|
HUNNIA 100. szám
Pufajkások etalonja
FORRADALMI EZRED 7. századának története III.
A mi kezünkből nem veszik ki többé a fegyvert! 1957. február 3-a az előző néhány naphoz hasonlóan eseménytelennek ígérkezett. A lakosság hangulata már hetek óta nyugodt volt. A karhatalom katonái azonban tisztában voltak azzal, hogy a hamu alatt még izzik az ellenforradalom parazsa. Még sok volt a szabadlábon lévő bűnöző, az ellenforradalmi elemek készen álltak újabb provokációk kirobbantására, csupán alkalomra vártak. S amilyen nyugodtnak indult e nap, olyan izgalmakat hozott később. 17.00 óra tájban egyik járőrünk verekedésről szerzett tudomást. A vasútállomásnál lezajló botrány, – felületes szemlélő előtt – egyszerű kocsmai verekedésnek tűnt. A karhatalmistáknak azonban már volt tapasztalatuk. Tudták, hogy az ilyen verekedések könnyen ellenforradalmi provokációhoz vezethetnek. A járőr három tagja azonnal a helyszínre sietett. Távozásra szólították fel a négy verekedőt, akik közül kettő azonnal engedelmeskedett. Az ott maradt két fő közül az egyik különösen kihívóan viselkedett, s a járőr egyik tagja arra kényszerült, hogy az erőszakoskodó karját megragadva kivigye a helyiségből. A botrányokozó, Csendes György út vélte, nincs veszteni valója. Megkísérelte a járőr egyik tagjának kicsavarni kezéből a géppisztolyt. Ezzel egyidejűleg öklével a tiszt halántékára sújtott, aki az ütéstől kissé megszédült, mégis keményen szorította fegyverét, s nem adta ki kezéből. Látva, hogy a támadót sem a jó szó, sem a fenyegetés nem készteti jobb belátásra, egy rövid sorozattal véget vetett erőszakoskodásának. A provokátor a helyszínen meghalt. A dulakodás közben egy lövedék megsebesítette Chaben Gyula tartalékos szakaszvezető elvtársat, a század köztiszteletben álló veterán kommunistáját, aki sebesülése után hónapokig betegeskedett. Ez az eset igen tanulságos volt mind az újpesti ellenforradalmárok, mind pedig a század katonái részére. Az ellenforradalmárok megtanulták, hogy nem lehet többé kivenni a fegyvert a katonák kezéből. A század karhatalmistáinak pedig megerősödött az a meggyőződése, hogy az ellenforradalmárokkal és provokátorokkal szemben nem lehet kíméletesnek lenni. /10./ Megjegyzés: /10./ E fejezetből egyértelműen az tűnik ki, hogy a fegyveres harcok után negyed évvel mint egy kutyát agyon lehetett lőni egy fegyvertelen embert, minden felelősségre vonás nélkül. Ez közönséges gyilkosság volt! Ezt semmilyen mellébeszéléssel nem lehet tisztára mosni! A „hős” nevét természetesen itt sem írták le. Ezt megtorolni a rendszerváltás alapvető kötelessége kellett volna hogy legyen. A karhatalom és az üzemek kapcsolata Míg december hónapban az üzemekben végzett munka fő célja az volt, hogy biztosítsuk a zavartalan termelőmunkát, január és február hónapokban újabb feladatok kerültek előtérbe. Egyik ilyen feladat a munkástanácsok munkájának helyes irányba terelése volt és a munkástanácsok megtisztítása az ellenforradalmároktól. E munkára olyan elvtársakat küldött ki a század, akik üzemi termelési, szervezési tapasztalatokkal rendelkeztek és értettek a munkások nyelvén. Üzemlátogató csoportunk az első időkben a munkástanácsok megszilárdítására irányuló intézkedéseket segítették megvalósítani. Ezért behatóan foglalkoztak mindenütt a munkástanácsokkal, ami eredményesnek bizonyult. Egyes helyeken az ellenforradalmi érzelmű munkástanács-tagok önként visszavonultak, másutt a munkások távolították el őket, de az is előfordult, hogy a karhatalomnak kellett segíteni a nem kívánatos elemek félreállításában. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a munkások ingadozó részének a véleménye is nagy változáson ment keresztül a karhatalommal és a kormánnyal szemben. Az üzemlátogatók munkája révén elértük, hogy a munkástanácsokba olyan embereket választottak, akik megfelelő módon dolgoztak és azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, amelyekre az üzemen belül az adott helyzetben szükség volt a termelés helyes irányítása érdekében. Kezdetben a munkástanácsok többsége jelentős ellenállást tanúsított az MSZMP szervezetek létrehozása és a gyárban való működése iránt. Egyes üzemekben, mint például a Hazai Pamutszövőben, a Magyar Pamutban, a Landler Jenő Járműjavító Üzemben provokációk is előfordultak a pártszervezet és a kommunisták ellen. Majdnem mindenütt azzal akarták megakadályozni a párt szervezetek munkáját, hogy nem adtak nekik helyiséget és a pártot szervező kommunistáknak fenyegető leveleket küldözgettek. Mindezek ellenére az üzemlátogató karhatalmisták közreműködésével és segítségével január hónapban valamennyi általunk patronált üzemben befejeződött az MSZMP szervezetek létrehozása. Az ellenforradalmárok minden próbálkozása ellenére a párttagok száma napról-napra nőtt és befolyásuk is erősödött mind a munkások között, mind a munkástanácsokban. Az üzemlátogatók tapasztalatai szerint szükségesnek látszott, hogy a század tisztjei és katonái nagyobb csoportokban látogatást tegyenek egyes üzemekben. E látogatások létre is jöttek, s így a karhatalmisták közvetlenül megismerkedtek a gyárak dolgozóival és feloldották a munkások körében a karhatalommal szemben még fennálló bizonyos bizalmatlanságot, feszültséget. Hozzájárultak ehhez az egyes üzemekben, mint például a Landlerben és az Újpesti Bányagépgyárban szervezett közös kulturális rendezvények is. A századnál tartott megemlékezésekre, ünnepélyekre meghívásunkra eljöttek az üzemek munkástanácsainak tagjai és egyes dolgozói, s ismételten meggyőződhettek arról, hogy a karhatalom a munkásosztály hatalmát és érdekeit védelmezi. A március 15-e utáni napokban az üzemlátogatók munkájában a KISZ szervezetek létrehozására irányuló segítség került előtérbe. A KISZ létrehozása is harci kérdés volt az üzemekben. Az ellenforradalmi elemek e kérdésben sem tétlenkedtek. A HPS-ben például négy megtévesztett, fiatal munkáslány rátörte a KISZ tagjaira szobájuk ablakait és szidalmazták, tettleges bántalmazással fenyegették őket. Az ilyen próbálkozások azonban nem tudtak akadályokat gördíteni a KISZ szervezetek létrejötte elé, s március-áprilisban egymás után alakultak meg az üzemi KISZ szervezetek, noha különösen március első felében az illegalitásban megbújt ellenforradalmárok még a „muk” jelszavával ijesztgették a békés munkára vágyó dolgozókat. /11./ Megjegyzés: /11./ A sorok között olvasva azt kell látnunk, hogy még márciusban is folyt az ellenállás. A munkástanácsok nem adtak helyet az üzemekben a kommunista pártszervezetnek, másik rátörték az ablakot a szerveződő „Kommunista ifjakra” stb. Vajon hogy kell értelmezni azt, hogy „a karhatalomnak kellett segíteni a nemkívánatos elemek munkástanácsokból való félreállításában”. Még elgondolkodtatóbb ez akkor, hogy a munkástanácsok többsége jelentős ellenállást tanúsított az MSZMP szervezetek létrehozása és a gyárakban való működése iránt. Miért látszott szükségesnek, hogy a karhatalmisták „nagyobb csoportokban tegyenek látogatást” az üzemekben? A karhatalom és az iskolák A század tisztjei február első napjaiban kezdték rendszeresen látogatni az iskolákat. Kezdetben a tanárok többsége ellenszenvvel fogadta a karhatalmistákat. A munkát nehezítette az, hogy még azoknak az igazgatóknak nagy része sem állt szilárdan a lábán, akik az ellenforradalom előtt a párt tagjai voltak. Úgy vélték, hogy a pártba való belépéssel népszerűtlenek lesznek kartársaik előtt. Ilyen példával találkoztak az iskolalátogatók a Gépipari Technikumban, ahol az igazgató tudott az ellenforradalmi beállítottságú tanárok ténykedéseiről, de csak azzal a feltétellel közölte, hogy nem foglalkozunk a kompromitált tanárokkal. Iskolalátogató tisztjeink jó ideig tiszteletben is tartották kérését, s közben figyelemmel kísérték az érintett pedagógusok munkáját és magatartását. Ez idő alatt igyekeztek a rendszerünkhöz hű pedagógusokkal elmélyíteni, közvetlenné tenni a kapcsolatokat. Ez sikerült is. Egyik-másik pedagógussal – különösen olyanokkal, akik kulcshelyzetben voltak – közvetlen kapcsolatot építettek ki, s a helyes útra vezették őket. Márciusban szinte naponta látogatták az iskolalátogatók a tanintézeteket. Az igazgatóknak és pedagógusoknak segítséget nyújtottak a március 15-ét megelőző időszak és a 15-i ünnep előkészítéséhez és megszervezéséhez. Részt vettek a március elején tartott szülői értekezleteken is, melyen az iskolalátogatók munkájának eredményeként a pedagógusok egységesen foglaltak állást az ellenforradalommal és a „muk” jelszóval szemben, s elítélték az ellenforradalmárokat. Ennek eredményeként az iskolákban nem volt semmilyen zavarkeltés, vagy ilyen irányú kísérlet a márciusi napokban. Március 15-e fontos határvonal volt a pedagógusokkal kiépített kapcsolatunkban. A karhatalom iránti bizalmatlanság ekkorra már nagyrészt megszűnt s az iskolalátogatók a pedagógusok között végzett politikai tömegmunkát helyezték előtérbe. Így került sor a Fa- és Fémipari Technikumban a pedagógusok részére tartott politikai tájékoztató jellegű előadásra. Ennek az előadásnak ebben a tanintézetben igen jelentős eredménye volt. Számos olyan kérdést tisztázott, mely a pedagógusok előtt addig nem volt eléggé világos. Több iskolának nyújtottunk segítséget iskolai szemléltető eszközök elkészítéséhez. Az üzemekkel kiépített jó kapcsolat lehetővé tette például azt, hogy az Orvosi Műszergyár különböző iskolai segédeszközöket készített és adott át a Kanizsai Dorottya Leánygimnáziumnak, – amelynek ilyen vonatkozásban nagy veszteségei voltak. Március 15-e utáni időszakban az iskolalátogatók mind nagyobb figyelmet fordítottak az úttörő szervezetek újjáélesztésére és munkájának beindítására. Munkájuknak jelentős része volt a kerület iskolái úttörő mozgalmának felelevenítésében. Az úttörő szervezeteken kívül segítettünk a KISZ szervezetek létrehozását is a tanintézetekben. Egy ilyen eseményről adott hírt a Honvéd Újság március 31-i száma: „Az újpesti Kilián György ipari tanulóotthon fiataljainak egy csoportja az elmúlt vasárnap közös kiránduláson vett részt a helyi karhatalom tagjaival. Meghívtak néhány munkáslányt is a Hazai Pamutszövőgyárból. Az ifjúmunkások és katonák vörös és nemzetiszínű zászlókkal díszített gépkocsikon, vidám énekszóval kirándultak Visegrádra. A várrom környékén nagyszabású hadijátékot rendeztek. A játék után megtartották a Kilián György ipari tanulóotthon ifjú kommunistáinak első taggyűlését. Festői környezetben, a visegrádi várrom történelmi falai alatt jött létre a tanulóotthon KISZ szervezete. A taggyűlésen felszólalt a század egyik tisztje is. A taggyűlés befejeztével a fiatalok régi munkásmozgalmi dalokat énekeltek, verseket szavaltak és felelevenítették az illegális idők ifjú kommunistáinak harci emlékeit. Utána a kiránduláson résztvevő tisztek és harcosok elmondták az ellenforradalom elleni harcban szerzett tapasztalataikat és élményeiket. A nagysikerű kirándulás még bensőségesebbé fűzte a már kiépült barátságot az újpesti ifjúmunkások és a karhatalom között.” /12./ Megjegyzés: /12./ A fejezet olvasásakor két említésre méltó gondolatot kell kiemelni: 1./ 1957. februárban a tanárok többsége, de az igazgatók is ellenszenvvel viselkedtek a karhatalommal, ill. a hatalommal szemben, amit az képviselt. 2./ Milyen őszinte lehetett az a március 15-ét előkészítő szülői értekezlet, ahol az utolsó padban, de esetleg a tanári katedrán is géppisztolyos karhatalmisták adták meg az alaphangot? A „m u k” „Márciusban újra kezdjük”. E hírhedtté vált „jelszót” hajtogatták több mint két hónapon át az illegalitásba kényszerült ellenforradalmárok. Rémisztgették a rendet, nyugalmat akaró békés újpesti lakosokat, s provokálták vele a karhatalmat. Nem mondhatjuk, hogy e jelszó hatásosságának fokozása érdekében nem tettek egyet s mást kiagyalói és terjesztői. Elsősorban az ifjúság soraiban akartak újra híveket toborozni aljas terveik végrehajtására. A Gépi pari Technikumban és a Venetiáner utcai iskolában egyes osztályokban gyászszalagos kokárda kitűzésére kezdték bujtogatni a fiatalokat. Az iskolákban és a lakosság más rétegei körében itt-ott lázító röplapok jelentek meg, melyek március 15-i tüntetésre és április 4-i bojkottra buzdítottak. Egy-két helyen, mint az Orvosi Műszergyárban és a Landler Járműjavító Üzemben az uszító röplapoknak propagandistái is akadtak. Ennél nagyobbmérvű nyilvános fellépésre azonban nem tellett az ellenforradalmárok bátorságából és erejéből. A karhatalmisták a „muk”-ra „muk”-kal válaszoltak. csakhogy a karhatalom katonái ezt a három betűt másként értelmezték. Valahogy úgy, hogy „márciusban újra kaptok”. Felkészültünk arra, hogy megfelelő fogadtatásban részesítsük mindazokat, kik március 15-én, vagy bármely más napon ellenforradalmi szándékkal az utcára merészkednek. Tevékenységünk zömét a megelőző, preventív intézkedések tették ki. Február elejétől március közepéig a rendőrséggel karöltve sorozatos razziákat tartottunk Újpest szórakozóhelyein s egyéb olyan helyeken, ahol szökött rabok, notórius munkakerülők, huligánok, s más hasonszőrűek húzódtak meg az igazságszolgáltatás elől. A hurokra került jómadarakat a rendőrség vette „gondozásba”. A század a razziákkal egy időben átkutatta a kerület néhány olyan pontját, melyről feltételezhető volt, hogy ellenforradalmi kísérletek objektumaivá válhatnak. Ennek során a század volt a Vacuumtechnikai Gépgyárban, a Bányagépgyárban, a Fa- és Gépipari Technikumban, az újpesti régi temetőben, az újpesti Ingatlanforgalmi Vállalat telepén, ahon-nan nagyobb mennyiségű puska-, géppisztolyt, lőszert és kézigránátot, illetve az Asztalosárugyárban, ahonnan géppisztolyokat és hozzávaló lő- szert koboztunk el. Különösen eredményes volt az Alagimajori Állami Gazdaságban végrehajtott akció. Még a „muk”-ra történő „felkészülés” idejének elején, február közepén előzetes információink arról tanúskodtak, hogy a Rákospalota közelében lévő Alagi-majori Állami gazdaság újmajori üzemegységében fegyveres ellenforradalmi banda húzódott meg „jobb időkre” várva. Információink igazaknak bizonyultak. Első akciónk során több egészen modern géppisztolyt, pisztolyt, mintegy 10.000 darab lőszert és egyéb honvédségi anyagot találtunk, gondosan elrejtve. Kik voltak a fegyvereket rejtegető személyek? Voltak köztük megtévesztett szerencsétlen emberek is. Igazi jellemvonásuk azonban akkor válik világossá, ha kissé közelebbről vizsgáljuk meg vezetőjüket, Radványi Gyulát. Ez a Radványi Gyula polgári foglalkozását tekintve agronómus. Egyébként igazi „foglalkozása” horthysta százados volt. Ő volt az, aki bandájának tagjait felbujtotta a fegyverek megszerzésére s később arra, hogy azokat ássák el. Ellenforradalmi vezérkedését arra is felhasználta, hogy honvédségi vagyontárgyakat is harácsoljon magának. Annál azonban okosabb volt, semhogy magánál is fegyvert rejtegessen, vagy azok elrejtésében részt vegyen. Pribékjeinek köszönheti, – akik mintegy tizen voltak –, hogy nem sikerült kibújnia az igazságszolgáltatás alól. Nem menekült ez alól a banda többi bűnös tagja sem. A „muk”-ra való felkészülés idő- szakában összesen 59 ellenforradalmi tevékenységgel gyanúsítható személyt vettünk őrizetbe. Közülük sokan a bíróságon, vagy éppen a statáriális bíróságon végezték dicstelen pályafutásukat. Volt idejük mérlegelni: érdemes-e kezet emelni a proletárhatalomra. Ezen elgondolkozhattak egyébként a IV. kerületi rendőrkapitányságon azok a kétes elemek is, akiket március 15-e „tiszteletére” néhány napra a rendőrséggel karöltve őrizetbe vettünk. Ezért a kis afférért vessenek magukra, mert hisz a módszer nem új, sőt mi több, éppen az őrizetbe vettek egy részétől tanultuk, s nem rajtunk múlott, hogy ezt a „hagyományt” most újra felelevenítettük. Miközben a karhatalom mindent megtett annak érdekében, hogy márciusban meg se „mukkanhassanak” az ellenforradalmárok, az országos helyzettel egy időben az újpesti viszonyok is tovább konszolidálódtak. Az élet minden területen visszaterelődött a normális mederbe. Végképpen elcsitultak a kedélyek. Az emberek munkájukkal, s a mindennapi élet kisebb-nagyobb gondjainak meg- oldásával törődtek. Ha itt-ott beszélgetés során fel is merült az ellenforradalmi harc fellángolásának újabb lehetősége, már nem okozott különösebb nyugtalanságot. A becsületes emberek érezték, hogy a karhatalom erősen áll mögöttük. Erről egyébként ország-világ meggyőződhetett a karhatalom március 13-i demonstratív felvonulásán, melyen a 7. század is részt vett. A mi rendszerünk életerejét, a kommunisták megtörhetetlen hitét és az ellenforradalom feletti győzelmet hirdette február közepén az Orvosi Műszergyár és a Magyar Pamutipar gyárépületén újra kigyúló vörös csillag, a proletárhatalom e messze világító jelképe. Az első és második vörös csillagot követte a többi. Február 23-án mintegy figyelmeztetőül az újpesti karhatalom épületén is megjelent. Elérkezett március 15-e. A párt kerületi intézőbizottsága, a rendőrség, a munkásőrség és a század közös operatív bizottságot hozott létre, mely összefogta a kerület minden szervezett fegyveres erejét, s irányította a március 15-i eseményeket. Talán pontosabban így: irányította volna. Mert március 15-én a „muk” teljes csődjének eredményeként nem volt mit irányítani. A történeti hűség kedvéért idézzük itt a század március 15-ről írt jelentésének egyes részeit: „Az iskolákban a március 15-ével kapcsolatos ünnepségek az eredeti tervek szerint rendben lezajlottak. Provokáció, vagy ilyen kísérlet sehol nem volt. Az üzemek mindenütt teljes létszámmal, zavartalanul dolgoztak. Rendzavarás itt sem történt. A kerületi Petőfi-szobor koszorúzása a legnagyobb rendben zajlott le. Nagyon sok középülten, sőt lakóházon a nemzetiszínű zászló mellett ott lengett a vörös zászló is. A lakosság hangulata a vártnál is nyugodtabb volt. Sehol sem volt semmilyen csoportosulás, rendzavarási kísérlet, vagy provokációs próbálkozás. Az egykor hírhedt „újpesti parlament” is eseménytelen színhely volt." Március 15-én mindössze annyiban tért el az utca képe a megszokottól, hogy több karhatalmistát és rendőrt lehetett látni a már megalakult munkásőrség tagjaival együtt, valamint, hogy 5 főt őrizetbe kellett venni, mert a karhatalomra sértő kifejezéseket használtak, vagy gyászszalagos kokárdát viseltek, s az igazoltatáskor szemtelenül viselkedtek. Ez volt a „muk” története Újpesten s a 7. század életében. /13./ Megjegyzés: /13./ Az elmúlt évtizedek folyamán elhangzott visszaemlékezések, az azóta nyilvánosságra hozott dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy 1957 márciusában, a Kádár-rendszer a szovjet hadsereg jóvoltából annyira megerősödött, hogy a forradalmi erőknek semmi esélyük nem volt a fegyveres harc újraindításához Ezt a forradalmi erők itthoni és külföldre menekült vezetői egyaránt jól tudták. A MUK fő feladatául a március 15-i nemzeti ünnep méltó, látványos megünneplését, és az április 4-i „ünnepségek” bojkottját szervezték. A MUK „felfújása” elsősorban a kommunistáknak és a karhatalmistáknak volt érdeke, hogy az eddig is félelemben tartott népet még nagyobb terrornak lehessen alávetni. A MUK-kal való riogatással a karhatalom igazolni akarta létének szükségességét, a rendszer biztonsága érdekében. A MUK-ra tehát a megerősödni szándékozó Kádár-rendszernek volt szüksége, ezért kellett összeesküvéseket, szervezkedéseket, fegyverrejtegetőket produkálni. Ilyen „fegyverrejtegető” volt Radványi Gyula volt horthysta százados. Akkor nem kerülte el a büntetést, de 1990-ben a rehabilitálások időszakában, az ő nevével sem találkozhattunk. A MUK-kal kapcsolatban meg kell említeni, hogy ellenforradalmi cselekedetnek számított a nemzeti kokárda mellé tűzött fekete szalag, vagy a hoszszabbra megnövesztett szakáll. Mindkettő külön-külön is elég volt a letartóztatáshoz. A MUK utóéletéhez tartozik még, hogy egészen a 60-as évek közepéig március 15 „megünneplésére” fokozott ügyelettel készült a hatalom. A „gyanús elemeket” már előző napokban „begyűjtötték”, a nemzeti ünnepen 4-6 fős, munkásőrökkel meg- erősített géppisztolyos járőrök ügyeltek, hogy ne legyen 4 főnél nagyobb „csoportosulás”. Együtt a munkásőrséggel A munkásmozgalom sok-sok veteránjának álma vált valóra, amikor a párt és a kormány intézkedése nyomán megszervezték a munkásőrségeket. Öregek és fiatalok, kommunisták, akik az ellenforradalom tobzódása idején saját szemükkel győződtek meg róla, hogy az osztályharcban nincs pardon, a párt hívó szavára csoportosan jelentkeztek az új, önkéntes fegyveres testületbe. A fegyvereket azonban már sokkal kevesebben ismerték. Voltak, akik még katonák sem voltak, az idősebbjei pedig akiket vagy az 1914-es, vagy a második világ- háborúba vittek el, másfajta, ha már elavult fegyverekhez voltak szokva. A karhatalmisták közül többen vállalták, hogy addig is, amíg a rendszeres kiképzésre sor kerül a munkásőrségeknél, megismertetik annak tagjait a fegyverekkel és azok kezelésének alapelveivel. Estéről-estére három-négy tiszt járta az üzemeket. Tanították, magyarázták, miként kell kezelni, hogyan kell lőni a karabéllyal, géppisztollyal, pisztollyal. Ezzel lehetővé tették, hogy március 15-ére, a „muk” napjára egy teljes munkásőr zászlóalj állhatott fegyverbe, s vigyázhatott a városnegyed rendjére. A karhatalmisták közreműködtek heteken át a munkásőrség fegyverzetének őrzésében s közben segítettek a fegyverek tárolásában, szétosztásában, a meghibásodott fegyverek rendbehozatalában. A század e munkában résztvevő tisztjei szívesen tették ezt, mert tudták, hogy a karhatalom megszűnése után annak egykori feladatai részben a munkás- őrökre hárulnak. A munkásőrök viszont azzal segítettek, hogy március 15-én is, április 4-én is a karhatalom katonáival együtt biztosították Újpest rendjét, közbiztonságát. A közbiztonság és a népvagyon védelmében. A kerületben folytatott járőrözés a század állandó és rendszeres feladata volt kezdettől fogva. Március első napjaiig a század tisztjei önállóan látták el a járőrözést, majd a rendőrséggel együttműködve. A munkásőrség létrejötte után a március 15-e és április 4-e körüli napokban a munkásőrök is erősítették a kar- hatalmi járőröket. A járőrözésben eltöltött hosszú hónapok nehezek voltak, de igen értékes tanulságot jelentettek. Sok mindenre megtanították a karhatalmistákat. A tisztek legtöbbje sokéves szolgálati ideje alatt a katonaéletnek csak a békés, eseménytelen, előre gondosan megtervezett napjait ismerte. Nagyobb eseménynek csak az évről-évre megismétlődő parádés díszszemle számított. A kiképzés nem igen állította olyan feladat, probléma elé a tiszteket, melyre a szabályzatban, szakirodalomban ne kaptak volna mindenkor világos, egyértelmű választ. Más volt azonban a karhatalmi szolgálat, s benne az egyik legtöbb fáradtságot jelentő feladat, a járőrözés. A járőrök nehéz szolgálatukat mindvégig becsülettel látták el. Fellépésük több ízben akadályozott meg nyílt utcai ellenforradalmi provokációt, rendzavarási kísérletet. A becsületes járókelők már puszta látásukra is megnyugodtak. A járőrök szolgálatuk ellátása közben számos rendzavaró és más ellenforradalmi elemet vettek őrizetbe és adtak át a rendőrségnek. Gyakran szedtek össze, vagy vettek át a járókelőktől eldobált fegyvert, lőszert, robbanóanyagot. A december 12-14-i fordulattól kezdve a karhatalmi járőrök lettek Újpesten is az utca urai, éppen úgy, mint egész Budapesten. Az újpesti karhatalom nemcsak a közrend, de a közvagyon őrzőjévé is vált. A század járőrei több közönséges bűnözőt tettek ártalmatlanná. Egy ízben fatolvajt fogtak el, más alkalommal pedig lopott deszkával üzérkedő huligánokat tettek ártalmatlanná és így tovább. Korábban már szó volt arról, hogy decemberben Ipacs János gépkocsivezető lakásán nagy értékű vöröskeresztes eredetű külföldi élelmiszert és egyéb holmit találtunk, melyet Ipacs jogtalanul tulajdonított el. A kerület lakosságától később is érkeztek több ízben bejelentések, panaszok az újpesti Vöröskereszt tevékenységére. A század felderítői hosszú időn át foglalkoztak ezzel az üggyel. Megállapították, hogy az ajándékcsomagok kiosztásánál igen gyakran előnyben részesülnek az őrizetbe vett ellenforradalmárok és disszidáltak hozzátartozói, valamint más olyan személyek, akik egyáltalán nem voltak rászorulva. Később kiderült, hogy a kerületi vöröskereszt vezetője nagymennyiségű vöröskeresztes holmit tulajdonított el jogtalanul. Ennek alapján a század felderítői március 7-én őrizetbe vették Varga Istvánnét, aki a kerületi Vörös- kereszt vezetője volt. Lakásán nagymennyiségű vöröskeresztes értéket találtak, főleg gyapjú és nylon-textiliát, valamint bőrárut, külföldi konzervált élelmiszert és egyebet. Varga Istvánnét a nála talált nagy értékű vöröskeresztes holmival együtt átadtuk az igazságszolgáltatásnak. Az ügyről a rádió és a sajtó riportot közölt, hogy a nyilvánosság is megismerje az arcátlan harácsolók egyikét. Március 21-én Bencze László rákospalotai lakosnál, aki az egyik külkereskedelmi vállalat gépkocsi- vezetője volt, ugyancsak nagymennyiségű külföldi árut találtak a hely- színre kiszállt felderítők. Bár Bencze a külföldi értékek nagy részének eredetét elfogadhatóan igazolni tudta, abból a vele történt beszélgetés után jelentős mennyiséget átadott az újpesti tüdőbeteg gyógyintézetnek. Így ezek a külföldi eredetű élelmiszerek is a lehető legjobb helyre kerültek. /1/ Megjegyzés:
/14./ A karhatalom 1957 áprilisában megszűnt, és „feladatát” átvette a munkásőrség! A karhatalom alig 20 ezer fővel alapozta meg a Kádár-rendszert. A munkásőrség 60 ezer fővel „biztosította a proletáriátus hatalmát”. A két szervezet feladatát, eszmeiségét, vezetőinek személyét, valamint a nemzeti eszméhez és azok képviselőihez való viszonyát tekintve semmiben nem különbözött egymástól. Mégis, az ún. rendszerváltás után sem a karhatalom, sem a munkás- őrség tagjait még csak szavakban sem marasztalták el.
A történeti hűség kedvéért meg kell mondani, – s erről már említést is tettünk, hogy a karhatalom létrejöttekor még nem állt a dolgozók többsége a karhatalom mellett. Még a becsületes dolgozók egy részében is volt bizonyos bizalmatlanság a karhatalommal szemben. Ez kezdetben nyilvánvalóan megnehezítette a század feladatát a közrend és közbiztonság megteremtésében és az ellenforradalmárok elleni küzdelemben. Kezdettől fogva elég szilárd volt azonban a század belső egysége. E belső egységnek döntő tényezője volt az, hogy a századnál szolgálatot teljesítő tisztek, sorkatonák és tartalékos elvtársak egyaránt önként jöttek a karhatalomhoz. Igaz, voltak a karhatalomnál ellenforradalmi nézeteket valló, vagy önmagukkal meghasonlott személyek, – akik egymás után el is lettek távolítva, – a század túlnyomó többsége azonban kezdettől fogva egységesen elítélő álláspontra helyezkedett az ellenforradalommal szemben. Külön kell megemlékezni a sorkatonák becsületes helytállásáról. Az első időkben a századhoz önként jelentkező, majd később az egységhez vezényelt harcosok és tiszthelyettesek éppoly áldozatkészen, az ellenforradalommal szembeni kérlelhetetlen gyűlölettel látták el feladatukat, mint a tisztek. A sorkatonák helytállása különösen olyan nagyobb szabású akciókban mutatkozott meg, mint amilyen például az alagi-majori fegyveres ellenforradalmi banda felszámolása volt. Az MSZMP szervezetek létrejöttével és megerősödésével a század mind jelentősebb segítséget kapott kívülről is: az üzemek pártszervezeteitől és egyes kommunistáktól. A karhatalomnak segítséget nyújtó kommunisták között első volt Tihala Józsefné újpesti lakos, aki hosszú időn át önfeláldozóan és rendszeresen segítette munkájával, információival a karhatalmi tevékenységet. Ez különösen figyelemre méltó, ha tekintetbe vesszük előrehaladott életkorát. Tihala elvtársnőn kívül azonban még számos és egyre több olyan kommunista volt, aki becsülettel és rendszeresen támogatta a karhatalmi munkát, s önként vállalt különböző feladatokat. Így például a március 15-e és április 4-e körüli napokban igen jelentős volt azoknak a kommunistáknak, – köztük veterán elvtársaknak – a száma, akik fáradtságot nem ismerve, becsülettel teljesítették a rájuk bízott, önként vállalt figyelési feladatokat. Munkájuknak jelentős része volt abban, hogy az ellenforradalmárok és provokátorok a napokban minden előzetes demagóg hírverésük ellenére teljes kudarcot vallottak. A becsületes dolgozóknak a karhatalom iránti rokonszenvét nagyban növelte az a tény, hogy az őrizetbe vett fegyverrejtegetők esetében a század nagy körültekintéssel járt el. Voltak olyan, – egyébként becsületes munkások, vagy más dolgozók, – főleg fiatalok, akik nem fejtettek ki ellenforradalmi tevékenységet, s a náluk megtalált fegyvert csupán a fegyver iránti rajongásból, fiatalos meggondolatlanságból, vagy éppen az ellenforradalmi elemekkel szembeni önvédelemből tartották meg. Voltak olyan munkásfiatalok is, akik becsületes munkásszülők gyermekeiként csupán pillanatnyilag szédültek meg az ellenforradalmi demagógiától, egy-egy fegyvert elrejtetek, de nem vettek részt semmilyen népellenes tevékenységben. Ezekkel szemben karhatalmi egységünk humánusan járt el, s nem adta át őket az igazságszolgáltatásnak, bár a törvények értelmében elítélhetők voltak. Az ilyen személyeknél a törvény szigora helyett a nevelés módszerét alkalmaztuk, s miután biztosítottnak láttuk, hogy az illető a továbbiakban becsületes állampolgára lesz rendszerünknek, szabadon bocsátottuk őket. A népi hatalom, a proletárdiktatúra ellenségeivel, az ellenforradalmárokkal, huligánokkal szemben azonban nem volt kíméletes. Nem egy esetben – különösen a kezdeti időkben – még az ügyészi és bírósági szerveknél is felléptünk, hogy az ilyen egyének bűnüknek megfelelő büntetésben részesüljenek. Az ügyészi és bírósági szervek ugyanis, – főleg kezdetben gyakran liberális magatartást tanúsítottak az ellenforradalmárokkal szemben. Mindezek alapján a március 15-e utáni időszakra a 7. század a becsületes, nép hatalomhoz hű dolgozók előtt megbecsült, tekintélyes erővé vált. A dolgozók többsége a karhatalomban a proletárdiktatúra, a népi hatalom hűséges védelmezőjét látta. /15./ Megjegyzés: /15./ Vajon miféle információkkal segítették rendszeresen Tihala elvtársnő és társai a karhatalom tevékenységét? Nemzeti érzésű magyarok besúgásával, spionkodással szereztek hervadhatatlan érdemeket. A törvényesség nagyobb dicsőségére! Nem szégyellték leírni „még az ügyészi és bírói szerveknél is felléptünk, hogy az ilyen egyének bűnüknek megfelelő büntetésben részesüljenek”. Így nézett ki akkor (is) a bírói függetlenség! Elült a harci zaj. Március 15-e után még csendesebb lett Újpest. A napok már szinte eseménytelenül peregtek. Néhányan, akiknél még maradtak vissza „jobb napokra” elrejtett fegyverek, azokat is eldobálták az utcán. Itt-ott ugyan előfordultak még kisebb provokációk, ezek azonban már nem zavarták különösebben a városnegyed nyugalmát. Az egyik, előbb már ismertetett s talán leginkább említésre méltó esemény a HPS munkásnő otthonában történt, ahol négy megtévesztett munkáslány letépte a vörös zászlót, izgatott a KISZ és a népi demokrácia ellen. őrizetbe vételük haladéktalanul megtörtént. Velük együtt, – főleg régebbi bűnökért – március 15-től április 4-ig összesen 13 személyt vett őrizetbe a század, akiknek ügyét azonban az egyre eredményesebben működő rendőri szervek vették át az illetékes személyekkel együtt.
A század felkészült arra is, hogy a visszaszorított ellenforradalmárok burkolt mesterkedéseivel szemben eredményesen felvegye a harcot. Ebben a munkában sokkal fokozottabb segítséget kaptak a század karhatalmistái a lakosság részéről, mint azelőtt. Így sikerült leleplezni és a sajtó útján ország-világ elé tárni a Münchenben székelő ellenforradalmárok egy csoportjának aljas módszerét. A Landler Járműjavító Üzembe egy traktor-prospektusba burkolt fasiszta „Nemzetőr” példányt akartak becsempészni. Az üzem azonban ezt az ellenforradalmi lapot minden további nélkül átadta a századnak. A március 15-től április 4-ig eltelt három hét mindössze ezeket a „meglepetéseket” rejtegette a karhatalmisták számára. A járőrök rendületlenül tovább rótták az utcákat, s mindenütt csendes, nyugodt városképpel találkoztak. A nagyobb biztonságérzet egyre inkább kijózanította az ellenforradalmi demagógiától korábban megzavart fejeket. Úgy legyen, hogy a század Újpestről történő távozása után az újpesti rendőri-karhatalmi szervek is mindig ilyen nyugodt, békés légkörben folytassák munkájukat a népi hatalom, a proletárdiktatúra védelmében. /16./
/16./ Figyelembe véve, hogy az 1956 novembere óta eltelt hónapok alatt nem csak a forradalomban részt vett, azzal együttműködő hazafiak lettek tízezrével börtönbe, ill. internálótáborba zárva, hanem az egész nemzet meg lett félemlítve. Nem lebecsülendő teljesítmény a március 15 és április 4 között letartóztatott 13 fő. Ezt a számot ha beszorozzuk negyvennel, 520 fő csak Budapesten. Itt lett még megemlítve a „fasiszta Nemzetőr” is. Erről az újságról azt kell tudni, hogy a forradalomban résztvett és a biztos halál elől Nyugatra menekült írók, politikusok, harcosok alapították, hogy az egész világon szétszóródott magyarság tudatában életben tartsák 56. szellemét. A lap azóta is rendszeresen megjelenik, és hirdeti azokat az igazságokat, melyek nem csak az évtizedekig uralmon lévő Kádár-rendszer hazugságait leplezte le, hanem napjainkban is rámutat a magát szocialistának hirdető kommunista-liberális hatalom visszásságaira. A század által összeszedett fegyverek, lőszerek, robbanó és egyéb anyagok.
Az 1. Honvéd Forradalmi Ezred 7. századának katonái a század létrejöttétől kezdődően 1957. április hó 4-ig az alábbi fegyvert, lőszert, robbanóanyagot és honvédségi anyagot szedtek össze:
A megtalált és lefoglalt, illetve el-kobzott fegyverek egy részét a fegyvert rejtegető személyekkel együtt átadtuk a rendőrkapitányságnak, vagy az ügyészségnek, illetve ha azokat nem fegyverrejtegetőnél találtuk, az ezred tüzér és fegyverzeti szolgálatának. /17./ Megjegyzés: /17./ Ezzel befejeződött az első karhatalmi ezred 7. századának története. A Kádár-rendszer megszilárdulása után létrehozta a „Munkás-paraszt hatalomért” emlékérmet. Ezt az érmet a 7. század 114 tagja kapta meg. Az emlékérem tulajdonosai, minden elképzelhető kiváltságot megkaptak. Vezető beosztás, állami, megyei, járási, városi szinten. Jól fizetett állás – a családtagoknak is – lakás, külföldi út, gyermekeiknek soron kívüli felvétel az egyetemekre stb. A Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet országosan 16.540 fő kapta meg! Nem lenne érdektelen a névsor közzététele még ma sem! Búcsúzóul Öt hónap után 1957. április 4-ével lényegében véget ért századunk újpesti tevékenysége. A tiszti karhatalmi századok együtt a párt önkéntes harcosaival befejezték azt a munkát, amelyet a proletárhatalom megvédelmezése érdekében vállaltak. A nehéz napokban mindazok becsülettel helytálltak, akik őszinte, tiszta szándékkal fogtak fegyvert a munkás-paraszt kormány mellett, a nép igaz ügye mellett. S elhulltak a karrieristák, a köpönyegforgatók, a számítók. Ők nem állták ki a próbát. Mert nem volt könnyű becsülettel helytállni a karhatalomnál. Nem volt könnyű igaznak, tisztának maradni. A kommunistának, a proletárdiktatúra fegyveres védelmezőjének nemcsak az osztályellenséggel kellett megküzdenie, de önmaga felett is ki kellett vívni a győzelmet. S ez versbeöntve, talán így hangzanék: Akkor helytállni.
Ne olyankor légy jó katona,
Akkor helytállni, amikor
Akkor helytállni, amikor
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy úgy
/:Bertalan István:/ S helytállt a század – úgy érezzük – becsülettel. Hű maradt a néphez, hű maradt az eszméhez. Megtette azt, amit a nehéz napokban magára vállalt. Erejéhez mérten segítette, hogy megszilárduljon a proletárhatalom, vereséget szenvedjenek és visszavonulásra kényszerüljenek az ellenforradalmárok. A fegyvereket azonban még sem akasztjuk a szegre. A leckét megtanultuk, s nem hisszük, hogy az ellenforradalmárok lemondtak volna véres terveikről. Csak alkalomra várnak, hogy újból megkíséreljék a dolgozó nép hatalmának megdöntését. Éppen ezért búcsúzóul azt fogadjuk meg egymásnak, s azt üzenjük az újpesti dolgozóknak, hogy bármikor, ha szükség lesz ránk és fegyverünkre, újból ott leszünk a nép ellenségei elleni harc első soraiban. „Minden búcsúzás egy kissé halál” – tartja egy régi bús-bölcs mondás. Bánatos szívű, fátyolos szemű, távozva az, ki hű jobbot ráz. A hű barátnak, a jó elvtársnak fáj ha igazak búcsúzkodnak. Mégsem a bánat napja e búcsú, de ünnepe munkánknak. E búcsú az élet diadalát hirdeti a halál felett, a nép erejének, igaz ügyének győzelmét jelenti a nép ellenségeivel szemben. Ne bánkódjunk hát, hogy elváltunk, emlékezzünk inkább az együtt vívott küzdelmek szépségeire, a győzelmek örömére.
Szerkesztette és jegyzetelte:
|