen szétverték. A temetőbe a vallomástevő is kényszerült sírokat ásni. Egy-egy ilyen sír 8 méter hosszú, 4 méter széles és két méter mély volt. Mindegyik sírba kb. 14 szekér hullát kellett kivinniük. Egy-egy sírban kb. 150 magyar lehetett. A hullák között 13-14 éves fiatal diákok is voltak. A kivégzés géppisztollyal történt és az áldozatokat, még ha azok nők is voltak, meztelenre vetkőztették le. Zsablyán négy tömegsír van, amiről a vallomástevő tud, de valószínűleg sokkal több.

N. I. Jugoszláviából menekült magyar eskü alatt vallja: Péterrevére 1944 október 8-án vonultak be Titó partizánjai. Ötszáz magyart összezsúfoltak a csendőrlaktanya pincéjébe, onnan aztán eltűntek úgy, hogy a mai napig senki sem tud róluk. A falu határában még a partizánok bevonulása előtt lövészárkokat és sáncokat ástak. A partizánok az összeszedett magyarokat tarkón lőtték és a lövészárkokba temették el. Egy részüket viszont a Dunába lökték.
S. P. jugoszláviai magyar menekült ugyancsak eskü alatt mondja el, hogy 1944 októberében, mikor Szent Tamás a jugoszlávok kezére került 3000 magyart válogatás nélkül kivégeztek, lemészároltak. Az áldozatokat a községházára vitték, onnan pedig a szerb temetőbe, ahol meg kellett ásni saját sírjukat. A tömegkivégzések 4-5 napig folytak s éjjelenként két-három csoportban kb. 600-750 embert végeztek ki. A tömegsírok hossza 15-25 méter, szélességük 7 méter. Ezenkívül vannak kisebb sírok is, melyekben 4-15 holttest van. Egy 50 éves magyar asszony nem halt meg a lövések következtében. Még annyi ereje volt, hogy elkússzon húsz méter távolságba. Másnap reggel az éhes kutyák marcangolták szét. Volt olyan csetnik, aki 30-40 magyar családot is kivégeztetett csupán azért, mert magyarok voltak.

M. H. magyarkanizsai születésű menekült vallja, hogy 1944 októberében Magyarkanizsán és a szomszédos Velebit községben is összefogdosták a magyarokat. Padlóra kötözték vagy szegezték őket és szeges cipővel ugráltak le rájuk. Az összeszedett több száz magyar közül csak egy-kettő menekült meg, a többieket kivégezték. Magyarkanizsán több közös sír van, mindegyikben 45-45 magyart temettek el. Egyik közös sír a Zenta felé vezető út mellett a Tisza-töltés közelében van. A kishegyesi római katolikus plébánost Magyarkanizsára vitték, a legkegyetlenebbül megkínozták, térdkalácsát kivágták, testét teljesen összevagdalták, míg pribékjei kezén végül is meghalt. A Magyarkanizsától 12 kilométerre fekvő Adorján községben szintén magyarellenes pogrom folyt és a partizánok tömegkivégzéseket hajtottak végre. Itt a magyarokat népgyűlésre hívták össze, majd a megjelenteket fegyveres partizánok a Tisza-partra terelték s valamennyiüket a Tiszába lökték. Csak két könnyebben sebesült magyarnak sikerült megmenekülnie. Vallomástevőnek tudomása van róla, hogy tömeges kivégzések folytak Szabadkán s az áldozatokat óriási tömegsírokban az úgynevezett zentai temetőben földelték el.

Özv. Z. A.-né korábban csurogi lakos vallomása szerint Csurogon 1500 magyart fogtak össze és végeztek ki 1944 októberében a partizánok. A kivégzett szülők gyermekeit lágerbe hurcolták, ahol aztán azok éhen haltak. Egy magyar asszonyt csupán azért végezték ki, mert a házához beszállásolt német katonáknak ebédet főzött. A szerb lakosságot dobszó útján hívták össze, hogy tanúja legyen a magyarok tömeges kivégzésének.

KÉP
Az ügynök és a hóhér. Így tárgyal a szélső sztálinista Péter (Auspitz) Gábor Himler Mártonnal a magyar politikusok kiadásáról a budapesti ÁVO központban. Szabályszerű üzleti tárgyalást folytattak. És Himler Márton állta a szavát. Mindenkit kiadott, akit a vörös pribék kivánt.

A tömegsírok a dögtemetőben. vannak, ahol hat nagy sír lehet, összesen 1500 magyar áldozattal. A katolikus templomokat lerombolták, a kereszteket kitépték a temetőből s eltüzelték.
M. L. vallomása szerint Péterrévén 1944 októberében 4-500 magyart elhurcoltak. Ezek egy részét a Tiszaparton végezték ki, másik részét ismeretlen helyre hurcolták és ott végeztek velük. Takács Ferencet, a község esperes-plébánosát, aki országgyűlési képviselő is volt, borzalmas kínzások után a falu főterén végezték ki és a lakosságot kényszerítették rá, hogy végignézze a lelkész kivégzését.

Újvidéken rengeteg magyart hajtottak a vágóhídra és ott a mészárosok taglójával százakat taglóztak le.
Állapítsuk meg teljes tárgyilagossággal, hogy ezek a háborús bűnösök, közéjük értve természetesen Titó marsallt és Mojse Pijadet, nem kerültek semmiféle nürnbergi bíróság elé. Ellenkezőleg! Később sok-sok milliónyi dollár amerikai fegyversegélyt kaptak. Talán azért, hogy legyen mivel végrehajtaniuk a következő népgyilkosságot.
A negyedik nürnbergi vádpont így hangzott: "az emberiesség ellen elkövetett bűnök".
Magyar viszonylatban ez alatt a háború alatt elszenvedett zsidó sorsot kellene érteni. Ez a kérdéskomplexum azonban olyan terjedelmes, hogy megérdemel egy külön fejezetet.

KI TUDHATOTT RÓLUK?

Az emberiség ellen elkövetett bűnök?
S itt felmerül az úgynevezett magyarországi zsidókérdés problémája, amelyet hidegen, 13 év után immár tárgyilagos légkörben is tisztázni lehet, mert hiszen az OSS magyar főnöke által oly gondosan került nürnbergi tárgyaláson is sok minden tisztázódott.
- Maga tagadni akarja, hogy tudomással bírt a zsidóknak gázkemencében való kiirtásáról, - kérdezi Szálasi Ferenc Nemzetvezetőtől az OSS-főnök - amit Magyarországon már mindenki tudott, mikor maga a hatalmat átvette?
Nem tagadom, hogy tudtam róla, mert ma sem tudok róla. - feleli a Nemzetvezető.
S a kérdést most már nem egy kommunistagyanús OSS ügynök folytatja, hanem a nürnbergi törvényszék, a világ nyilvánossága előtt maga Jackson amerikai főbíró, aki Hermann Göring Reichsmarschallhoz intézi a következő kérdést:
- Ön rendeletet intézett 1941 július 31-én a Sicherheitspolizei főnökéhez Heydrich SS Obergruppenführerhez, amelyben kiegészíti egyik korábbi rendeletét a zsidók kivándoroltatásával kapcsolatban.

Göring: Felolvashatom úgy, ahogy itt írva áll? (Olvassa.) "Az ön részére 1939 január 24-én kiadott megbízásom úgy szólt, hogy Ön köteles a zsidókérdést, kivándorlás, vagy evakuálás formájában kedvező megoldáshoz segíteni. Ennek kiegészítéseként megbízom Önt, hogy erre nézve szervezési, anyagi és szakszerűségi vonatkozásban minden előkészületet tegyen meg" ... és most jön a döntő szó, - veti közbe Göring - für ein Gesamtlösung (egységes, vagy általános rendezés) és nem egy végmegoldás, (Endlösung) mindenütt a német befolyás alatt álló európai területeken."
A keleti és nyugati propaganda az "Endlösung" szót mindig is igyekezett úgy feltüntetni, hogy a végmegoldás a zsidók megsemmisítését jelenti. Most a nürnbergi bíróság előtt, egy valóban hiteles dokumentum alapján bizonyosult be, hogy erre senki sem gondolt.
Sir David, az angol bíró ugyanezen a napon azt kérdezi Hermann Göring birodalmi marsalltól a KZ-ekkel és az állítólagos megsemmisítő táborokkal kapcsolatban:
- A törvényszékkel szemben tudja-e tovább is feltételezni Ön, hogy mint miniszter, az ön hatalmi helyzetében ne tudott volna ezekről az eseményekről ?

Göring: Az a véleményem, hogy még maga a Führer megközelítőleg sem tudott ilyen méretekről.
Sir David: A Führernek mégis minden esetben tudnia kellett arról, ami a koncentrációs táborokban a zsidókkal történt.
Göring; Már előbb utaltam rá, nem tudott részleteket az itt felsorolt kegyetlenségekről, ahogy őt ismertem, semmi esetre sem hiszem, hogy bármit is tudott volna!
Ha a német birodalom első embere és második vezető férfia semmit sem tudtak az állítólagos borzalmakról, akkor hogyan tudhatott volna azokról Horthy Miklós, Szálasi Ferenc? Hogyan mondhatta volna Imrédy Béla azt a szájába adott himleri hazugságot, hogy "augusztusban már mindenki tudott ezekről, ha éppen tudni akart?"
Amidőn a nürnbergi tárgyaló teremben bemutatták a később "Todesmühle" címen nyilvánosan is forgatott filmet, Göringen kívül a Német Birodalom legfontosabb vezetői, még a bizalmas interjúkat csináló törvényszéki pszichológusnak is azt mondták, hogy soha ilyen borzalmakról nem hallottak.
Mondhatták ezt azért is, mert menteni akarták magukat. De mondhatták azért is, mert nem sejtették, hogy a Todesmühlét hollywoodi filmriporterek állították össze és abba belevágták azoknak a hullahegyeknek felvételeit, amelyekre például - német haditudósítók - a háromszázezer drezdai halottat elszállító vonatokat fényképezték le. Ezeket később úgy mutatták be, mint a KZ-ekben meggyilkolt zsidókat.

Julius Streicher a KZ-filmet látva azt mondta: Talán az utolsó napokban történhetett ilyesmi. Az tudniillik, hogy százak és ezrek haltak meg az éhségek, járványok következtében. Dönitz admirális azt kérdezte: Hogyan lehet azt állítani, hogy ezekről a dolgokról én is tudtam volna ? Von Papen talán elhitte, hogy a film a valóságot mutatja, de azt mondta: "Nem akarom látni a német nép szégyenét". Tehát száz százalékos valószínűség szerint ő sem tudott a KZ-ek eseményeiről. Baldur von Schirach, aki a film után milliószoros gyilkosnak bélyegezte saját vezérét és patrónusát Hitler Adolfot, szintén kijelentette, hogy mit sem tudott ezekről a dolgokról. Ugyanezt mondták a többiek is. Heydrichet meggyilkoltak, Heinrich Himmler, - aki valóban tudhatott valamit - elfogatása pillanatában öngyilkos lett.
Ha tehát voltak szörnyűségek és ha azokról a Német Birodalom legmagasabb vezetői nem tudtak, hogy tehető fel akár Szálasiról. Horthyról, Bárdossyról vagy Imrédyről, hogy ezekről tudhatott volna? Miféle őrült elme tételezheti fel azt, hogy ha Heinrich Himmler saját vezérével, Adolf Hitlerrel és Hermann Göringgel sem közölte a KZ-ek körülményeit, pontosan valamelyik "megbízhatatlan" magyar vezetővel közli - mondjuk az auschwitzi vagy buchenwaldi helyzetet.

A fent említett Göring-féle dokumentum a nürnbergi törvényszék előtt is igazolta, hogy a németek kivándoroltatás vagy kitelepítés útján akarták megoldani az úgynevezett európai zsidókérdést. A nürnbergi kihallgatások pedig igazolták, hogy a Német Birodalom legmagasabb vezetőinek fogalmuk sem volt vagy lehetett a koncentrációs táborok helyzetéről.

Azonban akár akarták a hitleristák megsemmisíteni az európai zsidóságot, akár nem, olyan félbolondok nem voltak, hogy ezt bármely szövetséges állam vezetőivel közöljék.
Mit mondtak a német hivatalos vezetők erről a kérdésről Horthy Miklósnak, Szálasi Ferencnek, Imrédy Bélának, vagy bárki másnak?

A formula egyszerű volt különösen 1944 elején, midőn Magyarország határai felé közeledett a szovjet támadás: Németország nem tűrheti azt a magyarországi "kémközpontot" amely sokszázezer zsidó tevékenységével úgyszólván öt földrészre kiterjed és a legkomolyabban veszélyezteti úgy a Német Birodalom, mint Magyarország biztonságát. Ezért a zsidókat össze kell telepíteni, vagy ki kell szállítani a Német Birodalomba, ahol azok ugyanolyan élelmiszerjegyet, ugyanolyan élelmezést és fizetést fognak kapni, mint a többi külföldi, vagy akár maguk a német munkások.
A nürnbergi perben kétszer is felmerült a magyarországi zsidóság problémája, egyrészt Göring, másrészt Ribbentrop kihallgatása során. A ,,dokumentumok" alapjában véve nem lehetnek hitelesek, mert azok dr. Paul Schmidttől, Hitler egykori tolmácsától származnak, akinek legfőbb gondja volt, hogy saját személyét mentse. Tegyük fel azonban, hogy mégis hitelesek voltak.

Sir David: (Göringhez) Kérem önt, tekintse meg ezt a dokumentumot a Führer és Horthy magyar kormányzó között 1943 április 17-én lefolyt beszélgetésről. (A dátum már eleve téves, mert a nevezetes beszélgetés Horthy és Hitler között 1944 március 18-án folyt le Ribbentrop jelenlétében. A szerző.)
Sir David: "Hitler mondja a következőket: A zsidóknak nincs semmi organizatorikus értékük. Azokkal a meggondolásokkal szemben, amelyeket ő, (a Führer) ismételten hallott Németországban is, a maga rendje szerint tovább folyik minden zsidók nélkül is. Ahol a zsidókat magukra hagyják, mint például Lengyelországban, ott a legnagyobb nyomor és züllöttség uralkodik közöttük. Lengyelországban mi ezeket az állapotokat teljes alapossággal megszüntettük.

Elnök: Mielőtt félretennénk ezt a dokumentumot, nem tartalmaz-e az még egy fontos mondatot?
Sir David: Igaza van Elnök úr. Horthy Miklósnak arra a kérdésére, hogy mi legyen tehát a zsidókkal, akiktől csaknem minden életlehetőséget elvettek, agyonütni pedig még sem lehet őket, a birodalmi külügyminiszter azt felelte: a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy pedig koncentrációs táborba vinni.
Mikor pedig Edgar Faure, későbbi francia miniszterelnök, a nürnbergi francia vádló később ugyanezt a kérdést felteszi Ribbentropnak is, a birodalmi külügyminiszter azt feleli:
- Így semmi esetre sem mondtam!
Faure: Helyes ez a jelentés, vagy nem?

Ribbentrop: Lehetséges, hogy hozzászóltam a beszélgetéshez és valamit mondtam, azt tehát, hogy a zsidókat természetesen sem megsemmisíteni, sem agyonütni nem lehet, azonban tegyen ön valamit (t. i. Horthy) amivel a Führer is megelégedhetik és telepítse egybe a zsidókat ("konzentrieren Sie die Juden").
Lordrichter Lawrence elnök: Vádlott! A törvényszék óhajtja tudni: mondta-e Ön Horthy kormányzónak, hogy a zsidókat koncentrációs táborba kell vinni?
Ribbentrop: Valószínűnek tartom, hogy ez így volt. Azonban szeretném kijelenteni Elnök úr, hogy ha valaki ezt a dokumentumot olvassa, úgy tűnik fel, mintha én a zsidók megsemmisítését egyáltalán lehetségesnek, vagy kívánatosnak tartottam volna. Ez teljes tévedés! Mindaz, ami itt mondatik, sokkal inkább úgy értendő, hogy Magyarország is tegyen valamit a zsidókérdésben, hogy más hatóságok ott se avatkozhassanak be a dolgokba."
Ebben az egy kérdésben abszolút világos, hogy úgy Hitler, mint Ribbentrop Horthy Miklóstól nem a magyarországi zsidók kiirtását, hanem azok koncentrálását, zárt ellenőrzését követelték, tekintettel a hadiérdekekre. Az is bizonyos, hogy Horthy Miklós kormányzó még a gettózási követelésnek is ellenállt, mindaddig amíg Hitler ki nem jelentette, hogy csapatai megszállják Magyarországot és ezeket a csapatokat már útba is indította.
Mindezek után azonban jön a legtisztább bolsevista propaganda az OSS "magyar" vezetőjének részéről. Állítólag, - mert ebben a kommunista írásműben, - minden csak állítólagosan fogadtathatik el, azt kérdezi a volt magyar miniszterelnöktől, Imrédy Bélától az OSS - ügynök:

- Tudott a zsidóknak gázkemencében való elégetéséről a kormányzó?
- Feltétlenül tudott augusztusban már mindenki, aki tudni akarta! - hangzott volna Imrédy Béla válasza.
És a történet ismét Nürnbergben folytatódik. Lengyelország hitleri főkormányzójától Franktól, azt kérdezi dr. Seidl védő:
- Mikor hallott először a majdaneki koncentrációs táborról?
- 1944-ben (!) hallottam először. Arra a kérdésre, hogy az elszállított zsidókkal mi fog történni, (magas helyekről) azt a választ kaptam, hogy Keleten összegyűjtik őket és dolgozni fognak. A hírek azonban, amelyek szerint a zsidókat megölik, nem akartak elnémulni. Ezért azt az óhajomat nyilvánítottam, hogy Lublin mellett meg akarom látogatni azt az SS-műhelyt, hogy munkájukba betekintést nyerjek, mire Heinrich Himmler kijelentette: sürgősen arra kér, hogy ne menjek a táborba.

Lengyelország teljhatalmú főkormányzóját, aki ott élt a táborok közvetlen közelségében és aki - legalább formailag - felelős is volt ezekért a táborokért, saját főkormányzósága területén egyáltalán nem engedték meg se mozdulni. Nem mehetett Lublinba, nem engedték Majdanekba, Auschwitzba. Miféle félrefitult elme képzelheti el, hogy oda beengedtek volna egyetlen "filoszemita" magyart is? Frank, lengyelországi főkormányzó azonban folytatta a nürnbergi törvényszék előtt tett vallomását:
- "1944 február 7-én végre sikerült Hitler Adolfnál kihallgatást kapnom. Bormann jelenlétében a következőket kérdeztem:

- "Mein Führer! A zsidók megsemmisítéséről szóló jelentések továbbra sem hallgatnak el. Ezt beszélik mindenütt Lengyelországban. Azonban senki sem tud a dolgok nyomára jönni. Egy alkalommal meglepetésszerűen Auschwitzba akartam menni, hogy a tábort lássam. Utalással arra, hogy a táborban járványok uralkodnak, még az én autómat is elirányították. Mein Führer! Hogy állunk ezzel a dologgal?
A Führer azt felelte: Elképzelheti, hogy kivégzések vannak, de ezek a felkelők (partizánok) ellen folynak. Semmi egyebet nem tudok. Egyébként beszéljen ön Heinrich Himmlerrel.
- Azt feleltem: Jó. Krakkóban Himmler beszédet tartott előttünk, akiket hivatalosan hívott egybe. Kijelentette, hogy a zsidók rendszeres kiirtásáról szóló hírek valótlanok. Azért hozták a zsidókat Keletre, hogy dolgozzanak.
- Minderre azt felelte a Vezér: Akkor önnek ezt el is kell hinnie."

Hogyan, miként képzelheti tehát a másik Himler, az OSS magyar osztálya, hogyha a teljhatalmú lengyelországi főkormányzó autóját feltartóztatták, ha Hitler maga is elutasított egy aggodalmaskodó főnácit, akkor pont Imrédy Bélát, Horthyt, Bárdossyt, Szálasit vagy akár Baky Lászlót engedték volna Majdanekba, avagy Auswitzba ?
A nürnbergi tárgyaláson azonban megszólalt még más valaki is. Martin Himler OSS vezető legközelebbi kollégája L. N. Smirnov, a szovjet egyik fővádlója, aki persze a katyni tömeggyilkosság borzalmait akarta lefedni a keletlengyelországi német főkormányzóság alatt történt szörnyűségek felnagyításával. És Smirnov kérdéseivel szemben is egyértelműen bebizonyosult, hogy a lengyelországi táborokban, zsidó gettókban uralkodó állapotokról nem tudhatott maga a főkormányzó sem.

Ki tudhatott akkor? Ernst Kaltenbrunner a Gestapó halálraítélt és kivégzett főnöke elé különféle affidavitokat terjesztettek az amerikai bírók, vádlók. Azt is tudjuk, hogy ezek az affidavitok 90 százalékban hamisítványok, vagy enbőrüket mentő régi nácik mosakodásai voltak. Volt olyan affidavit is, amelyből az derült ki, Kaltenbrunnernek tudnia kellett az auschwitzi állapotokról és a zsidók elgázosításáról.
A saját ügyében eskü alatt kihallgatott Kaltenbrunner ezeket mondotta: - Hamisnak és valótlannak tartom, hogy valaha is egyetlen gázkamrát láttam volna Auschwitzban, vagy bárhol és bármikor.

Kaltenbrunner, aki tisztában volt azzal, hogy nyakát szorítja a Nürnbergben előkészített amerikai kötél, talán nem mondott igazat. De akkor a vádlottként előállított Horthy Miklóst, - aki egyedüli felelőse lehetett volna a magyarországi zsidók deportálásáért - miért bocsátotta szabadon, s kezelte végül is tanúként a nürnbergi bíróság?
A felelet rendkívül világos és egyszerű: Azért mert Nürnbergben bizonyítást nyert, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós kényszerhelyzetben, az országot fenyegető német megszállás rémének hatása alatt járult hozzá a zsidók munkára szállításához, de semmi esetre sem kiirtásához. Horthy Miklós épp úgy nem tudhatott a Németországba szállított magyarországi zsidók sorsáról, mint bárki más. És ha ő nem tudott, még kevésbé tudhattak miniszterei, államtitkárai s legkevésbé tudhatott az egyszerű, névtelen magyar.

A magyarországi zsidó deportáció a "nagypolitikától" eltekintve is egy rendkívüli és világtörténelmien izgalmas - detektívregény.
Azt kérdezi az OSS Kunder Antaltól az életfogytiglani fegyház után, az októberi szabadságharc jóvoltából immár szabad földön élő magyar minisztertől és a magyar közélet egyik legtisztább, legszimpatikusabb alakjától:
Bűnösnek érzi magát tömeggyilkosságra való uszításban, tömegrablásban, Magyarország kifosztásában és fehér rabszolga kereskedelemben?
- Nem tudok sem tömeggyilkosságról, sem rablásról, sem az ország kifosztásáról és fogalmam sincs, hogy miféle fehér rabszolga kereskedelemmel vádolnak.
Én csak azt követeltem, hogy a zsidókérdést oldjuk meg véglegesen.
- Hát Auschwitz végleges volt ? Ezzel maga meg volt elégedve ?
- Kérem, én nem tudtam Auschwitzról semmit.
- Tehát, mit gondol, hova szállították a zsidókat?
- Németországba!

Az egyetemes magyar és európai tragédia magyar főszereplői részéről tudhatott akár csak egyetlen egy is arról, hogy mi történhetik - ha egyáltalán történt - a németországi munkaszolgálatra kiszállított zsidókkal.
A nürnbergi tárgyaló teremben azt kérdezi dr. Otto Stahmer, Göring védője, Karl Bodenschatz tábornoktól, aki a vezéri főhadiszállás beosztottja volt, részt vett minden helyzetmegbeszélésen, szóval mindenről tudnia kellett:
Dr. Stahmer: A vezéri főhadiszálláson, a vezéri megbeszélések során, vagy esetleg más alkalommal történt-e említés a koncentrációs táborokról?
Bodenschatz: A főhadiszálláson, a Führer szájából soha, egyetlen szót nem hallottam a koncentrációs táborokról. A mi szűk körünkben soha nem beszélt erről.
Dr. Stahmer: Beszéltek ott a zsidók megsemmisítéséről ? Bodenschatz: Nem! Legalább is az én jelenlétemben soha. Dr. Stahmer: Tudta-e ön, hány koncentrációs tábor létezik? Bodenschatz: Azt, hogy koncentrációs táborok léteznek, mindenki tudhatta. Azonban ezek a nevek: Mauthausen és Buchenwald számomra csak a második világháború befejezése után váltak ismertté, midőn ezekről az újságokban olvastam. Egyedül Dachauról hallottam, miután véletlenül én is Bajorországban születtem' (Dachau azonban nem volt megsemmisítő tábor, mint ez sokszorosan be is bizonyult. A szerk.)

Dr. Stahmer: Semmit sem hallott ön a lezajlott aljasságokról ? Bodenschatz: Körülbelül 1945 márciusában (!) egy ebéd közben mondotta nekem a birodalmi marsall (Göring), hogy igen sok zsidónak kellett elpusztulnia s ezért nekünk súlyosan kell majd helyt állnunk. Ez volt az első alkalom, midőn valamit is hallottam a zsidók ellen elkövetett bűnökről.
Ha Bodenschatz tábornok, a vezéri főhadiszállás állandó beosztottja, maga is csak 1945 márciusában hallott a zsidók ellen elkövetett kegyetlenségekről, ki képzelheti, hogy ezekről az állítólagos szörnyűségekről akár Horthy Miklós, akár Szálasi Ferenc vagy bármelyik miniszter tudhatott volna?
A nürnbergi perben kihallgatták azonban Erhard Milchet, a német birodalmi légihaderő első generálisát, aki méghozzá - zsidó származású volt. (Göring: "Hogy ki a zsidó, azt én határozom meg!")
Dr. Kaufmann, védő: A koncentrációs táborokban hallatlan borzalmak történtek. Tudott ön ezekről?
Milch: Mindez számomra teljesen ismeretlen volt. DT Kaufmann: Milyen magyarázatot tud adni ön nekünk, arra vonatkozólag, hogy a valóságos helyzetről önnek nem voltak jobb értesülései?!
Milch: Azért, mert azok az emberek, akiknek mindezekről tudomásuk volt mindezekről nem beszéltek, de nem is volt szabad beszélniük!
Dr. Kaufmann: Igaz-e az, hogy minden kísérlet, amely a koncentrációs táborok valóságos helyzetét akarta felfedni, gyakorlatilag lehetetlen volt. Igaz-e, hogy aki erre vállalkozott volna az életét, testét, lelkét tette volna kockára?
Milch: Mit sem tudtunk arról, hogy mi történik ezekben a táborokban. Mindez, - láthatólag - a beavatott emberek egyik igen kicsiny körére volt korlátozva. A legnagyobb életveszéllyel járt volna, ha valaki ebbe a kicsiny körbe be akart volna tekinteni.

Dr. Kauffmann: Szabad kérdeznem, mit tudott ön az auschwitzi megsemmisítő táborról?
Milch: Semmit! Ezt a helységnevet, fogságomba jutásom után először a sajtóból olvastam.
Dr. Kaufmann: Helyes-e, ha feltételezem, hogy Németországban egy abszolút totális államban (Führerstaat) a legfelsőbb paranccsal szemben minden ellentmondás életveszéllyel járt?
Milch: Mindez sok száz esetben bebizonyosult.
"Maga a véderő vezérkarának főnöke-írja a Münchener Illustrierte című baloldali lap 1958 augusztus 23-iki száma - Alfred Jodl is hasonló helyzetképet adott, midőn védője dr. Franz Exner professzor megkérdezte:
Dr. Exner: Mit tudott ön a zsidók megsemmisítéséről ?
Jodl: Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem itt, hogy soha egy szót, a legkisebb utalást, soha egy kis darab papírt nem láttam a zsidók megsemmisítéséről. Mindezekről a dolgokról - olyan igaz, mint hogy itt ülök - először a második világháború befejezése után hallottam.
Dr. Exner: Mit tudott Ön a koncentrációs táborokról?
Jodl: Buchenwald nevét először 1945 tavaszán hallottam.
A magyar újságírókat kivégezték, felakasztották az OSS jóvoltából, amíg a Harmadik Birodalom legkiemelkedőbb újságírója, Hans Fritsch a következőket vallhatta a nürnbergi bíróság előtt. "Én, aki mindenkor, mint újságíró dolgoztam, szilárd meggyőződéssel mondhatom, a zsidók ellen elkövetett "tömeggyilkosságokról" a német nép semmit sem tudott."

De az Isten szerelmére! Hogyan tudhatott volna erről a magyar nép, a román nép, a horvát nép, a szlovák nép ? Hogyan tudhatott volna a szörnyűségekről - ha voltak egyáltalán! - a magyar vezető réteg? Hiszen mindezekről a német elit sem tudhatott semmit.

A legkisebb német munkás, paraszt sem sejtette, hogy mi történhetik Auschwitzban avagy, hogy Auschwitz létezik.
S mindezek után, a magyarországi zsidóság rémregényeként azt kérdezi az amerikai OSS magyar osztályának vezetője vitéz Kolosváry Borcsa Mihálytól, az Országos Magyar Sajtókamara elnökétől:
... "Voltak magának és általában elvtársainak (?) terveik arra nézve, hogy miképpen maradjon a hatszázezer magyar zsidó életben?"
"A legtöbben természetesen. arra gondoltak, hogy menjenek el
Magyarországról."
- Arra is gondoltak, hogy hova menjenek?
- Az az ő gondjuk lett volna. Mi nem vállalhattunk felelősséget sorsukért, ha elmennek az országból! - felelte volna erre állítólag vitéz Kolosváry Borcsa Mihály, akinek különben, mint újságírónak és sajtófőnöknek, a legkisebb köze sem lehetett a zsidók deportálásához.
De vajon voltak-e tervei legalább a nyugati hatalmaknak arra nézve, hogy a magyarországi zsidók ne essenek az "emberiség ellen elkövetett bűnök" áldozatául?
S erre a kérdésre ismét csak nem egy magyar náci, hanem Joel Brandt, korábbi nevén Brandt József felel, aki jelenleg Nyugatnémetországban él és aki lélegzetelállítóan izgalmas történetben írta meg a magyarországi zsidó deportáció egyik fejezetét.

1944 április 25-én Adolf Eichmann Hitler zsidóügyi komisszárja, mint a budapesti zsidóság hivatalos képviselőjét magához rendelte Joel Brandtot, akinek a svábhegyi Hotel Majesticben ezeket mondta:
- ön tudja, hogy én ki vagyok. A birodalomban, Lengyelországban, Csehszlovákiában én vezettem bizonyos akciókat. Most Magyarország kerül sorra. Azért hivattam önt, hogy egy üzletet ajánljak. Megállapítottam, hogy önök anyagilag még mindig teljesítő képesek. Kész vagyok tehát önöknek eladni egy millió zsidót. Valamennyit nem fogom kiárusítani. Annyi pénzt és árut úgy sem tudnának összeszedni. De egy millió még fog menni. Vérért árút és árúért vért! Ezt az egy milliót összeszedhetik önök bármely országból ahol zsidók vannak. ön hozhatja őket Magyarországból, Lengyelországból, az Ostmarkból, Theresienstadtból, Auschwitzból, vagy ahonnan akarja. Kiket akar megmenteni? Férfiakat, nőket, aggokat, gyerekeket? Üljön le, kérem és beszéljen."
Brand tudta, hogy ebben az esetben az SS nem gúnyolódik, nem űz tréfát. Eichmann folytatta:
- Menjen külföldre, lépjen kapcsolatba saját embereivel, a szövetségesekkel és hozzon vissza egy konkrét ajánlatot. Mondja meg hova akar menni 8 én gondoskodom az úti igazolványokról.
- Herr Obersturmbannführer! - felelte Brand József. - nekem Isztambulba kell mennem. - Azonban önnek meg kell mondania, mit kíván ön?

-Amit kapni szeretnék; - teherautók! - hangzott a válasz. - Akar ön kapni egy millió zsidót? Rendkívül kuláns ajánlatot teszek. Száz zsidóért ön egy teherautót szállít nekem. Ez egyáltalán nem sok. Összevissza tízezer teherautóról van szó. A teherautóknak vadonatújaknak kell lenniük és pótkocsival együtt szállítandók.
S ekkor következett egy példátlanul álló kalandos vállalkozás. Brand József elindult, hogy népének tagjait megmentse. Vállalkozásáról a magyar hatóságok semmit sem tudtak. Midon azonban Brand József a "Joint Distribution Committee on Jewish Affairs" segítségével kijutott Törökországba, Palesztinába és Egyiptomba, az angolok egyszerűen őrizetbe vették. Brand József csak hosszú-hosszú kálvária után jutott el odáig, hogy végül is a Közel-Kelet számára kinevezett angol államminiszterrel, Lord Moyneal egy millió emberélet megmentéséről tanácskozhassék:

Lord Moyne: El tudja képzelni ön, hogy mi a háború kellős közepén tízezer teherautót szállítsunk a németeknek?
Brand: Sir! A németek elfogadnak másfajta árút is, talán élelmiszert, esetleg pénzt.
Lord Moyne: Szabadon bocsátja-e ez az Eichmann az embereket anélkül, hogy garanciát kapna a mi áruszállításunkra ? Brand: Minden bizonnyal fog előleget adni! Lord Moyne: Milyen nagy lesz ez az előleg? Brand: Százezer ember.
Lord Moyne: S összesen mennyi lehet majd? Brand: Egy millió ember.
"És most írja a baloldali Münchener Illustrierte (1958 augusztus 23-iki szám. "Wieder Aufgerollt: Der Nürnberger Prozess) a következő megfoghatatlan és megértés nélküli feleletet adta Lord Moyne.
- Mit csináljak én ezzel az egymillió zsidóval. Hova vigyem őket? Ki fogadja el ezeket az embereket?"
A brit titkos szolgálat a tárgyalás után egyik londoni lapban leleplezte az egész tárgyalást s ezzel lehetetlenné tette, hogy akár Heinrich Himmler, akár Adolf Eichmann egy millió zsidó megmentéséről egyáltalán tovább tárgyalhassanak.

A magyar nemzetnek és a magyar mártíroknak semmi és senki nem adhatott volna felemelőbb igazolást, mint a fenti történet. Mert Magyarországot és annak vezetőit az ország megszállásával kényszerítették arra, hogy a zsidóságot a németek deportálhassák. "Miképpen maradjon a hatszázezer magyar zsidó életben" ? - kérdezi Himler Márton. Ezt az ismeretlen számú emberéletet soha sem ajánlották fel a magyaroknak. Íme azonban Adolf Eichmann felajánlotta valamennyit a nyugati zsidóságnak, az Egyesült Államoknak, Nagy Britanniának. Adolf Eichmann - íme - megadta a nagy lehetőséget, amely egyetlen magyar államfőnek, vagy miniszternek sem adatott meg, t. i. hogy megmentsen hatszázezer, vagy, egymillió életet. S íme őfelsége az angol király háborús kormánya nevében lord Moyne államminiszter hidegvérrel felelte:
"- Mit csináljak én ezzel az egy millió zsidóval?" Egy bizonyos. A magyarországi zsidóság sorsáért felelőssé lehet tenni a Harmadik Birodalmat, a fentiek után akár magát Nagy-Britanniát is, de semmi esetre sem Magyarországot, vagy bármely magyar minisztert. Ugyanannyi erővel, mint Bárdossy, Imrédy ott ülhetett volna a vádlottak padján lord Moyne is.

Magyarország és az úgy nevezett "háborús bűnösök" nem bűnösök, hanem áldozatok voltak az "emberiesség ellen elkövetett bűnök" paragrafusa szerint is.
Hiszen Adolf Eichmann és társai, akik a zsidódeportáció tekintetében korlátlan hatalommal uralkodtak Magyarország fölött, Brand József tárgyalásai során különös módon próbáltak jó étvágyat csinálni ehhez az adásvételhez. A Sicherheitsdienst a magyarországi deportációról filmet készített, jól megfűszerezve azt az állítólagos "csendőrbrutalitásokkal". A magyarországi rémjelenetek után kedélyes filmstráfok következtek az osztrák határállomásokról, ahol szőke Wehrmachtshelferinek kakaóval és frissítő italokkal várták a magyarországi zsidókat.
Ezt a hamisított filmet aztán kicsempészték Svájcba, leforgatták egyes zsidó szervezetek képviselői előtt, ezzel a ki nem mondott, de nagyon is világos tendenciával:
- Ha nem veszitek meg tőlünk, humánus németektől az egymillió zsidót, akkor majd a "barbár magyarok" elpusztítják őket.

A "vevők" azonban a brit kormány jóvoltából már nem jelentkezhettek. Sőt! Azokat, akik Auschwitzból ilyen szokatlan eszközzel akarták megmenteni a deportáltakat, utólag maga Izrael állam bírósága ítélte el.
A new yorki "Time" című folyóirat 1955 július 11-i számában, az "Israel" rovatban "On Trial" címmel cikk jelent meg. E szerint a Joel Brand-féle tárgyalásokban részt vett Rudolf Kastner is, aki Moshe Sharett, Izrael akkori (1955) miniszterelnökének utasítására tárgyalt Adolf Eichmannal. Malchiel Greenwald a második világháború után Palesztinába került épp úgy, mint Kastner Rudolf, aki a Mapai pártban lett politikus és Dov Joseph miniszter beosztottja.
Malchiel Greenwald a nyilvánosság előtt megvádolta Kastner Rudolfot, hogy a magyarországi zsidók őmiatta jutottak az auschwitzi táborba, mert csak saját rokonait mentette meg. A vádból első számú politikai botrány lett.
"A per előrehaladásával - írta a Time - Kastner és nem Greenwald lett a vádlott. Mint egy csendes vízbe dobott súlyos kődarab, a per anyaga úgy kavarta fel a zsidó egység felszínét, a kétely egyre nagyobb gyűrűivel. Az elmúlt héten, még a nemzet születése előtti események feletti viharban Msha Sharett kormánya lemondott, hogy újjáalakuljon a keserűség és bizalmatlanság új légkörében.

"A védelem" (Greenwald) ügyvédjének véleménye szerint a magyarországi zsidóknak fel kellett volna lázadniuk, ahelyett, hogy a munkatábor mítoszának vessék alá magukat. A gettókat hiányosan őrizték és bármely kitörési kísérlet a román. határ felé sikeres lehetett volna.
- Náci-ügynök! - kiáltotta Kastner felé a Greenwald ügyvédje. "Két héttel ezelőtt a bíró, folytatja a Time tudósítása, mert hamisan vádolta Kastnert, hogy a náci profitban osztozott, egy izraeli fontra, (52 centre) ítélte."
De a bíróság Kastnert még bűnösebbnek találta. Amikor elfogadta a náci ajánlatot Kastner eladta magát az ördögnek."

Íme, Izrael állam hivatalos bírósága előtt az is bűnné vált, ha valaki, mint Rudolf Kastner meg akarta menteni saját rokonait, barátait. A magyar Hámánok mellé odakerült a vádlottak padjára a zsidó Kastner Rudolf is, mert saját népének fiait akarta menteni. S ez mutatja legjobban, hogy mennyi sötét ószövetségi gyűlölet és babona lebeg a himleri könyv körül. Az emberiség ellen elkövetett bűnökben bűnössé vált Kastner Rudolf is, mert embereket akart menteni épp úgy mint a magyar kormányférfiak, az egyházak püspökei, sőt maguk az elátkozott magyar "antiszemiták".
De nemcsak bűnössé vált Kastner Rudolf, hanem titokzatos körülmények között ki is végezték. Nyugatnémet lapok tel-avivi jelentések alapján adták hírül, hogy nyílt utcán merényletet követtek el ellene és titokzatos személyek lelőtték. Miért ? Azért, hogy bosszút álljanak a jótettért? Vagy, hogy elnémítsák Kastner Rudolfot, aki még sok érdekes dologról tudhatott.

Azonban Tel-Avivban halálos merénylet áldozata lett a magyarországi zsidó deportációnak egy másik főszereplője: Adolf Eichmann is. Hogyan került Hitler Adolf Judenkommissarja Adolf Eichmann pontosan Izraelbe, miután a nürnbergi bíróság számára nagyon is átlátszó affidavitot adott, mely szerint neki 4-5 millió zsidót kellett volna (!) kiirtania. E nyilatkozat után Adolf Eichmann nem az akasztófára került, hanem titokzatos személyek, titokzatos körülmények között Izraelbe vitték ahol a legnagyobb nyugalomban és békében élt, egy ideig. Szálasit, Imrédyt és társaikat a budapesti népbíróság ítélte halálra a zsidó deportáció miatt, amelyhez semmi közük nem volt. Eközben a svábhegyi Hotel Majestic rettegett és kegyetlen Judenkommisszárja Izraelben éldegélt. Csak 1957-ben adta hírül a Tel-Avivból rendszerint jól értesült müncheni Süddeutsche Zeitung, hogy Adolf Eichmannt Izraelben állítólag meggyilkolták.

Mindezek után azonban tényként kell elfogadni, hogy magyar vezető vagy egyszerű magyar ember nem tudott, de nem is tudhatott a Magyarországból elszállított zsidók sorsáról. Amit mindenki tudott az a deportáció ténye volt. A magyarországi zsidókat munkára szállítják a Német Birodalomba. A németek ezt mondták a kormányzónak, a minisztereknek s ezt mondták legközvetlenebb barátaiknak, akiket a legkritikusabb pillanatokban, - az ország megszállása után - azért hívtak német földre, hogy tájékozódjanak a magyar nép közhangulatáról.
S ekkor olyan csoda történt, mint amilyenre sem Martin Himler, sem kollégája Heinrich Himmler nem számíthatott: a magyarországi zsidók deportációja ellen éppen a "magyar nácik", a magyar "antiszemiták" tiltakoztak saját szabads