Budapest, 2001. február 16. (MTI) - Szocialista képviselők határozati javaslatban kezdeményezték, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt: tekintse át a holokauszt tagadásának büntetőjogi szabályozási lehetőségét, készítsen törvényjavaslatot a Btk. módosítására, és azt szeptember 1-jéig terjessze a Ház elé.

Milliók halálát nem feledtethetik az újra terjedő ordas eszmék - olvasható a szocialista párt beadványában. Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán és Suchman Tamás MSZP-s képviselők indítványuk indoklásában úgy fogalmaznak: napjaink jelensége a holokauszt létezésének tagadása. Márpedig a büntetőjog Európa több államában is szankcionálja a holokauszt tagadását, és példaértékű bírósági ítéletek is születtek már ebben a tárgyban.

Írásunk nem tudományos munka igényével készült. Általában (a legfontosabb helyeket kivéve) nem jelöljük meg a szakirodalmi hivatkozásokat, bár ezek minden egyes állításunkkal kapcsolatban rendelkezésre állnak. A hivatkozásoknál igyekeztünk olyan forrásmunkákat kiválasztani, amelyek a hivatalos történetírás talaján állnak, valamint közismert zsidó szervezetek és személyiségek munkáinak eredményeit tükrözik. (Ez alól kivételt képez a Rudolf-jelentés, amelyet ugyan hivatalos oldalról igen sokan támadtak, ezek a támadások azonban inkább emocionális, rágalmazó jellegűek voltak, komoly szakmai ellenérveket ez idáig nem tudtak ellene felhozni.) Ezeket az irodalmi helyeket mindenki megtalálhatja, akit a téma érdekel és a vonatkozó irodalmat beszerzi. A téma nem teljes körű tárgyalásának az oka az idő rövidsége. Szándékunk a magyar parlamenti képviselők és a közvélemény tájékoztatása azért, hogyha a törvényjavaslat, amely ezt az írást kiváltotta, szavazásra kerül, akkor senki se mondhassa, nem tudta, miről és mire szavaz.

A félreértések elkerülése végett: semmiképp sem szeretnénk kisebbíteni a nácik és különösen az SS felelősségét a zsidók II. világháború alatti sorsában, nem szeretnénk továbbá ennek a népnek tengernyi szenvedését bagatellizálni.

Tervezzük egy részletesebb összefoglaló munka megírását a témáról, amely megpróbál az ilyen jellegű tudományos munkákkal szemben támasztott követelményeknek is eleget tenni.

A magyar parlament három, szocialista színekben szereplő, zsidó nemzetiségű képviselője határozati javaslatban kezdeményezte, hogy a parlament kérje fel a kormányt, készítsen törvényjavaslatot a holokauszt tagadásának büntetéséről. Az MTI jelentése nem erősíti meg ugyan, de a zsidó szóhasználatot ismerve feltehető, hogy a három személy csak a zsidó holokauszt tagadását akarja törvény erejével büntetni. Ugyancsak feltételezhető, hogy nem kívánja a zsidó törvényjavaslat a holokauszt túlzását büntetni.

Ez a három személy: a parlamentben ,,k. anyázó" Szabó Zoltán, aki mellesleg, mint kerületi polgármester, a menórát be akarja tenni a kerület címerébe, a magyar energiaszektor elkótyavetyélésében főszerepet játszó Suchman Tamás és Kósáné Kovács Magda, aki nem szereti a rend szót, mert erről a barna ingek jutnak eszébe (azaz, hagyjatok csak bennünket a zavarosban halászni, mert különben fasiszták vagytok!). Feltehető tehát, hogyha ezen három személy és a magyarországi zsidóság egyes hangadói szerint mennének a dolgok, akkor tilos volna a zsidó holokausztot tagadni, míg az örmény népirtás, a tatárjárás, Trianon, a hucuk és tuszik kölcsönös emberirtása, a sztálini genocídiumok (krími tatárok, csecsenek, balti népek, kárpátaljai magyarok), a palesztinok zsidók általi irtása büntetés kockázata nélkül tagadhatók volnának. De hát épeszű embernek ugyan miért is jutna eszébe tagadni közismert történelmi tényeket? És ugyan miféle holokauszt az, aminek megtörténtét a törvény erejével kell védeni? Talán nem elég meggyőzőek az érvek? Hiszen, legalábbis Pesten az első ösztönös reakció ilyenkor az, hogy akkor az biztos nem is úgy volt. És, ha van olyan őrült, aki közismert történelmi tényeket tagad, akkor miért nem hagyjuk rá szegény elmebetegre? Hiszen vannak olyan emberek, akik tagadják, hogy gömbölyű a Föld, mégsem büntetjük őket, legföljebb vállat vonunk, rájuk hagyjuk és továbbmegyünk. De a téma sokkal fontosabb annál, hogy ilyen komolytalan irányba menjünk el vele. Nem fogadhatjuk el továbbá a törvényjavaslatot benyújtó személyek azon vélekedését, hogy az újraterjedő ordas eszmék miatt kell a holokauszt tagadását a törvény erejével büntetni.

Először is, a holokauszt tagadói között sok olyan személy van, aki semmiféle közösséget nem vállalt, nem vállal a nemzeti szocializmussal, példa erre a francia Paul Rassinier professzor, aki maga is Buchenwaldban volt fogoly, valamint a német szociáldemokrata vezető és pártteoretikus, dr. Benedikt Kautski, a legnagyobb osztrák bank (Creditanstalt Bankverein) vezérigazgatója, aki négy évet ült Auschwitz-Birkenauban. Ő egyértelműen és nyíltan kijelentette: "Sohasem láttam semmi elgázosításra alkalmas berendezést, és ismereteim sem voltak gázkamrákról." (Ördög és Átkozottak, Svájc, 1945.) A könyv II. kiadásában Kautski így módosítja idevonatkozó állítását: "Itt közlöm a gázkamrák leírását, melyeket én magam nem láttam, de olyan sok oldalról tanúsították hihetően, hogy nincsenek aggályaim a beszámoló közlését illetően. (264. old.)"

Másodszor, ugyanilyen indoklással a holokauszt állítását is be kellene tiltani, hiszen a palesztinok kisemmizésének, létük ellehetetlenítésének és legyilkolásuknak hívei (ordas eszme!) általában holokausztállítók. (A továbbiakban holokauszt-megjelölés alatt a zsidók nácik általi irtását értjük mi is, bár ez így etimológiailag helytelen.) Helyesnek tartanánk tehát, hogy a történelemtudomány, csakúgy, mint bármely más tudomány, ne legyen a napi politika kézivezérlésének kitéve. Túlságosan közel van még hozzánk időben a 45 év kommunista diktatúra, hogy jóváhagyjunk bármely ilyen jellegű kísérletet. Érveket cáfoljanak meg ellenérvek és viszont, ne a büntetőjoggal való fenyegetőzés legyen az utolsó érv, ha a valódi érvek elfogytak.

Nézzük meg ezek után, mi az, hogy holokauszt-tagadás. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy mi az, hogy holokauszt. Idézzük itt egy igazán illetékes, a cionista B'nai B'rith szervezet Emberi Jogok Ligája képviselőjének, a kanadai David Matasnak megállapítását: ,,A holokauszt 6 millió zsidó, köztük 2 millió gyermek meggyilkolása. A holokauszt tagadása ugyanennek a 6 milliónak másodszori meggyilkolása. Először életüket semmisítették meg, utána halálukat. Az, aki tagadja a holokausztot, a holokauszt bűntényének részesévé válik".

Mit nevezhetünk ezek után a holokauszt tagadásának? És itt jön az első nehézség. A világnak semmiféle történelmi eseményéről nem rendelkezünk annyira ellentmondásos adatokkal, mint a holokausztról. Vizsgáljunk meg ezek közül néhányat:

1. Az áldozatok száma

Holokauszttagadónak minősül-e, aki vitatja a 6 milliós számot? Ezt a számot állapította meg a Nürnbergi IMT (Nemzetközi Katonai törvényszék) 1945-46-ban. Nézzünk most néhány hivatalos megállapítást az egyszerűség kedvéért csak Auschwitzról, a népirtás központjáról: a francia kormány hivatalos dokumentuma a nemzeti szocialista bűntettekről: ,,A kiemelkedő jelentőségű auschwitzi táborban az áldozatok száma elérte a 8 milliót". CAMPS DE CONCENTRATION (Crimes contre la personne humaine) DOCUMENTS POUR SERVIR A L'HISTORIE DE LA GUERRE OFFICE FRANÇAIS D'ÉDITION 1945 (7. old., 196. old.).

Menachem Joskowich lengyelországi főrabbi: Mivel 6 millió zsidót gyilkoltak meg ebben a táborban, a lengyel kormánynak ezt a darabka földet az áldozatoknak kell átadnia. (Süd-deutsche Zeitung, 1998. 8. 19, 6. old.)

,,Auschwitzban kereken 4 millió ember halt meg a II. világháború alatt." Majorowski német főállamügyész vádiratában a wuppertali bíróságon 1989-ben (12 Js 1037/89. periratszám).

,,Auschwitzban több mint 4 millió ember halt meg, a legtöbbjük rögtön megérkezésük után gáz által." (A fő háborús bűnösök pere a nürnbergi IMT előtt, 1945. 11. 14.-1946. 10. 01., Delphin kiadó, München 1989, XXXIX kötet, 241. oldal.)

"Nem regisztrált, a gázkamrákban meghalt zsidók száma: 470 000-500 000. Ha a kényszermunka, járványok, hiányos táplálkozás, rossz bánásmód vagy gáz (asszonyok, gyerekek, öregek) által meghalt személyek számát 630 000-710 000 főre becsüljük, ez túl alacsonynak tűnhet az emocionális 4 millióhoz képeset, de közelebb jár az igazsághoz." Jean Claude Pressac a zsidó Beate Klarsfeld-alapítvány megbízásából készített tanulmányában: Az auschwitzi krematóriumok - A tömeggyilkosság technikája, Piper kiadó, München-Zürich 1994, 202. oldal.

"A 46 db Auschwitzi halottaskönyv bejegyzéseinek alapján a halottak száma: 66 206." Nemzetközi vöröskereszt, KZ-áldozatok felkutatásának részlege, Arolsen, 1994. 8. 17, ügyiratszám: 10824.

Írásunkban nem térünk ki rá, de épp ilyen ellentmondásosak a többi megsemmisítő táborra vonatkozó adatok, épp ilyen a nagy számok szórása. Kapcsolódva az áldozatok számának problematikájához, feltesszük a kérdést: Holokauszt-tagadásnak minősül-e, ha valaki azt állítja, hogy a legtöbb auschwitzi halott betegség és nem gázkamrában történő megölés következtében halt meg? A politikailag korrekt válasz nyilván igen volna. De vigyázat! A zsidó történész, Arnol J. Mayer, a princetoni egyetem professzora, 1988-as tanulmányában ,,Miért nem sötétedett el az ég? A ,végső megoldás' a történelemben a következőket írja: ,,1942-től 1945-ig Auschwitzban, de máshol is több zsidó halt meg úgynevezett természetes okok következtében, mint gyilkosság által."

2. Zsidóból szappant

Holokauszttagadásnak minősül-e az, aki szerint a nácik nem készítettek a zsidók zsírjából szappant?

A bizonyítékok (USSR-196, USSR-197 und USSR-393. sz. dokumentumok) mérlegelése alapján, a nürnbergi IMT ítéletében kijelentette, hogy több alkalommal kísérleteket folytattak szappan előállítására az áldozatok holttesteiből. 1990-ben azonban az izraeli Yad Vashem Holokausztügynökség kijelentette, hogy a szappantörténet nem igaz. Ezt követően már a nemzetközi sajtó is bátrabban meri ezt leírni.

3. Megsemmisítési politika

Holokauszttagadó-e az, aki azt mondja, Hitlernek nem volt az európai zsidóság megsemmisítésére vonatkozó parancsa? Egy időben csak igennel lehetett erre a kérdésre válaszolni. Raul Hilberg (a holokauszt-pápa) 1961-ben megjelent tanulmányában - Az európai zsidók megsemmisítésében írja: Hitlernek két parancsa volt a zsidók megsemmisítésére: az első 1941 tavaszára datálódik, a második nem sokkal későbbre. De Hilberg minden ilyen utalást eltávolított könyvének 3 kötetes, 1985-ös kiadásából. A megsemmisítési parancs hiánya a holokauszt-történészeket két csoportra osztja: a szándékosságban hívőkre és a funkcionalistákra. Az előbbiek szerint létezett egy kiirtási politika Hitler részéről, az utóbbiak szerint a körülményekből, alacsonyabb beosztású személyek helyi döntéséből adódott a végső megoldás.

A döntő azonban ez: A háború után - szó szerint - több mint 400 tonna dokumentum, vezető nácik személyes följegyzései, titkos naplók stb. átvizsgálása után sem találtak egyetlen olyan írást sem, amely a kiirtási tervre, parancsra vagy programra vonatkozott volna. Ezt Hilberg professzor is beismerte az 1985-ös Zündel-perben Torontóban.

4. Gázkamrák

Holokauszttagadó-e az, aki az emberek kiirtására szolgáló gázkamrák létét vitatja? Bár Mayer professzor hisz a gázkamrák létében, a következő meglepő megállapítást teszi fent idézett könyvében (362. old.): ,,A gázkamrákra vonatkozó források ritkák és megbízhatatlanok."

Itt szeretnénk utalni a Rudolf-tanulmányra. Ennek szerzője, G. Rudolf, a stuttgarti Max-Planck-Intézet vegyésze védőügyvédi felkérésre tanulmányt készített a "Cianidvegyületek képződése és kimutathatósága az auschwitzi ,gázkamrákban' címmel (Castle Hill Publisher, Hastings, 1991-1998). A tanulmány, bár nem mondja ki kifejezetten, hogy a "gázkamrákban" nem történt cianidgázzal (Zyklon B-vel) történő emberirtás, úgy fogalmaz nagyon óvatosan, hogy a mérési eredmények erre utalnak. [A cianidgáz a falazatban nyomokban jelen lévő vassal ferri-ferro-cianid vas(III)-vas(II)-cianid], úgynevezett berlini kék vízoldhatatlan komplexet képez. A tanulmány az összes auschwitzi épület falazatának berlini kék koncentrációját vizsgálta. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a gázkamrák falazata ugyanolyan nagyságrendű berlini kék koncentrációt (kb. 1 mg/kg) mutatott, mint az összes auschwitzi épület a ruhafertőtlenítő kamrák falazatának kivételével, amelynek berlini kék koncentrációja 900-1000 mg/kg volt.] Ugyancsak ez a tanulmány tárgyalja részletesen a bedobónyílások (ahol a nácik bedobták a Zyklon B-t) problémáját. Ezek a tanúk és tettesek által állított bedobónyílások részben az amerikai légifelvételek szerint 1944-ben még nem voltak meg.

Taglalja a tanulmány továbbá a Zyklon B ciángáz-leadási összefüggéseit, melyből arra a következtetésre jut, hogy vagy a tanúk által vallott intervellumok (halál bekövetkezte 15 percen belül) nem igazak, vagy az nem, hogy a különleges kommandó ezután gázmaszk nélkül lépett be a kamrákba. Vagy egyik sem, tehetné hozzá egy logikai megközelítésű olvasó. Érdekes momentuma a gázkamra témakörnek a Vöröskereszt 1944. nov. 22-i jelentése az USA külügyminisztériuma felé auschwitzi látogatásáról: "Nem találtuk nyomait civilek kiirtására alkalmas berendezésnek. Ez megegyezik egyéb forrásból származó információnkkal." USA-Today, 1997. máj. 2. 14A old.

5. Höss-vallomás

A tettesek beismeréseként szokták emlegetni Höss, a volt auschwitzi táborparancsnok vallomását. A nürnbergi IMT részletesen idézett ítéleténél a vallomásból. Időközben bebizonyosodott, hogy úgy Höss tanúvallomása, mint emlékiratai, nemcsak lehetetlen dolgokat tartalmaznak, hanem Höss megkínzása és félholtra verése után születtek. Ugyancsak kilátásba helyezték, hogy feleségét és gyermekeit Szibériába deportálják. Ezek után nyilván gondolkodás nélkül vallotta, amit akartak tőle. A Höss által vallott számokat - parancsnoksága alatt 1941 és 1943 között - 2,5 millió meggyilkolt és 1,5 millió betegségben meghalt személy - ma egyetlen történész se veszi komolyan. Itt utalunk arra, hogy Hösst általában ,,az auschwitzi lágerparancsnoknak" szokták nevezni. Ez így nem igaz. Höss 1940-től 1943 novemberéig volt parancsnok, őt követte Richard Baer. Róla tudni kell, hogy 1960-ig háborítatlanul élt Németországban. A nagy Auschwitz-perben őt is perbe fogták, de a vizsgálati fogság alatt kitartott állítása mellett, hogy parancsnoksága alatt nem volt elgázosítás. Szilárdan bízott fölmentésében. De még a vizsgálati fogság alatt, 1963-ban igen gyanús körülmények közt szívelégtelenségben meghalt, noha teljesen egészséges volt. Holttestét azonnal elhamvasztották. A halál tényét a német lapok kommentár nélkül közölték, egyes francia sajtóelemzések szerint azért kellett meghalnia, mert vallomása homlokegyenest ellenkezett a váddal. Ugyancsak gyanúra adott okot, hogy vizsgálati fogsága alatt a tárgyalás kezdetét többször érthetetlenül elhalasztották. Baer halála után aztán igen gyorsan, ezúttal a kijelölt időpont előtt megtartották a tárgyalást. A holokauszttagadók ezt úgy magyarázták, hogy amíg Baer kihallgatásai alatt csökönyösen ragaszkodott állításához, addig a Bauer nevű, zsidó származású ügyész nem merte a tárgyalást megindítani. Amint a többi vádlott látta, hogy mi történt Baerrel, ijedtében mindent bevallott, amit csak akart az ügyészség.

6. Auschwitz I. gázkamrája

A hivatalos történetírás szerint Auschwitz I., a központi tábor is rendelkezett gázkamrával. Ez az, amit a turisták ma megtekinthetnek. Nézzük meg, mit mond erről Linda Grant Shoa-szakértő: ,,Most belépünk a gázkamrába és a krematóriumba, mondja az idegenvezető. Csak később szerzek róla tudomást van Pelt és Dwork könyvéből, hogy a helyiség, ahova megtagadtam a belépést, csak a birkenaui gázkamra és krematórium rekonstrukciója. Auschwitznak nem volt gázkamrája." (The Guardian, 1997. 4. 5.)

Ugyanerről Pelt zsidó holokauszttörténész: ,,A látogatók nem szereznek róla tudomást, hogy a nekik gázkamraként és krematóriumként bemutatott épület a háború után épült." (Auschwitz: 1270-től napjainkig, Yale University Press, New Haven and London 1996, 363. oldaltól.)

Szenteljünk most néhány gondolatot annak, mi a nemzetközi holokausztlobbi célja a törvényjavaslattal. Hiszen nem elszigetelt magyar jelenségről van szó, az MTI-jelentésnek igaza van, amikor azt írja, a büntetőjog Európa több államában is szankcionálja a holokauszt tagadását, és példaértékű bírósági ítéletek is születtek már ebben a tárgyban. A célok, okok véleményünk szerint a következők lehetnek:

A. Pénzügyi jóvátétel

Minden jóvátétel alapja az áldozatok száma. Amennyiben hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy az áldozatok száma az eddig elfogadottnak csak töredéke, netán azok sem úgy haltak meg, ahogy ma hisszük, minden további anyagi jóvátétel összeomlik. A nemzetközi holokausztipar leleplezését éppen a zsidó Norman Finkelstein írta meg a közelmúltban A holokausztipar (The Holocaust Industry) c. könyvében. A könyv mondanivalója: "A zsidó vezetők szándékosan terjesztenek hazugságokat náci rémtettekről, és hogy a holokausztipar egy közönséges csaló és zsarolási vállalkozás." Evening Standard, 2000. 7. 11. Talán felesleges megemlíteni, hogy a könyv német kiadása zsidó tulajdonú kiadónál (Piper) jelent meg. Ha egy nem zsidó ember ilyeneket leírna, négy évre börtönbe zárnák Németországban, és az ilyen könyveket terjesztő nem zsidó kiadónak is meggyűlne a baja a törvénnyel, gazdasági ellehetetlenülése mellett.

B. Erkölcsi jóvátétel

Ugyanezt lehet mondani az erkölcsi jóvátételről is. Európa népei ma egy kollektív összeurópai bűntudattal vannak megterhelve. Az egyik oldalon állnak a németek és volt szövetségeseik. A másik oldalon a Németországgal szembenálló államok, amelyek nem akarták a Hitler által kiutált zsidókat befogadni, sőt az angolok tiltották a zsidók beutazását Palesztinába a háború alatt. Ez alól a bűntudat alól senki, még az egyházak sem tudják magukat kivonni. Ennek a bűntudatnak a következménye, hogy a zsidóknak ma mindent szabad, nekik mindent elnéznek. Ha Ausztriában egy ministráns kisfiú fenyegetési potenciálú Haider kerül a hatalom közelébe, akinek volt néhány szerencsétlen kiszólása, amelyektől később elhatárolódott, olyan kirekesztő kampányt szerveznek az USA és Izrael vezetésével, amire addig nem volt példa. Evvel szemben, amikor Izraelben megválasztják a palesztinok hóhérját, Sharont miniszterelnöknek, a világ bágyadtan csak annyit tesz, hogy üzeni, hogy reméli a békefolyamat folytatását. Magyarországon az izraeli nagykövetnek ugyanakkor van bátorsága az ország népét kioktatni, hogy tanuljon a holokausztból, tudja meg, hogy hova vezet a rasszizmus. A nemzetközi zsidó maffia lenyúlhatja Oroszországban a világbanki pénzeket, Amerikában Clinton megkegyelmezhet a zsidó gengsztereknek, amire a zsidó szervezetek nem is bizalmasan, hanem a szervezet fejléces levelében kérik Clintont - ez mind a világméretű kollektív bűntudat következménye. Nagyon is érthető, hogy a holokausztmaffia (Finkelstein kifejezése) mindent elkövet a mítosz fenntartásáért.

Még egy bejegyzés az összeurópai bűntudathoz: Egész Európában baj van a népszaporulattal. Érvényes ez mind a szegény, mind a gazdag népekre. Kivételt képeznek ez alól azok a népek, amelyek nincsenek a kollektív bűntudat állapotában (albán, szerb, cigány). Ma nem lehet egyértelműen bizonyítani, de évszázadok távlatából erre is vissza lehet tekinteni, van-e, volt-e összefüggés a kollektív bűntudat és a népesség csökkenése között. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ENSZ zsidó hivatalnokai mit javasolnak a probléma megoldására: Magyarországra évi ötvenezer, Németországra évi ötszázezer bevándorlót róttak ki. Németország esetében egyértelműsítették, hogy ez az évi 500 000 fő nem európai lesz, ha a terv megvalósul. Az ehhez fűzött érvelés annyira szemforgató és átlátszó, hogy még csak cáfolatra sem tartjuk érdemesnek.

C. Globalizáció

Holokausztmítosszal sokkal könnyebben szerelhető le bármilyen nemzeti jellegű ellenállás a globalizációval szemben a világ bármely országában. Ennek leegyszerűsített sémája: Nemzeti politikát akarsz? Védeni akarod saját néped érdekeit? Oda jutsz, mint Hitler, gázkamrák, Auschwitz, holokauszt. Hiszen az is nemzetiszocializmus volt! Tűrd csak szépen az idegenek betelepítését, elnyomorodásodat, országod kihúzását talpad alól, hogy lassan idegennek érezd magad saját hazádban, az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, a pénzügy, egyszóval mindennek idegen kézbe adását. Ez az egyetlen garancia arra, hogy nem végzed ott, mint Hitler!

D. Holokausztvallás

Amennyiben a zsidó hangadó körök szerint mennek a dolgok, a kereszténységet föl kell váltania az új holokausztvallásnak. Ez a vallás rendelkezik már az összes szükséges attribútummal (dogma, szentély, hittételek, főpapok). Idézzünk itt néhány sort a mítosz prominens haszonélvezőitől: Elie Wiesel: A zsidó népen végrehajtott tömeggyilkosság központi helyet foglal el életünkben a világ történetében... A holokauszt egy láthatatlan misztérium, ahol az ember és Isten rémülettel néznek egymás szemébe, az Istentől elhagyott és elfelejtett zsidók egyedül voltak, egészen egyedül harcoltak és haltak meg... A holokausztról írni és beszélni szinte istenkáromlásnak számít... Treblinka, Auschwitz - szent félelemmel kell közelíteni. Steiner szerint a holokauszt óta nincsenek szavaink és mondataink, hogy az Istenről szóljunk, mert nincs többé okunk Istenhez vagy Istenről beszélni, akinek fő tulajdonsága a hallgatás és távollét. Isten kilépett a nyelvből és az emberi megtapasztalásból.

Jerzy Rawicz számára Isten megőrült, McAfee Brown szerint Isten maga is a tömeggyilkosság áldozata lett. Ferdinand Camon azt írja, ha Auschwitz tény, nem létezhet Isten. Mindezen kijelentésekben közös, hogy a holokauszt egy abszolút vonatkoztatási ponttá válik, amely különleges viszonyban van Istennel. Ugyancsak E. Wiesel szerint egy megértő keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem a zsidó nép halt meg, hanem a kereszténység.

Emil Fackenheim zsidó filozófus pedig így vélekedik: A szenvedés a keresztfán semmi ahhoz képest, amit egy anya érzett, amikor gyermekét gúnyos röhögések közepette vagy a Bécsi keringő ütemeire gyilkolták meg. Fentiekből következik, hogy a holokausztvallás szükségszerűen konfliktusba kerül a kereszténységgel. A holokausztvallás képviselőit ismerve és a jelenlegi tendenciákat látva logikusnak tűnik, hogy ők már kijelölték a kereszténység helyét az új világrendben. Peremegzisztencia, létjogosultsága annyi, hogy hirdesse a bűntudatot a nem zsidó tömegeknek. Ugyanígy (jó esetben) peremegzisztenciát szánnak az új világrend játékosai és haszonélvezői a magyarságnak saját hazájában.

Záró következtetések

Ezen nem túl rózsás kilátások miatt fontos a fenti tények ismerete képviselőink és a közvélemény számára. A képviselőkön áll, hogy nevüket adják-e a mítosz büntetőjoggal támogatott fenntartásához, vagy az általános emberi jogokkal összhangban engedik az érvek válaszát az érvekre. Amennyiben a magyar parlament mégis megszavazná a holokauszt tagadásának büntetését, szükségesnek tartjuk hogy a törvény ne csak a zsidó népirtásról szóljon, hanem tételesen sorolja fel, mely népirtásokat tilos tagadni. Ennek a fölsorolásnak feltétlenül tartalmaznia kell a Trianonból kiinduló, magyarságon elkövetett népgyilkosságokat, valamint a palesztinokon Izrael által elkövetett népgyilkosságot 1948-tól napjainkig a különböző népirtások pontos definícióját, azaz a törvény tételesen határozza meg, mennyi áldozatban kell hinnünk az egyes megsemmisítési helyekre vonatkozólag (nem okozhat nehézséget az áldozatok száma pontos ismeretének hiánya, ebben az esetben egy intervallumot kell a törvénynek megadni). Az írásunkban példaképp említett bizonytalanságok kérdésében is foglaljon egyértelműen állást a törvény.

A törvény vonatkozzon mindenkire, ne kövesse azt a jelenlegi nemzetközi gyakorlatot, hogy zsidóknak háborítatlanul lehessen az áldozatok számát csökkenteni vagy növelni, míg nem zsidó történésznek reszketnie kelljen, börtönbüntetéstől kelljen tartania, ha kutatási eredményeit publikálni szeretné, és ezek nem föltétlenül egyeznek a hivatalos állásponttal.