Major Tibor

Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben!

Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának idején a csehek, Horvát-Szlavónia népe, majd a délszlávok és ezt követőleg a lengyelek kiválása után Magyarországon 1918 október 31-én a végzet gróf Károlyi Mihályt sodorta az ország kormányrudjához. A Károlyi Mihály félelmetes folyamatban jelentkező hadseregrombolásokat és szétzüllesztette a történelmi Magyarország súlyos próbák kiállására kényszerített beléletét, amely a kommunizmus számára kaput nyitó "demokráciát" és az évezredes határokat feladó pacifizmust hozta magával.

Az "őszirózsás forradalom kitörésének idején, a közös és honvéd csapatok kivétel nélkül az ország határain kívül küzdöttek és a négyéves háború ellenére moráljuk még zömmel töretlen volt. A visszarendelt és itthon leszerelt csapatok nyomában törnek be az országba a békeszerződést megszegő román hadsereg részei, a balkáni és világháborúban kivérzett szerb csapatok és a Szovjetunióban megalakított cseh légió egységei. Feltartóztatásuk az ország határain, sem katonai sem politikai szempontból, nem jelentett volna nehézséget.

A pádovai fegyverszüneti megállapodásban, melyet 1918 november 3-án kötöttek meg a Monarchia megbízottai Dias tábornokkal, az antant hatalmak legfőbb tanácsának megbízottjával, Magyarországnak a történelmi határai szolgálnak demarkációs vonalakul. Károlyi Mihály körül összecsődült, a magyarsághoz soha nem tartozó idegenek, a Jászi Oszkárokat, Kunfiakat, Diener Déneseket, Hatvaniakat képviselő "őszirózsás forradalom" kormánya a Monarchia képviselői által a fegyverszüneti feltételekben lefektetett megállapodás ellenére, új tárgyalást kezdett Magyarország déli határai felé előrenyomuló hadsereg vezető tábornokával, Franchet d'Esperay-vel, melynek eredménye lett az úgynevezett belgrádi fegyverszünet.

A belgrádi fegyverszüneti feltételek már olyan demarkációs vonalakat húzott meg Magyarország területén keresztül, amelyek a pádovai fegyverszüneti szerződésben megállapított és a történelmi Magyarország határain nyugvó demarkációs vonalakat felvitték a Beszterce, Szamos, Maros, Szabadka, Baja, Pécs és Muraköz között elvonuló határvonalakra. "A forradalom, az összeomlás, a szélsőségek felülkerekedése ezerkilenszáztizennyolcban nemcsak azért következett be, mert a háborút elvesztettük " írta a nagy magyar közíró, Milotay István ezekről a végzetes időkről - ,hanem elsősorban azért, mert nem volt párt, nem voltak férfiak, akik a belső, szociális átalakulás ügyét össze tudták volna kötni a nemzeti önvédelem nagy gondolatával, nagy érdekeivel. Azok a hitványok, akik a tömegeket felbujtatták ezekkel a jelszavakkal, uralomra jutva azon módon cserben hagyták a nemzeti önvédelem és helytállás nagy ügyét."

A belgrádi fegyverszünet létrejöttével vált világossá és országos megdöbbentést keltve a fegyverszüneti feltételnek az a hazaáruló és nemzetgyilkos rendelkezése, amely megengedte az ellenséges csapatoknak, hogy történelmi határainkon átkelve, az ország testén húzzon új demarkációs vonalat és tartsa idegen megszállás alatt az elfoglalt területeket a végleges békeszerződésig. Amikor a legnagyobb szükség lett volna a nemzeti ellenállás megszervezésére, az ország területének védelmére, az "őszirózsás forradalom" Károlyi Mihály vezette "nemzeti tanácsa" a nemzetvédelemnek még a csíráit is leszerelte. A nagyváradi kadétiskolát visszaparancsolta a Királyhágón épített állásaiból. Kassa fölött Margitfalváról is visszaparancsolta a cseh légionáriusokkal küzdeni akaró magyar honvédeket. Nem tűrt meg fegyvert a honját védeni akaró magyar kezében és az engedelmesség megtagadására szólította fel a katonaságot. "Kormányunknak nemzetünknek és mindenkinek aki csak élni akar " írja az Est 1918 november 8. Számában -, egy közös és leghőbb vágya az, hogy minél hamarább pusztuljon el a szemünk elől, ami a háborúra emlékeztet: az uniformis." A "nem akarok katonát látni" esztelen hadügyminiszteri kijelentésre országhódítók, frontok és börtönök szököttjei tépték le a magyar katonák melléről a hősiességnek és a kötelességteljesítésnek elismerő jeleit.

Tarnopolból érkezett ez a teljesen idegen szellem, hogy meghirdesse a világpolgári Humanizmust és elnémítsa a nemzeti öntudatot. A hazaszeretetből pedig ártalmas, kiirtandó soviniszta veszedelmet csináljon. A Károlyi-kormány minden lehetőt elkövetett, hogy az erdélyi magyar és székely ezredek töredékéből alakult Székely-hadosztály szervezését megakadályozza. Már látszottak az országrablásra nyúló idegen karmok, amikor a magyar kezekből kicsalják a védőfegyvert és a román nemzeti tanács részére 15,000 lőfegyvert, 40 géppuskát és 10,000 koronát utalnak ki. Az "őszirózsás forradalom" nemzetiségi minisztere pénz, ruha és fegyver-segélyen kívül gondoskodott arról is, hogy a románoknak Gyulafehérvárra kitűzött "alkotmányozó és egyesülést" kimondó gyűlésére, teljes vasúti szerelvények álljanak rendelkezésükre, ahol a románok a történelmi Magyarország feldarabolását, Erdély elszakítását kimondották. Amikor már kardcsapás nélkül Aradot is elérték, a pesti "forradalmi kormány" nevében Jászi Oszkár személyesen ajánlja fel nekik az ezredik évéhez közeledő magyar állam helyett a "Magyar Svájc" tervét.

"Az októberi forradalom történeti absztrakciójának lénye" írja Dr. Pethő Sándor a másik nagy magyar közíró az Új Nemzedék munkatársa -, a zsidó értelmiség forradalmi elitjének győzelme a régi Magyarország korhadt kormányzati rendszere fölött. Az októberi őszirózsa amely egy évtized serény munkájával megdolgozott, s a zsidó intellektuálisok szellemi ekéjével felszántott talajból virított ki, kortörténeti jelképe lett annak, hogy Magyarországon egy nagy fejlődési erő szakadt meg, hogy a hagyománynak és a nemzeti gondolatnak az a súlyvonala, amely "mint az angol hajókötelekbe font veres fonál" áthúzódott a magyar politika fejlődéstörténetén: egyszerre folytatás nélkül belezuhant egy szakadék sötétjébe. Egy szakadékba, melyet rejtelmes és idegen erők hasítottak meg s amelyből feltántorgó s a magyar élet elvével és ritmusával ellenséges hatalmak erőszakosan sodortak olyan túlzások és nyaktörő végletek felé, amilyenekre a magyar történelemben precedenst még nem alkotott."

Október harmincegy nem forradalom volt, hanem: feloszlás. A forradalom ugyanis egy nép legvégső erőfeszítése, életrevalóságának, létjogának és élniakarásának egy hatalmas lendülete, amit minden fiatal nép megkockáztat, ha régi törvényeinek és életformáinak nyűgét és ballasztját kénytelen érezni. Október harmincegy azonban nem felállás volt, hanem összerogyás, egy fáradt, illúzióját vesztett, meggyötört nemzet összeroskadása, egy iszonyú szétmállás reakciója, illetve élettani következménye egy csaknem húszesztendős mérgezésnek.

A destrukció a maga könyörtelen és szilaj logikájával nézhette és mondhatta zenitnek a nadírt, építésnek a rombolást, életnek az agóniát. S mikor a magyar nemzeti gondolat zúzott szárnyakkal lebukott az utca sarába és az osztályforradalom kénköves bagnójába: egy másik fajta diadalmas nacionalizmusa bontakozott az őszirózsa szirmai körül, amely tagadása volt annak, s amely összeomlás romjai között próbált fészket rakni és honfoglalásra indulni a maga ideáljáért, a maga célgondolatáért, a maga princípiumáért.

Az 1918-as Őszirózsás forradalom a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezetéhez tartozik. A hivatalos történetírás részben elhallgatja, részben teljesen meg- hamisítva tárja annak történetét a magyarság elé. Az őszirózsás forradalom nem a magyarság forradalma volt. Harcolnunk kell azok ellen az erők ellen, melyek 1918-ban béklyóba kötöttek mindent ami magyar, amelyek 1919-ben proletárdiktatúrába züllesztették a nemzeti életet. Összeomlásba dúlták 1945-ben a Kárpát-medence magyar testét és szellemét, a szovjet szuronyok árnyékában rabláncon tartották a magyart, amelyek előzetesen Tiszaeszlárnál megmutatták a hatalmukat. Harcolunk azért a legmagasabb rendű magyar eszmevilágért, melyet ezek az erők gyaláznak, s melynek a képviselőit ezek az erők feszítik keresztre és akasztják bitófákra.