Bevezető (mi a közakarat célja)
A kedvesbaratom szamizdat története
Mi kell ahhoz, hogy legyen remény? Sándor András
A liberális áfium ellen való orvosság Sándor András

CÉLJAINK: (www.kozakarat.hu)
Szellemi-fogyasztói érdekvédelem, a tájékoztatási rendszer és a kultúra befogadói oldalának képviselete, a polgárok szabad és igaz tájékoztatásához fűződő jogainak érdekképviselete. Annak ösztönzése és támogatása, hogy a közszolgálati médiában érvényesüljön az egyetemes és nemzeti kultúra értékeinek védelme. A "közakarat" kifejlődéséhez szükséges olyan közösségek létrejöttének elősegítése, amelyekben a pártokhoz nem tartozó polgárok is - a pártok és a média elvitathatatlan szerepe mellett - szabadon megvitathatják nézeteiket.

A rendszerváltozás kezdetén, 1990-ben eszkalálódott, a befogadói oldalt is megosztó, úgynevezett média-háborúnak remélhetőleg vége szakadt, de nap mint nap hallani olyan konfliktusokról, amelyek a tömegkommunikáció szakemberei és a befogadók (nézok, hallgatók, olvasók) közötti bizalmatlanságon alapulnak. Célunk ezeknek a konfliktusoknak a kezelése is, azzal, hogy az ellenkező véleményen lévoket nyilvános párbeszédre hívjuk. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a sajtó, a kultúra úgy ossza meg a társadalmat, ahogyan azt a pártpolitikusok pillanatnyi vitái modellezik a számára. Úgy gondoljuk, hogy a demokrácia kiteljesedéséhez, a közakarat kifejlődéséhez olyan közösségeknek is létre kell jönniük, amelyekben a pártokhoz nem tartozó polgárok is - a pártok és a média elvitathatatlan szerepe mellett - szabadon kifejthetik nézeteiket, vitakultúrát tanulnak és bővítik a demokratikus gyakorlattal kapcsolatos élményeiket, ismereteiket.
Tevékenységünknek két célcsoportja van. Egyrészt a Közakarat Egyesület tagjai: különböző életkorú, foglalkozású és pártállású emberek, akik baráti beszélgetéseken, vitaesteken, fórumokon vesznek részt, s akik - mint befogadók - ellenőrizni kívánják a tömegtájékoztatás objektivitását, korrektségét és szakszeruségét. Másrészt minden magyar állampolgár, aki újságolvasó, rádióhallgató, tévénézo, s aki a közszolgálati médiumok hatékony társadalmi ellenőrzését szükségesnek tartja, s aki részt kíván venni a Közakarat Egyesület által szervezett fórumokon, újságíróközönség találkozókon, a média szerepéről tartandó előadásokon, konferenciákon.

Évek óta tervezzük, de eddig még nem tudtuk megvalósítani, hogy irodát bérlünk Budapesten a Közakarat Egyesület számára, ahol egy fő mellékfoglalkozású alkalmazott végzi az adminisztratív teendőket, s ahol az elnökség tagjai napi ügyeletet tartanak, találkozhatnak a vidéki csoportok vezetőivel, a sajtószakma képviselőivel és más érdeklődőkkel. Itt kívánjuk elhelyezni az Egyesület több szekrényt betöltő archívumát (hangfelvételeit és iratait). Meg kívánjuk teremteni az Egyesület hatékony és korszerű működésének technikai feltételeit.
Irodánk a sajtóképviselettel nem rendelkező civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek sajtóirodájaként is kíván működni, ezeknek a szervezeteknek - kérésükre - sajtótájékoztatókat szervez, sajtószemléket készít, szakmai tanácsokat nyújt.
Arra ösztönözzük csoportjainkat, hogy véleményükkel, kérdéseikkel rendszeresen forduljanak a helyi, közösségi médiumokhoz (újságokhoz, rádiókhoz, televízióstúdiókhoz), helyi szinten is alakítsák ki a "szellemi fogyasztói érdekvédelem" csatornáit.
Kapcsolatot tartunk a Magyar Újságírók Országos Szövetségével, a Magyar Újságírók Közösségével, a jelentősebb közvéleménykutató cégekkel. Szakembereikkel konzultációt folytatunk, a tagságunk köréből érkezo, illetve a rendezvényeinken megfogalmazódó aggodalmakat, kérdéseket, bírálatokat továbbítjuk nekik.
Helyi csoportjaink negyedévente jelképes díjban részesítik és meghívják egy nyilvános beszélgetésre azt az újságírót, aki írásainak köszönhetoen a legnagyobb népszerűségnek örvend a vendéglátó közösségben.
A Közakarat Egyesület évente elismerésben részesíti azokat az újságírókat, médiaszakembereket, akik a legtöbbet tették azért, hogy az írott sajtó munkatársai és közönsége körében egyaránt tapasztalható megosztottság enyhüljön, hogy a különböző világnézetű és/vagy politikai beállítottságú emberek (úgy az alkotók, mint a befogadók oldalán) kölcsönös toleranciára törekedjenek, mi több: tekintsék feladatuknak egymás érvrendszerének megismerését.
Önámítás lenne, ha gyors, látványos eredményeket várnánk tevékenységünktől. Magyarországon ma a plurális demokrácia értékeinek érvényesülését leginkább a gazdasági esélyegyenlőség hiánya és a társadalmi szolidaritás alacsony foka akadályozza. A társadalom jelentős részét alkotó atomizálódott egyének a szegénységük és függő helyzetük miatt egyrészt nem jutnak megfelelő információhoz, másrészt bizalmatlanok az információhordozókkal és a média munkatársaival szemben. Egzisztenciális nehézségeik miatt, pénzforrások hiányában nem képesek hatékonyan megszervezni önmagukat és érdekérvényesítő szervezeteiket, hogy ellensúlyozzák azt, amit túlhatalomnak vélnek (s ami az esetek egy részében csakugyan az), s elérjék, hogy a bizalmatlanságuk a demokratikus intézményekkel szemben csökkenjen.

Volt egyszer egy szamizdat, Kedves Barátom címmel.
Élt 1994-től 1998-ig.

Felidézzük bevezető sorait.

"Ez egy magánlevél. Ez itt csak néhány mondat, amely sem a hatályos törvények, sem a liberalista diktatúra íratlan szabályai szerint nem számít folyóiratnak, újságnak, időszaki kiadványnak. Még az Interneten sem. Ezt a füzetet nem írók írják, nem médiatisztek szerkesztik. Nekünk, egyszerű feladóknak és címzetteknek semmi közünk a Magyarországot ma gyarmati sorban tartó apparátus legfontosabb eszközéhez, a tömegkommunikációhoz. Mi nem hisszük magunkat halhatatlannak, mint a hivatásos újságírók és a művészek legtöbbje, sem tökéletesnek és tévedhetetlennek, mint a pártpolitikusok.
Mi csak üzeneteket küldünk egymásnak minden jelesebb ünnep közeledtekor. Biztató szavakat arról, hogy van remény: édes hazánk, Magyarország egyszer még szabad és független lesz, nem sarcolják tovább a nagyhatalmak, s a maga hagyományait, kultúráját megőrizve élhet.
Ez a levél bármilyen technikai eszközzel (akár kézírással is) lemásolható, borítékba helyezhető és postára adható. Bátran elküldhetjük mindazon ismerőseinknek, akik elfogadják tolünk a "Kedves Barátom" megszólítást.
1956-57 vérvörös telén budapesti papnövendékek egy csoportja ezzel a megszólítással kezdte leveleit, melyekben a kommunista diktatúra kegyetlenségeiről számolt be a vidéken élő címzetteknek. Az első két szót, s a feladatot tehát örököltük. Tisztelettel köszönjük bátor elődeinknek!
Üzenjük nekik, ha élnek még: a munkát folytatjuk mindaddig, amíg szükség van rá.

1994-ben, a szabadnak csúfolt parlamenti választások után, egymásra találtunk páran, s erre a levélbarátságra szövetkeztünk. A kör kezdetben kicsi volt, de sokunk számára a lelki támaszt, az egyetlen reményt jelentette.
Néhányan, hajdanvolt írófélék, az olvasóinkkal való kapcsolat utolsó megmaradt módját (az egyetlent, amely erkölcsileg még vállalható) ebben a barátságban találtuk meg. Mások az elmocsarasodott pártjukat, elhalt egyesületeiket remélték feltámadni a sorok között.
Tizenkétszer írtunk azóta egymásnak, összesen 372 oldalon.
A levelek önálló életet élnek, másolatban terjednek, váratlanul felbukkannak néma falvakban és kietlen nagyvárosi lakótelepek postaládáiban is."

Mi kell ahhoz, hogy legyen remény?

(A tehetetlenségből fakadó reménytelenség tényei)

Egyre-másra kérdezik a szorongattatásból: mi a remény? Hol van a remény? Vagyis mikorra és milyen (rajtunk kívül álló) történések által várható ennek a sötét, gonosz birodalomnak a bukása, legalább derengése a világosságnak, mintegy ébredés a lidérces álomból?
A remény, természetesen, nagyon fontos a lelki (intelligens-nagyképűen: pszichikai) egészségre nézve, de egymagában kevéske és nem hat. Pál apostol a reményt a hittel és a szeretettel együtt egy hármasság elemeként jelölte meg, a lelkierő belső összetevőinek egyikeként, s közöttük bizony nem a reményt nevezte meg elsődlegesként, hanem a szeretetet.
Mert a hit az, ami a reményt megalapozza, a szeretet pedig az aktivitás forrása. A remény csak akkor hat, ha az, aki remél, önnön hitből fakadó aktivitása közben remél. Hitre van szükség az igazságban és az élet győzelmében; az ahhoz vezető út fölismerése szükségeltetik, s ez az út a szereteten át vezet. A szeretet akár lehetetlennek látszó dolgokra is képessé tesz annak javára, akit szeretünk.
Magyar vagy? Ha magyar vagy, szereted-e magyar testvéredet? Ha szereted, megvéded-e, ha életére törnek? Hajlandó vagy-e leküzdeni kényelemre való hajlamodat, kockázattól való viszolygásodat, önféltésedet, konformizmusodat azért, hogy őt, a másik magyart (az ugyancsak kényelem-szeretőt, kockázattól irtózót, önféltőt, konformistát) "meggyújtsad" és aktivizáld? Hajlandó vagy-e a szikrázó neuron szerepét játszani egy halálos krízisben ziháló nemzet idegrendszerében?
A kérdést százezer magyarhoz intézem. Mert ha az első százezer hajlandó erre, megmenekültünk.
Az állapot, amelyben vagyunk, harc. Háború, amelyet azzal a céllal vívnak ellenünk, hogy megsemmisítsenek. A megsemmisítő szándék kétszintű. Van egy általános embergyilkos folyamat, amelynek, sok más célpont között, egyik célpontja vagyunk. Ezen túl, van egy egyedi, különleges, amelynek csak és kizárólag mi, magyarok vagyunk a célpontja.
Az általános a világuralomra töro, nemzet-, kultúra- és embergyilkos "globális, szupranacionális monopoltőke", a maga New York-i központjával, páncélozott bank-erődhálózatával, információs mérgesgázfelhőivel, amely magát a nemzetet, mint az emberiség létformáját akarja megsemmisíteni öt kontinensen. Ennek szolgája az USA-adminisztráció, elnököstül.
Az egyedirol, a különlegesről nagyon szomorúan szólunk. Annak a szomorúságával szólunk, akinek barátján súlyos elmebaj tört ki, és a tegnapi jóbarát véres kése és vérbenforgó szeme elől kell menekülnie. A gyűlölettől eltorzult arcú zsidó nácizmus tör reánk, amely még legjobban felfogott érdekét is paranoiás magyargyűlöletének rendeli alá, miután kitűzte célul a magyar nemzeti lét és a magyar kultúra megsemmisítését. Maga előtt hajtja, mint egykor Dzsingisz Kán hordája a hódolt törzseket, a Mindenreképes Szélhámosok Pártját (rövidítése: MSZP).
Az önvédelem minden élő természetes joga. Másfelől, úgy látszik, akit a veszett kutya megmar, az megvész. S mivel veszettkutyamarta veszettek marnak, többszörös a veszedelem.

Azt, hogy közöttünk élő zsidó honfitársaink nem tiltakoznak a nevükben beszélő visszataszító nácik garázdálkodása ellen, jóhiszeműen annak tulajdonítjuk, hogy félnek, s egy pszichikai terror áldozatai. Kende Péter, volt 56-os emigráns, őszintén vívódik "Az én Magyarországom" című könyvében, s vívódása kifejezi a tisztességes magyar-zsidó értelmiség belső konfliktusait. Azzal a végkövetkeztetésével azonban szembe kell szállnunk, hogy "az elsüllyedés" fenyeget "a mocsárban a fajiság és a szélsőséges individualizmus között". Ha a "fajiság" itt a magyar nemzeti oldalt jelenti, és a "szélsőséges individualizmus" (mint liberális alapprincípium) a "zsidót", akkor az ellentétpár hamis. Magyar nemzeti oldalon nyoma sincs a tudománytalan "fajiság"-nak, ami közönséges náci áfium. Itt magyar nemzetiségről, mint kulturális egységről van szó (akit ez a kulturális egység zavar, joga van elmenni innen). A "fajiság" jelenleg a zsidó nácizmus fenyegető harsánysággal hirdetett alapeszméje, mely szerint "a zsidó faj" a legmagasabb rendű a "fajok" között a világon és kiválasztatott a világuralomra. A szélsoséges individualizmus csak a megtévesztés nevű alapstratégia keretében alkalmazott ideológiai fegyver a halálra ítélt nemzet, itt, Közép-Európában a magyar nemzet szétbomlasztására. Ez nyilvánvalóan a Moszad nevű titkosszolgálat "Lélektani hadviselés" osztályának direktívája. Kende Péternek tudnia kell, hogy a náci (német-náci, zsidó-náci) "fajiság" csak a keresztény (krisztusi) hagyományú magyar nemzet riadt megdöbbenését váltja ki.
Ez a valóság, magyarok, akár keresztyének vagytok, akár Mózes-hitűek, akár Istentől megfosztottak.
Ez a valóság, rasszista kozmopoliták, akik magatokat rekesztettétek ki a magyar nemzet közösségéből.

A háború a mi számunkra ebben a pillanatban vesztésre áll, s veszteségeink irtózatosak. A nincstelenség állapotában vagyunk erkölcsileg, biológiailag és gazdaságilag.
A magyar emberállomány lemészárlása már évtizedek óta az anyaméhen belül folyik, 1994 óta gyorsított ütemben. Ezt náci tömeggyilkosságnak kell minősítenünk, s ennek nürnbergi törvényszékre való háborús bűnösei az Aczél-Soros-Pető-Surányi bűnbanda terrorista szervezetének tagjai. Nemcsak természetes utánpótlás nem születik, hanem a magyar népesség - abszolút számban - fogyásnak indult. A Moszad (az izraeli SS) és a Shin-Bet magyarországi részlege árgus szemekkel figyel. Panamából ide helyezett ügynökük, Bokros Lajos (Horn Gyula cinkostársa) akkor mért újabb csapást a magyar nemzet újratermelődésére, amikor egy szülőképes női nemzedék éppen legtermékenyebb korszakába jutott. A Bokros-csomag nem gazdasági intézkedésrendszer volt, csak annak álcázták: a Bokros-csomag népirtó akció volt. Annak az Aczél és Soros kidolgozta projektumnak volt része, amely a tudatmérgező és forráselvonó folyamatok útján évtizedek alatt kiirtandó magyarság helyére ukrajnai és izraeli zsidó tömegek telepítését, tehát a magyarok 1100 éves országának agresszióval végrehajtandó elrablását célozza.
A magyar népet megfosztották elemi emberi jogaitól. Aki ellenvetésül a "szabad választásokra" hivatkozik, hazudik. Választani csak ismert alternatívák között lehet. A magyar népet gondosan kidolgozott módszerekkel félrevezetik és napról napra megakadályozzák, hogy megismerje az alternatívákat, amelyek között dönthet. A magyar népet megfosztották az informálódás jogától. Fasiszta urai elrabolták tőle a televízióját, rádióját, valamint mindazt a tőkét, amellyel saját nagypéldányszámú sajtóját megteremthetné. Ezek az ellenséges tömegtájékoztatási eszközök bűnös és csalárd szociotechnikai módszerekkel manipulálják. A parlamenti választásoknak tehát nincs objektív alapja, a választás csupán költséges színház. (Egy-egy jó bolond, ha följut a deszkákra és megpróbálja saját szavaival valóban a népét képviselni, elhallgattatják, nevetségessé teszik vagy elkergetik, mert zavarja az előadást.)

Ahogyan a globális generálkartell és a magyarországi bűnözőkoalíció betörőszövetkezése kirabolta a magyar népet, arra nincs példa Magyarország 1100 éves történetében. A rablást bőségesen lefizetett, züllött értelmiségiek hajtották végre. Aki a stílust kifogásolná, azt biztosítjuk: csak ezek a szavak illenek a szituációhoz. Kifogásolni nem a bűnöző jellemzésére alkalmazott stílust kell, hanem a bűncselekményt. Ezt a szennyes pénzzel (akkor is szennyes, ha mossák) megvesztegetett. hazaáruló gyülevészhadat a magyarsággal paranoid módon ellenséges, de magyar nyelvű, noha idegen tulajdonban lévő sajtó, valamint a szellemi terroristák megszállta tömegtájékoztatás "politikai elit"-nek nevezi. Ez a "politikai elit", magyarra fordítva annyi, mint bűnszövetkezet.
Ez nem szitkozódás, hanem objektív meghatározás. Bizonyítékképpen lássuk, mi történt a nemzeti vagyonnal.
A magyar nemzeti vagyon értéke 1990-ben 3600 milliárd forint volt. A megindult "privatizáció" (= ellenséges kézre játszás) során ezt a vagyont átlagosan értékének 20 százalékáért vesztegették el. (Ahol e sorok írója dolgozott, a 150 millió dollárt érő Egri Dohánygyárat a Philipp Morris 60 millió dollárért, tehát az érték 40 százalékáért vette meg, de kikötötte, hogy a vételárat szigorúan titokban kell tartani, mert a saját cimborasága, a karvalytőke megtámadná, amiért kilóg a nem megszeghető árkartellből.)
A következményeket nem kell magyarázni. Nem más, mint az ÁPV Rt közli - természetesen nem a nyilvánosságnak szánt dajkamesegyűjteményben -, hogy a nemzeti vagyonnak a fele elveszett. Értsd: ellopták, elrabolták, széthordták. Ez meghaladja a nácik és a bolsevisták együttes rablásainak értékét. Az ÁVÜ és az ÁPV Rt "szakértő" szélhámosai ebből a kótyavetyéből 1990 és 1996 között 1000 milliárd forintot bevételeztek, 723 milliárdot befizettek a költségvetésbe, 277 milliárdot pedig "költség" címén elloptak, egymás között szétosztottak és zsebrevágtak. Eközben, a folyamatos forintleértékelés eredményeképpen, az ezer milliárd forint 1990-es értéke (20 milliárd dollár) 4-5 milliárd dollárra zuhant. Ugyanezen idő alatt a bruttó államadósság (tehát a valóságos államadósság statisztika-kozmetika nélkül) 30 milliárd dollárra nőtt. Így a privatizációnak becézett nettó hazaárulásból mindössze 4-5 milliárdot sikerült törlesztés gyanánt kifizetni, holott azt hazudták, hogy a privatizáció garantálja az adósságtól való megszabadulást.
Maradt még 1000 milliárdnyi vagyon az ÁPV Rt kezén (kevesebb, mint a nemzeti vagyon egyharmada), de ennek a fele csődtömeg.
Miféle nép vagytok ti, mai, reményre szomjazó magyarok, akik mindezt szájtátva, megalázkodva néztétek?! Szemetek láttára raboltak ki benneteket, és ti nem mozdultatok!
S most azt kérdezitek, van-e remény?
Pisszenni sem mertetek, csak nyöszörögni tudtatok, s ma is bámuljátok a Moszad-ügynök szagú Friderikuszt. Minden hazugságnak hitelt adtok.
S most azt kérdezitek, van-e remény?
Halljátok csak, mit tesznek veletek! Ha létrehoztok egy eladható árut, és annak ára 3 dollár, a szélhámos külkereskedők (ugyan kik is azok?) elvesztegetik 1 dollárért. Bezzeg, ha nekünk kell vennünk külföldi árut! A háromdollárosat 6 dollárért vesszük meg, ami 1100 forint, s arra itthon még ráteszik az általános forgalmi adót. Jó, ha 1500-ért hazavihetjük - havi 20 ezer forintos alamizsnánkból -, amit nekünk odavetnek. Azt, amit a bárdolatlan, műveletlen yankee, a maga havi 3 ezer dollárjából 3 dollárért vesz.
A külföldi "befektetők" - a karvalyok - komplett gyárakat, magyar vállalatokat kaphattak ötödáron, sot, jól emlékszünk, bankot 1 azaz egy forintért (csodben hevert, de Szabó Iván, aki mára kitalálta, hogy ő "nép"-párti, a mi keserves, adóban lerótt filléreinkből "konszolidálta"), s ráadásul a teljes hazai piac is az övék lett.
Ó, a jó merániak!
Iparcikkeik nem jobbak a magyar iparcikkeknél, sőt, bóvlik, sot, élelmiszereik rosszabbak, csak éppen hússzoros áron sózzák ránk. A külkereskedelmi mérleg 1996-ban 2 milliárd 600 millió dollár (olyan 360 milliárd forint) hiánnyal zárt. Ez egyike Horn Gyula tévékamerák előtt hirdetett sikereinek.
No de miért is ne tennék? Mi hagyjuk, hadd tegyék. Elhisszük, hogy mi tudatlanok, ügyetlenek, semmit érők vagyunk. Az izraeli paprika kiverte a piacról a magyar paprikát. Mivel verte ki? Míniummal. Hiszen a Moszadnak szabad keze van a világröheje Magyarországon.
Kapcsoljátok be a tévét, jámbor magyarok, s mindjárt van, aki megadja nektek a mindennapi reményadagotokat. Horn Gyula o, a sunyi vezér: "sikerült stabilizálni" - mondja és marad nyugodtan.
Valóban: van két stabil folyamat.
Az egyik stabil folyamat az infláció: 20 százalékos (akkor is, ha Horn Gyula két százalékot letagad belőle), mert ezt adták ki parancsba a Világbank nevű foparancsnokságon. Ez a stabil 20 százalék biztosítja stabil kizsebelésünket. Emlékezzünk csak: 1988-ban 50 forint volt egy dollár. Ma kúszik a 180 fölé, holnap 200 lesz.
A másik stabil folyamat az uzsorakamat fizetése. Ez nyolc éve stabil egyhangúsággal évi másfél milliárd dollár. Az ilyet a török időkben harácsnak nevezték, a mai (nem-török, hanem milyen? ...ki ne mondd!) időkben adósságszolgálatnak. Ez ugyebár, testvérek között 270 milliárd forint. Ez csupán a Shylocknak járó egy font hús (lásd Shakespeare: A velencei kalmár, magyarországi színházak számára betiltva). Az adósság törlesztéséről (miután a kamatos kamatokkal már régen törlesztettük) 1996-ig nem volt szó. Ám 1996-ban - micsoda meglepetés! - adósságtörlesztés is volt, s ez a Shylock-húsadóval együtt 10.3 milliárd dollárt tett ki.
Úristen, honnan volt ennyi pénzünk! Hármat lehet találni. Hát a magyar energiaipar és energiaszolgáltatás elkótyavetyélésébol, a honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére elkövetett csúcshazaárulásból, amiért most a hálás magyar nép növeli Horn Gyula népszerűségi indexét. Miután az ország népét kiszolgáltatták minden lehetséges eljövendő ellenségének, az ezért kapott pénzt azonnal átutalták a magyar nép aktuális ellenségeinek.
Ha most valaki azt hiszi, hogy ezzel legalább az államadósság csökkent (amiért Horn és a Mindenreképes Szélhámosok Pártja megérdemel egy kis népszerűség jutalmat), csak Shylock szórakoztató naivságát bizonyítja. Szentigaz, hogy az 1995. évi 31,5 milliárd dollárnyi államadósság az energiaipar elkártyázásának következtében 27 és fél milliárd dollárra csökkent. Csakhogy a folyamatos forint árfolyamromlás következtében az államadósság mégis nőtt. Az 1990. évi 21 milliárd dolláros adósság akkor 1344 milliárd forintnak felelt meg. 1995-ben a 31 és fél milliárd dollár már 4000 milliárd forint volt. 1996-ban 27 és fél milliárd dollár 4218 milliárd forint.
A forintleértékelés (munkánk leértékelése) tovább tart, tehát az államadósság nott, nol és noni fog, miként Lenin élt, él és élni fogott. Mi, nem-bankárok és nem-elitek, forintban kapjuk cseppnyi bérünket és nyugdíjacskánkat, családipótlék filléreinket. S ezek stabilan zsugorodnak, mint februárvégi napmelegben a háztetők hava. Tőlünk ma többet rabolnak, mint raboltak volt tegnap, s holnap többet fognak rabolni, mint ma.
Közben statisztikai "itt a piros, hol a piros"-t játszanak, hogy ne oda nézzünk, ahova kell. Szélhámoskodnak a bruttóval meg a nettóval. A nettó azt jelenti, hogy a valóságosból (a bruttóból) levonják a mi kintlévoségeinket. Aki akarja, vegye ezt komolyan, de világos, mint a nap, hogy a mi követeléseinket az adós, a szovjet jogutód orosz állam - sohanapján fogja kiegyenlíteni. Jelcin, két üveg vodka között, ránk vigyorog: gyertek, oszt hajtsátok be, jobtvojumaty. Vagyis a kintlevőségekkel statisztikát lehet manipulálni, szédíteni velük libaszínvonalú elméket választási kampányok évadján.
Ám ne legyünk reménypusztítóan rosszhiszeműek. Tegyük fel, hogy amikor a nemzetközi szabadkőművesség részéről nekünk feltálalt jövő évi reménység, Orbán Viktor azt mondja: ha évi 1 milliárd dollárnyi külföldi tőke áramlanék be az országba, már úgy tudnók az adósságot törleszteni, hogy nem éreznők meg, éppen olyan naiv és bedűtött, mint a magyarok nagy többsége. Horn Gyula már tudja, mitől döglik a légy, ő tudatosan üt a hasára, mondván, hogy máris havi 100 millió dollár tőke siet be ide. Tehát: mitől döglik a légy? Hát attól, hogy a befektetett működő tőkéből nem lehet adósságot törleszteni. Ki törlesztheti adósságát másnak a pénzéből? Ez közönséges sikkasztás volna. Adósság csak a privatizációs bevételből törleszthető, márpedig a privatizációs bevételeknek végéhez érkezett a kormánynak nevezett eszeveszett tolvajbanda. Most már csak a Világbanknál jelzálogként lekötött magyar föld a fedezet. Azért készülnek most azt kirántani a lábunk alól. A Horn Gyula hazugságtirádáival etetett magyar polgár azt sem tudja, hogy miközben kb. 30 milliárd dollár (hol több, hol kevesebb) adósság után fizet ez a Básta szekerébe fogott ország évről évre kamatot, 10 milliárd dollár valutatartaléka van. Ez olyan, mintha valaki, aki több milliót tartogat bankban, hónapról hónapra kölcsönöket koldulna ismerőseitől, s rendszeresen a ruháit és bútorait adogatná el, hogy a kölcsönöket törleszteni tudja. Nos, a magyarázat az, hogy ez a valutatartalék nem a kényre-kedvre rugdosott magyaroké. Ez egyszerűen garanciaalap: amennyiben "kedvezőtlen" politikai fordulat történik (értsd: ez a nép egy szép napon megunja az arcátlan uzsorás- és betörődáridót, ha egyszer végre talpra ugrunk és kipofozzuk korrumpált szolgáikat innen), kimentsék pénzüket, ami a mi elrabolt pénzünk, és ezt a valutatartalékot vigyék magukkal.
Ez a valóság, reményre sóvárgó magyar nép, s ezen a valóságon nem változtat a Mindenreképes Szélhámosok Pártjának (MSZP) hirtelen jött választási bőkezűsége, Horn Gyula buzgó béremelési szándéka költségvetési garanciával, a ködbe és labirintusba lökött, vakká tett állampolgár pillanatnyi megvesztegetése. Ez a fizetési mérleg újabb romlását hozza majd, de az nem gondja Horn Gyulának. Ha nem ot választják, a következő kormány bukik bele, hiszen arra egy kifosztott, kibelezett kocsit hagy, melynek sem üzemanyaga, se motorja, se hajtóműve, s mind a négy abroncsa lyukas. Ha a magyar nép megint lesz olyan bolond, hogy őt választja, akkor a győzelem megéri a költségeket, hiszen ha majd újra nyeregben lesz (ki se száll onnan), a magyar népből fogja a költségeket megint kivasalni... de akkor meg is érdemli ez a nép.

Nos hát, ha azt kérdezitek, van-e remény, hadd utaljak a könyvhétre, Vörösmarty-téri élményemre. Püski könyvsátra előtt az egyik asztalnál Csurka dedikált, a másiknál, Bokor Imrével együtt, jómagam. A teret körülvevő könyvsátrak előtt őgyelegtek az érdeklődők. Sor csak egyetlen könyvsátor előtt állt, s az Püskié volt. 40-50 méteres sor két óra hosszat, s az a sor a Csurka-féle asztalra irányult. S mikor a velem dedikáltatók azt kérdezték tőlem, miben látom a reményt, a hosszú sorra mutattam.
Ébred valami a magyarországi magyar kisebbség értelmiségében.
Akkor lesz remény, amikor a kisebbség többséggé válik.

(Ami most következik, azt betehetik egy új "kirekesztők" kötetbe, megadom az engedélyt. Most már nem fogok tiltakozni.)
Ártó szellemi mérgeken nevelt magyar testvérem, akkor lesz remény, ha visszakapod őseid bátorságát, önérzetét, hitét, s ha feltámad benned a szeretet, felismervén millió és millió testvéredet. Ha majd ez a szeretet milliószámra köt össze magyart a magyarral, egy érzelemmel telítve a szíveket és egy gondolattal telítve az elméket, immár igenis kirekesztve a magyar engesztelhetetlen ellenségeit: akkor valóban lesz remény, s esély arra, hogy az a remény valóságra is válik.

Sándor András

A liberális áfium ellen való orvosság

Nemzeti politika - vagy semmilyen

"Tertium non datur"
(Zrínyi Miklós)

Manapság a szélhámosok a televízió képernyőjén tolakodnak be az emberek (még épp' hogy meglévő) otthonaiba.
A szélhámosok, finom eufemizmussal, politikusoknak és újságíróknak (meg politológusoknak, hírszerkesztőknek, információs szakembereknek, stb., csizmadia és kéjgáz) nevezik magukat.
A szélhámosok a nemzetek fölötti szabadkomuvesség ideológiáját hirdetik, amely a nemzetek fölötti (immár rákosan gigantikus) finánctőke érdekeit fejezi ki. Ezek az érdekek abban állnak, hogy az emberiség létszáma jelentősen apadjon, s az apadás után megmaradt két-hárommilliárd akarattalan rabszolga legyen, az autonóm közösségi, elsősorban nemzeti kötelékek megsemmisüljenek, a kiszolgáló (és kiszolgáltatott) embertömegek uraikhoz és parancsolóikhoz kötődjenek (mint Csingiz Ajtmatov "mankurt"jai), s ez az állapot egy banktőke vezérelte termelési-fogyasztási ismétlődő ciklusban termelődjék újra.
A szélhámosok feladata az, hogy az emberekbe beprogramozzák: a nemzet elavult, szégyellnivaló kategória (egyetlen kivétellel), ítéletre méltó, bűnös létállapot (egyetlen kivétellel), és a kor parancsa a "nyitott társadalom"-nak nevezett, földgömbméretű marhalegelő, amelyen az uralkodás jogával egyetlenként felruházott egyetlen intelligens faj (irodalom: Alfred Rosenberg, Adolf Hitler, Menahem Begin, Ariel Sharon) tereli, feji, fogyasztja és nyúzza a tulajdonában levo, milliárdos nagyságrendű szarvatlanmarha-csordákat (Homo insipiens, az egykori Homo sapiens átklónozott utóda). Közelebbről lásd George Soros világzseni műveit, elsősorban "A pénz kihívása" címűt (New York, 1996).
De hiszen ez nem új - mondja az olvasó. - Ez a nácizmus.
Valóban: nem új. Valóban: ez a nácizmus.
Ennek a nácizmusnak a Führerét - Leader-ét - George Sorosnak hívják, amint arról a Le Soir című belga politikai napilap minapi cikkéből értesülhetünk (ezek a sorok 1996. november 4-én íródnak). Az új Führer éppen úgy "a világ arculatán kíván változtatni", mint a régi, aki Berlinben saját poklának tüzében fizikailag és szimbolikusan egyaránt elégett.

Aki a nemzeteket egy "nyitott társadalom" nevű Bábel-kotyvalékban akarja megsemmisíteni - egy kivételével -, az erőszakot tesz az emberiségen.
Agressziójának eszköze a korrupció; hamiskártyázás útján összerabolt pénztömegekkel korrumpál.
Az erőszak a demokrácia tagadása.
Pál apostol mondta (zsidó volt, de a zsidók megfeszítette, fölkent Jézus Krisztus apostola lett): "Álljatok ellen a gonosznak és elfut tőletek".
Mi meggyozodéses demokraták vagyunk, ezért a természetes emberi közösségek, a családok, a nemzetiségek és a nemzetek létének és demokráciájának kiteljesedéséért szállunk harcba, a bűnözés és a náci erőszak számára nyitott társadalom ordas eszméje ellen.
S mert a Budapestről félévszázada magyargyűlölettel telve távozott Soros Führer elsősorban a magyar nemzet halálát kívánja, saját létünkért, a halálra ítélt magyar nemzetcsaládért szállunk harcba. Ez az önvédelem természetes joga, nem pedig a "szélsojobboldali önkényuralom veszélye", amint Soros Führer állítja, aki egy közelkeleti valóságos szélsojobboldali önkényuralom képviselője.
Annakokáért, mivel a nemzetek léte az emberiség életformája, melyet a XX.-XXI. század fordulóján a finánckapitalizmus gyűlölet-motiválta agresszióval támadott meg, a nemzetek létérdekeiket kizárólag nemzeti politikával védhetik. Közép-Európában ma a megcsonkított (a tény az tény) Magyarország az egyetlen állam, amely nem nemzeti politikát folytat, összefüggésben azzal, hogy nemzetköziesített fővárosa, Budapest ad otthont Soros Führer pártfőiskolájának, melynek fedoneve "Középeurópai Egyetem".
Az, hogy Magyarország történelmének legmélyebb válságát éli át; az, hogy a magyar nép a fogságban levő élőlényekhez hasonlóan megszüntette szaporodását; az, hogy Magyarországon tombol a Suchmann, Hujber, Bauer, stb. nevekkel jellemzett korrupció; az, hogy Magyarországon minden egyes állampolgárnak csaknem 3 millió forintnyi adóssága van kamataival; az, hogy Magyarországon adó címén kirabolják az állampolgárokat; az, hogy Magyarország pénzét szisztematikusan elértéktelenítik; az, hogy Magyarországon megszüntetik az iskolákat, melyekben magyar gyerekek nevelődnének, miközben 400 millióért építenek iskolákat idegeneknek; az, hogy Magyarországon áron alul adják el multinacionális náboboknak a nemzeti vagyont és a kormány-nepperek 98 milliárdnyi bevételből 89 milliárdot elsikkasztanak; az, hogy Magyarországon a legpusztítóbb az alkoholizmus és ezen a hatalmon levok növelik jövedelmüket; az, hogy a legmagasabb jövedelem a legcsekélyebbnek átlagosan tizenötszöröse (bár harmincszoros is előfordul); hogy az öngyilkosok száma Európában Magyarországon a legnagyobb; az, hogy 1996-ban az 1989. évi nemzeti vagyonnak már csak 23 százaléka van meg - névleg - a magyar nép birtokában; az, hogy Magyarországon megszunt a közbiztonság és a lakosság tehetetlenül ki van szolgáltatva - a belügyminiszter cinkosságával - a fölfegyverzett és hatalomra segített bűnözok (túlnyomórészt idegenek) terrorjának... - mindez annak a következménye, hogy Magyarország Júdás-pénzzel lefizetett szolgakormánya nem nemzeti politikát folytat!
Ha az ország népe - hadd mondjuk így (bár lesznek, kik megmosolyogják): édes hazánk népe - nem kényszeríti ki a nemzeti politikát és ezzel együtt nem tér vissza a keresztény erkölcsi alaphoz, egyetemlegesen és egyénenként nyomorultul elvész és eltűnik a süllyesztoben.
Kereszténység és magyar nemzeti lét szervesen összetartozik.
Keresztény nemzetinek lenni Magyarországon éppen annyira természetes, mint amiképpen természetes zsidó nemzetinek lenni Izraelben, vagy muzulmán nemzetinek lenni Szíriában.
A szélhámosok pedig nem politológusok, társadalombölcselok, filozófusok és talmudmagyarázók, hanem szélhámosok.

A nemzeti politikának Magyarországon nincs alternatívája, amennyiben a magyarok - kollektíven és egyénenként - meg akarnak maradni. A szélhámosoknak (beleértve a hatalmon lévok és a médiamegszállók minden csoportját) azt az érdektelen szóözönét, miszerint ez "szélsojobboldali", "fasiszta" (ok a fasiszták), "antiszemita", "populista", stb., figyelemre sem kell méltatni. Ha a nemzeti erők (bármily kevesen vannak) politikai partnernek tekintik a szélhámosokat és csalókat, leleplezett bűnözőket és gyűlölettől beteg pszichopatákat, ha "magyar pártnak" tekintik az SZDSZ-t, akkor eljegyzik magukat a bukással. Ha a nemzeti erők azzal csalják magukat, hogy Magyarországon demokrácia van nem pedig az, ami: USA-megszállással fedezett rablókapitalista diktatúra, akkor beleesnek a nekik ásott verembe. Ha ragaszkodnak az "ellenzékiség" illúziójához, és nem állnak át a szervezett ellenállásra, mindent elveszítenek!

A nemzeti politikának azon az alapvető paradigmális tényen kell alapulnia, hogy
1. a magyar nemzet szétesőben van és ezt a szétesést meg kell állítani;
2. a magyar nemzeti külpolitika tengelyében a kárpátmedencei magyarság integrálásának - minimálisan egy konföderatív magyar nemzeti egységnek - kell állnia, ami magában foglalja az idegen államok fennhatósága alá kényszerített magyar nemzetrészek önigazgatását és önkormányzatát;
3. a jelenlegi határokkal határolt Magyarországon az 1960-as évek első felétől tervszerű magyar népirtás folyik, s ezt a népirtást azonnal meg kell állítani.
Ez utóbbihoz meg kell jegyezni, hogy mind az 1968-tól 1984-ig tartó életszínvonal-emelkedésnek, mind az 1989 óta megindult és 1994-től kezdve katasztrofális elszegényedésnek ez a tervszerű magyar népirtás az egyik legjelentősebb forrása.

Nemzeti belpolitika és nemzeti külpolitika szorosan összefügg. A nemzet szétesésének aggasztó jelei ezt hangsúlyossá teszik.
A nemzet szétesése Trianonnal kezdődött és vészes stádiumba az anyaországban került az 1956-os forradalom brutális eltiprása után, amikor a nemzet európai elhagyatottsága drámai módon nyilvánvalóvá vált. A magyarság számára, mely a csonkaországgal együtt öt államban évtizedek óta mérhetetlen elnyomásnak és rombolásnak van kitéve, régen megérett a helyzet a nemzeti újjászerveződésre.
Alacsony értelmi szintre jellemző rövidlátás azt hinni, hogy a Magyarországot körülvevő országokban élő magyar nemzetrészek helyzetének alakulása, életérzése nincs szoros kölcsönhatásban a csonka-magyarországi lakosság helyzetének alakulásával és életérzésével. A nemzet szétesési folyamata rontja a nemzet minden egyes egyedének a helyzetét. Az identitászavarok szorongást és belső erőforrásapadást okoznak, ez az ellenállóképesség folyamatos gyengülésével, érrendszeri betegségekkel, agyiidegrendszeri károsodással, pszichoszomatikus rák megjelenésével jár.
A Te rossz, vagy bizonytalan egészségi állapotod, Kedves Barátom, a bűnöző megszálló hatóság (a sajtóban és a médiában: "kormány") nemzetellenes politikájának következménye!
Az ellenállás célja: a nemzeti bel- és külpolitika megvalósítása.
A nemzeti politika célja: a nemzetfejlesztés és a nemzeti integráció.

Első prioritás: a tudásközpontú (tehát nem fegyvereserőközpontú és gazdasági központú) nemzetfejlesztés, valamint a magyar integráció feltételeinek megteremtése. Ebben benne foglaltatik a közoktatás nemzeti reformja, a tudásszint folyamatos emelése, a rugalmas kompetenciaváltás és kompetencianövelés lehetőségének szavatolása.
Második prioritás: az Alkotmányban való rögzítése annak, hogy Magyarország (államformára való tekintet nélkül) a magyar állampolgárok hazája és az országon kívül élő magyarok anyaországa.
Harmadik prioritás: jogkörbővítés Magyarország államfője számára, alkotmányos rögzítése annak, hogy az államfő az összmagyarság egységének megjelenítője, feladata az egész nemzet (a magyar integráció) érdekképviselete. (Államfőn természetesen nem azt a pojácát értjük, aki jelenleg betölti a köztársasági elnöki tisztséget.)
Negyedik prioritás: kétkamarás országgyűlés, melynek második kamarája (felsőháza) a nemzet struktúrájának megjelenítője.
Ötödik prioritás: az Alkotmányban való rögzítése annak, hogy a csonkaország határain túl élo, önállóan szerveződő nemzetrészek választással létrehozott testületei küldötteket delegálhatnak a magyarországi felsőházba.
Hatodik prioritás: az Alkotmányban való rögzítése annak, hogy magyar állampolgárságra jogosult minden magyar. Magyarnak tekintendő mindenki, aki e minőséget vállalva magyar eredetű és kultúrájú.
Hetedik prioritás: annak kikényszerítése, hogy mint befogadó ország, Magyarország az önazonosságában különösen veszélyeztetett szórványmagyarságot kiemelten kezelje (külföldi magyarok hazatelepülése megelőzze, például a tamilok betelepítését).
Végül, az európai integrációra vonatkozó paradigmális alapelv: a meghatározó és megkerülhetetlen közösség a nemzet. Aki nem képes a nemzetheztartozás élményét átélni, az más közösségi élményt sem él át soha, tehát nem alkalmas az európai identitásra sem.
A magyar nemzeti integrációt meg kell előzniük azoknak az intézményi megoldásoknak, amelyek rendezik és megszilárdítják a különböző államok fennhatósága alatt élő magyar nemzetrészek helyzetét.
Ezeknek a magyar nemzetrészeknek a megmaradására kollektív jogok nélkül nincs esély! Az autonómia, vagy az önigazgatás (amerikai angol nyelven: "home rule") követelése a magyar nemzetrészek szükségszerű védekezése a más nemzetállami koncepciók ürügyén megnyilvánuló kultúramegsemmisítési törekvések ellen. A nemzeti politika a végsokig való határozott erőfeszítés a magyar állam részéről a magyar nemzetrészek autonómiájának kiharcolására. (Nincs szükségünk korrupt európai és amerikai politikusok vállveregetésére, fenyegetésük pedig nem szabad, hogy megijesszen.)
A legsürgősebb feladat szlovákiai, romániai, ukrajnai és szerbiai magyar Nemzeti Tanácsok létrehozása, demokratikus választások útján.
Mivel az autonómiák létrehozása, a kollektív jogbiztonság megteremtése a nemzet további szétesésének megakadályozásával egyenlő, a magyar állam számára ez a feladat kell, hogy legyen a legfobb politikai államcél. Ez abban is kifejezésre kell jusson, hogy az Országgyűlés alkotmányosan létrehozandó második kamarájában biztosíttatik a határon túli magyarság képviselete.
Mindez, természetesen, szöges ellentétét jelenti a jelenlegi hatalmi establishment népmegsemmisítő tevékenységének.
A magyar nép kiirtására irányuló tervszerű politika részben történelmi gyökerű pánszláv, részben jogos sérelmeket ártatlanokon megtorló cionista motivációjú volt, s ez utóbbi 1985-től kezdve egy lakosságkicserélési és országbetelepítési invázió konkrét, kidolgozott projektjébe torkollott.
Ez a politika a pszichikailag eltorzító össztársadalmi korrumpálás medrében folyt. A korrumpálás arra irányult, hogy a nemző- és szülőképes magyar felnőtt lakosság szüntesse meg önnön reprodukcióját és a gyermeknevelési költségeket önmaga élje föl.
Ha a mai társadalmi létminimumot vesszük alapul, akkor egy gyermek nevelésének költsége évi 500 ezer forint. Ez a költség 18 éven át összesen 9 millió forintot tesz ki. Mivel 35 éven át a természetes szaporulatnál kétmillióval kevesebb gyermek született, ezzel megszorozva a 9 milliót, 18 milliárd forintot kapunk. Ezt a 18 milliárdot, a meg nem született magyar gyermekek "megtakarított" nevelési költségét a felnott lakosság felélte. Mint ma már kezdi tapasztalni, ezzel felélte majdani nyugdíját is. Ne felejtsük el, hogy ez a 18 milliárd csak a valószínutlen minimumot jelenti (hiszen 500 ezer forint mindössze 3000 dollár, nevetségesen kicsiny összeg), ennél jóval többről van szó. Ha csak tízezer gyermek születését sikerül megakadályozni évente - a Bokros-program első évében négyezer volt az anyaméhen belül megölt magyarok száma - ez évente 50 milliárd forint "megtakarítás", s a halmozódó hatás következtében a harmadik évben a "haszon" már 150 milliárd forint.
Ebből 100 milliárdot, az oktrojált és törvénytelen "kárpótlás" fejében (az elhurcolt zsidók elrabolt vagyona a "fejlett" országok bankjaiban van) elvisz a Zsidó Világkongresszus.
A magyarországi államvezetés, a himmleri népirtó programot téve magáévá, tudatos népmegsemmisítésre törekedett és törekszik, s ehhez a jogi és pénzügyi eszközök széles körű apparátusát használja fel. A Bokros-programig az alapelv a következő volt: "Ha az állampolgár nem akar elnyomorodni, a gyermektelenségét - relatív prémiummal - jutalmazom".
A Bokros-program óta a relatív prémium elméletivé vált, a szaporodást most már az abszolút nyomorbadöntéssel gátolják.
A nemzeti politika követelménye, hogy a mostani állami bűnténypolitikával szemben tudatos, nagyon kemény ellenállást kell kifejteni és egy nemzeti kormánynak már megalakulása pillanatában kidolgozott családpolitikával kell bírnia.
A nemzeti kormánynak olyan családi jövedelemadórendszert kell bevezetnie, amely figyelembe veszi az eltartottak számát. A családvédelmi politikára akkora összeget kell fordítani, amennyi ma a belső államadósságszolgálat teljes nagysága. Alanyi jogon kell, hogy járjon a családi pótlék, amely gyermekszám szerint növekszik. Hitelrendszernek kell támogatnia a fiatalok lakásszerzését és házasságkötését olymódon, hogy a hitel gyermekekkel legyen törleszthető: négy magyar gyermek már a hitel teljes törlesztését jelentse. Az abortusztörvényt meg kell változtatni (az indokolatlan abortuszt olyan magas illetékhez kötni, hogy az egy gyermek egy évi neveltetési költségével legyen azonos). Létre kell hozni az önálló Család- és Ifjúságvédelmi Minisztériumot.
Egy ilyen nemzetfejlesztő családvédelmi politikának azonban általános politikai feltételei vannak, s ezeknek hordereje már olyan ellenszegülést jelent a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap minden kritikán aluli parancsuralmával szemben, hogy az csak a szovjet parancsuralommal való 1956-os szembeszegüléshez hasonlítható.

1. Föl kell függeszteni az adósságszolgálatot, az idegen fegyverekkel a nemzet nyakára ültetett Kádár-adminisztráció törvénytelen adósságainak törléséről tárgyalni kell, s az így felszabaduló forrásokból az inflációt 2,9 százalékra kell fokozatosan leszorítani.
2. Föl kell függeszteni a privatizációt és felül kell vizsgálni az eddig kötött összes privatizációs szerződést 1990-ig visszamenőleg.
3. Törvénytelennek kell nyilvánítani minden sajtótermék külföldi tulajdonát és törvényben kell biztosítani, hogy magyarországi sajtóterméknek csak magyar tulajdonosa lehessen. Nemzeti tulajdonba kell visszavenni a műsorszórást és nemzeti felügyelet alá kell helyezni a Rádiót és a Televíziót.
4. A visszaszerzett nemzeti vagyonból vállalkozási alapot kell létesíteni és olyan hosszú távú nemzeti gazdaságpolitikát kell kezdeményezni, mely a GDP-nek legalább 50 %-áig magyar kistőke- és középtőke-részesedést hoz létre.
5. Olyan fejlesztési politikát kell kidolgozni, mely forrásokat teremt ahhoz, hogy biztosítani lehessen az új nemzeti oktatáspolitikát, tudománypolitikát, egészségügyet és infrastruktúrafejlesztést.
6. Hatályon kívül kell helyezni az 1996. évi zsidókárpótlástörvényt, és új törvényt kell hozni a Magyarországon élő magyar zsidó károsultak és Magyarországon élő utódaik kárpótlásáról, minden nemzetközi zsidó szervezet kiiktatásával.
7. Kategorikusan meg kell tiltani magyar föld elidegenítését külföldi állampolgárok és szervezetek számára, a magyar földművelők támogatására pedig hosszú lejáratú mezőgazdasági hitelrendszert kell létrehozni.
8. A korrupciós bűntettekre 20 évtől életfogytig tartó börtönbüntetést kell kiszabni, teljes vagyonelkobzással.
9. Teljes vagyonelkobzással kell sújtani azokat a volt MSZ(M)P-tagokat, akiknek mai értéken 50 millió Ft-nál nagyobb vagyonuk van, vagy volt '96-ban.

Ezek a kategorikusan szükségszerű nemzeti politika követelményei.
Más választásunk nincs.
Ha ezt a nemzeti politikát Te, Kedves Barátom, és az egész megcsalt és megkínzott magyar nép, nem tudod és nem tudja kicsinyes vitatkozásokba merült közéleti képviselőiből kikényszeríteni, avagy azok helyébe nemzeti összefogásra hajlandó más cselekvőket állítani, akkor a magyarság elveszett.

Sándor András