Fogalma a Kárpátok gyűrűjébe fogott középső Duna-medencétől elválaszthatatlan. Földrajzilag hozzátartoznék a középső Duna-szakasz mellékfolyóinak egész vízterülete – az idők folyamán többször miénk is volt – de a Trianon előtti ország ennek a földrajzi egységnek már csak mintegy kétharmadát birtokolta. A Rába, a Dráva és a Száva felső vízvidéke Ausztriáé volt, a Drina és a Morava pedig Bosznia és Szerbia vizeit gyűjtötte össze.

Ép-Magyarország a tulajdonképpeni országból, Fiuméből és a társországként hozzátartozó Horvát-Szlavónországból áll. Jogilag része volt Dalmácia, sőt Ausztriával közösen birtokolta Bosznia-Hercegovinát is, a közigazgatás azonban ezekben az országrészekben osztrák volt. Magyarországot 63 magyar és 8 horvát-szlavón, összesen tehát 71 vármegyére osztották.

Területe 325,411 km2, 1910-ben 20,886.487 lakos. 1 km2-en tehát átlag 64 ember élt.

A lakosság anyanyelve (1910-ben.)

1. A tulajdonképpeni Magyarországon 54.5% magyar, 16.1% román, 10.7% tót, 10.4% német, 2.5% rutén, 2-5% szerb és 1.1% horvát anyanyelvű lakos élt.

2. Horvát- és Szlavónország területén a lakosság 62.5%-a horvát, 24.6%-a szerb, 5.1%-a német és 4.1%-a magyar volt. 3. Az egész magyar birodalom lakosainak anyanyelv szerinti megoszlása: 48.1% magyar, 14.1% román, 9.8% német, 9.4% tót, 8.8% horvát, 5.3% szerb és 2.3% rutén.

Magyarul tudott a tulajdonképpeni Magyarország népességének 64.7%-a, az idegen anyanyelvűeknek 22.5%-a, az egész magyar birodalom lakosságának pedig 57.4%-a, Horvát- és Szlavónországban csak 6.5%-a tudott magyarul. Írni-olvasni tudott a tulajdonképpeni Magyarországon a 6 évesnél idősebb lakosok 68.7%-a, az egész magyar birodalomban pedig 66.7%-. Horvát- és Szlavónországban ez az arányszám 52.6% volt.

A lakosság vallása: 52.1% római katolikus, 14.3% görög-keleti, 12.6% református, 9.7% görög-katolikus, 6.4% ág. hitv. evangélikus, 4.5% izraelita és 0.3% unitárius.

Nemzetiségeink korlátlanul élhették nemzeti életüket: hosszú századokon keresztül megőrizhették faji és nyelvi sajátságaikat, sőt Erdély és a Délvidék oláh és délszláv lakosai műveltségben jóval felülmúlták romániai és szerbiai fajrokonaikat. A görög-keleti és a görög-katolikus vallásúak külön szerb, román és rutén egyházakban nemzetiségi alapon szervezkedhettek. Ezek az egyházak nemzetiségi iskolákat tarthattak fenn, papjaik és tanítóik fizetéséhez a magyar állam is hozzájárult. A nemzeti kisebbségek gazdasági tekintetben is teljes egyenjogúságot élveztek: bankjaik magyar földbirtokokat szereztek és azokon háborítatlanul, szabadon telepíthették fajrokonaikat. A nemzetiségi származásúak a legmagasabb méltóságokat és állami állásokat is betölthették, Horvát- és Szlavónország külön országgyűléssel (sabor), önálló belügyi, igazságügyi és közoktatásügyi igazgatással, nemzeti honvédséggel rendelkező, horvát hivatalos nyelvű társországunk volt. Erre a nemzetiségi politikára Magyarországot abban az időben semmiféle nemzetközi egyezmény nem kötelezte.

A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) területének 71.4%-át (232-338 km2), lakosságának pedig 63.5%-át (1910-ben 13,271.370) vette el. A világháborút követő „békék” közül a trianoni volt a legkegyetlenebb. A régi határ vonalát sehol sem éri el a megmaradt csonka terület. A fájdalmas megcsonkítás nem törődött azzal a tökéletes hegy- és vízrajzi egységgel, mely országunknak gazdasági viszonyaira is áldásos hatással volt. Természetes határaink megbolygatása azonban – akár bővült, akár megszűkült az államterület – ezeréves történelmünk folyamán mindenkor ideiglenesnek bizonyult. Az elszakított terület az új tulajdonosok között a következőképpen oszlik meg:

Ausztria	kapott 3.972 km2-t
Csehszlovákia	kapott 61.578 km2-t
Jugoszlávia	kapott 63.085 km2-t
Lengyelország	kapott 589 km2-t
Olaszország	kapott 21 km2-t
Románia	kapott 103.093 km2-t

Országunk megcsonkításának ürügye – cseh, román és szerb felfogás szerint – a határainkon belül élő nemzetiségek felszabadítása volt. Ennek eredményeként „felszabadult”, de ugyanakkor cseh uralom alá került 1,700.000 tót (velük együtt 1,800.000 egyéb nemzetiségű is). Románia kapott 2,800.000 oláhot (és 2,400.000 egyéb nemzetiségűt), Jugoszláviáé lett 1 millió szerb (1,700.000 horváttal és 1,400.000 más nemzetiségűvel együtt) és Ausztriának jutott 216.000 német (és 76.000 más nemzetiségű). A 13,271.370 elszakított lakosnak tehát csak 30%-a (kb. 4 millió ember) ugyanolyan nemzetiségű, mint a „felszabadítók”. Velük azonban az elszakított népességnek 43%-a került nagyrészt alacsonyabb műveltségi fokon álló idegen nép uralma alá, a további 27%-ot kitevő tót és horvát lakosság pedig olyan rokonnépek fennhatósága alá jutott, akik a „felszabadítás” óta hallani sem akarnak nagykultúrájú fajtestvéreik esetleges autonómiájáról.

- Hunnia -